-

Bridget születése

Helen Fielding a Bridget Jones-trilógián kívül két másik figyelemreméltó regényt írt, azonban a legnagyobb sikert vitathatatlanul akkor érte el, amikor felkérésre elkezdte gyártani a brit Independentbe egy képzeletbeli szingli lány naplóbejegyzéseit, amelynek középpontjában a nem tradicionális kapcsolati formák, a szinglik és más szociális számkivetettek állnak.

Fielding szavaival Bridget karaktere „válogatott szorongások képzeletbeli összességét” testesíti meg, akinek a sztoriján keresztül az írónő mélyrehatóan elemzi a szingli létforma különféle kínjait. Bridget iszik, dohányzik, szélmalomharcot vív a kilókkal, valahogy sosincs egy hordható gönce (a kis fekete sztreccs miniszoknyát leszámítva), a haja az egyik oldalon lelapul, a másikon égnek áll, csődtömeg a férfiakkal kapcsolatban, a munkája sem egy leányálom, az önsegítő könyvek rabja, és élete megreformálásának örökös lázában ég. Egy-egy fontosabb társasági szereplés vagy randi előtt pedig rátör a szorongás, és úgy érzi, inkább otthon maradna, hogy fánkot egyen a tojásfoltos kardigánjában.

A könyv erényei közé tartozik a fergeteges stílus és az innovatív, szingli szókincs megalkotása. (Magyarul Sóvágó Katalin zseniális fordításában olvasható.) A naplóból megtudjuk, kik az obligofóbiások (pasik, akik rettegnek az elköteleződéstől), az érzelmi lejmolók (pasik, akikkel lefekszünk, aztán lelépnek), megismerjük a Pöffeszkedő Családosokat (frusztrált házasemberek, akik szeretik a szingli lányokat a „na, mikor mész már férjhez?” kérdéssel zrikálni) és a Szingli Urbánus Családot (barátok velünk hasonszőrű hűséges hálózata, Bridget esetében a feminista Shazzer, June és a szexi, meleg legjobb barát, Tom, akikkel egyfajta második családot alkotnak.)

Jane Austen nyomában

Fielding sosem titkolta, hogy egyik nagy példaképe Jane Austen, a szingliirodalom koronázatlan királynője. A Bridget Jones naplója zseniális módon Austen főművének, a Büszkeség és és balítélet cselekményének vázára épül, a modern szingli lány tipikus problémáival felturbózva. A fő kapocs a két mű között a központi férfikarakter, a felszínen hűvös és távolságtartó, de valójában melegszívű és hűséges Mr./Mark Darcy. További kellemes kapocs a két mű között a színész Colin Firth, aki nemcsak a legendás Austen klasszikusból készült BBC-sorozatban kelti életre a Darcy-karaktert, hanem később a Bridget Jones-filmekben is.

Hallgass anyádra!

A Bridget Jones-trilógia központi tematikája a kóros önbizalomhiány és az abból fakadó folyamatos szerencsétlenkedés. Bridget először a csélcsap típusú, hűtlen pasikkal folytatott kapcsolatokban kínlódik, míg felnyílik a szeme, és rátalál a boldogságra, azután viszont az ígéretesnek és működőképesnek tűnő kapcsolat fenntartásával gyűlik meg a baja. Ezzel párhuzamosan Bridget egyfajta kimondatlan, de annál szorosabb szövetségben áll a harsogó, intenzív, dirigáló anya mellett csendes, passzív mártírként senyvedő apával. Közben A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek-et olvassa, és sziklaszilárdan hiszi, hogy a nőnek elérhetetlen, zárkózott jégkirálynőnek kell lennie, és hagyni, hogy a férfi legyen az üldöző, ezzel továbbra is átpasszolva a hatalmat és irányítást a másik nemnek.

Hősnőnk a kisebbrendűségből fakadó, hamis énképe szerint él, aztán eléri a mélypontot, ahol „magányos, ijedt, szomorú, tétova, szexuálisan roppantul frusztrált; fáradt a magányos lefekvésektől és az örökös önállóságtól.” Ekkor tűnik fel a színen az anya, hogy a kritikus pillanatban leszállítsa az életmentő útmutatást, és valami radikális, de egyszerű igazsággal álljon elő: „bátornak kell lenned, hadd tudja meg az a másik, ki vagy... és mit érzel.” A tanács nyomán Bridget megkockáztatja, hogy felfedje a tökéletlennek és szerethetetlennek vélt énjét, ezáltal visszatalál szíve szerelméhez, és közben felfedez valami döbbenetes igazságot, miszerint „a férfiak talán mégsem azok a hozzáférhetetlen, idegen stratégiai ellenfelek, hanem pont olyanok, mint mi.”

Pumák aranykora

Fielding csaknem másfél évtizeddel a második könyv után, viszonylag váratlanul előállt a folytatással, hogy bebizonyítsa – 2013-ban is maradt még szufla a témában. A központi kérdés még mindig ugyanaz: magányosan megbirkózni a káosszal. Az ötvenes évei elején járó, de örökifjú Bridget ismét egyedül van, ezúttal azonban két gyerekkel. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a könyv alapsztoriját jócskán átalakították a film készítői.) Fielding emellett tovább fejtegeti, mi történik a nő felemelkedésekor, vagyis a karrier mellett lehet fiatalabb pasija is, sőt, akár az irányítást is átveheti a kapcsolatban. A könyv azonban nemcsak a fiatalabb pasi-idősebb nő kapcsolatot mutatja be szívmelengetően, hanem a gyászfeldolgozást is, amelyhez a gyereknevelési tanácsadó könyvek, a tetvek, a főnözés és a feminista átmárkázás szolgálnak körítéssel.

Bridget Jones amerikai sorstársához, Carrie Bradshaw-hoz hasonlóan sokat tett azért, hogy elfogadtassa a szingliség intézményét. Azonban a Fielding-karakter élete, karrierje, ruhatára közel sem olyan csillogó, mint a Szex és New York-beli társáé, viszont van egy vitathatatlan erénye: sokkal valódibb és igazibb, így aztán könnyebb vele azonosulni. Bridget karikatúraszerűen esetlen figurája, és happy enddel végződő sztorija azt igyekszik üzenni minden (bizonytalan) nőnek: ne izguljanak már annyira! Mindemellett mindkét sztori ragyogóan illusztrálja: a szingliség egy küzdelmes, de sokszor szükségszerű, csalódásokkal és ballépésekkel teli felnőtté válási folyamat. És ha a szingli lány megtanulta a leckéket, és viszonylag magabiztosan birtokolja önmagát – jöhet az elköteleződés. Persze csak akkor, ha ez az, amit akar.

 Katona Eszter

Kiemelt képünk forrása: Universal Pictures