Szőcs Lilla: A kékvérű, a rebellis, a szingli meg a Nő – 4+1 hősnő az életemből

–

Gyerekkorom nőfigurái a Disney mesék, a Bravo magazin, és az MTV zenecsatorna keresztmetszetében születtek. Éppen ezért, ha megkérdezték tőlem anno, hogy ki a példaképem, senkit nem tudtam kiemelni a sok-sok engem körülvevő nőkarakter közül. Legföljebb azt válaszoltam, hogy szeretnék én is olyan gyönyörű, sudár szupermodell lenni, mint a Cindy Crawford, álljon olyan jól rajtam is a haspóló, mint Britney Spearsen, és reménykedem, hogy eljön majd értem is varázsszőnyegen egy daliás herceg, de előbb még elvégzem a Roxfort boszorkányképző iskoláját…

Annak, aki hasonló cipőben járt, megnyugtatásképp mondom: ebből a listából összejött végül a 160 centis magasság, a daliás férfiú, a közgázos diploma, és jobb napjaimon még a haspóló is. Szóval nem olyan vészes a helyzet.

De hogy idáig eljussak, igenis szükségem volt példaképekre, mintákra, pontosabban hősnőkre, akikből erőt meríthettem, és akiken keresztül biztonságos módon találkozhattam a valósággal. Mert a nőikonok, a mesebeli hercegnők és a valódi hősnők rettentően komoly motivációs értékkel bírnak a lányok életében!

Íme, az én hiánypótló hősnőim listája, az ikonjaim, akikre támaszkodhattam (és támaszkodhatok a mai napig):

1. Lady Diana, a kékvérű hercegné, aki a legnagyobb punk volt

Diana, walesi hercegné élete és halála a példa arra, hogy igazából senkinek nem kéne hercegnői létre vágynia. A tragikus balesete idején hét–nyolc éves lehettem, és megszállottan imádtam őt. Valamilyen szinten Diana karaktere és sorsa volt az, ami egy lerombolta az egész addig ismert rózsaszín varázsvilágomat.

Emlékszem, gyerekkoromban a sajtó szerette Dianára ráhúzni a csillogó Disney-imidzset; úgy emlegették, mint a nép gyermekét, a lányt, akinek sikerült, akit feleségül vett Károly herceg, a brit trónörökös. Ma már persze mindenki tudja, hogy mennyire pocsék volt a házasságuk, és hogyan szenvedte végig azokat az éveket a walesi hercegné. Diana ennek ellenére egyenes gerinccel, komoly emberi tartással viselte a nehézségeket, sőt, képes volt kilépni a kalickából, vállalva a következményeket.

Szerettem, hogy olyan elegánsan és stílusosan lázadt a szabályok ellen. A távolságtartó, rideg és merev viselkedési forma helyett nyíltság, őszinteség és végtelen közvetlenség áradt belőle. Egyszerre volt meg benne a kék vér és a lázadó brit punk.

„Azt mondják, jobb szegényen, de boldogan, mint gazdagon és boldogtalanul. De mi lenne, ha kompromisszumos megoldásként lenne némi pénzünk, és egy kicsit rosszkedvűek lennénk? Az élet egy nagy utazás, használjuk ki” – mondta egyszer.

De már olyan fiatalon is érzékeltem, hogy minden a kedvessége, finom lázadása, valamint a rá jellemző dac és tartás mellett szinte minden megnyilatkozásában volt valami végtelen szomorúság is. Amennyire ő volt a „szívek királynője”, ugyanannyira talán a legmagányosabb ember is lehetett a Földön, elzárva a világtól a Windsor-kastélyban. Engem mégis hihetetlenül inspirált.

2. Elizabeth Bennet, a klasszikus hősnő, akinek az élete nem egy lányregény

A mai napig hálás vagyok Jane Austennek, amiért megalkotta a Büszkeség és balítélet hősnőjét, Lizzie Bennetet. Rajta keresztül lányok és asszonyok ezrei ismerkedhettetek meg az irónia gyakorlati alkalmazásával. Meg persze a szerelem természetével. Én is.

Számomra igazán felszabadító érzés volt a rettentően nyomasztó kötelező olvasmányok után, hogy itt egy figura (egy fiatal nő!), aki mesterien forgatja a szavakat. Itt van végre egy történet, amelyben a női főszereplő nemet mond arra, hogy kényszerházasságot kössön a nála kétszer idősebb tenyérbemászó, kalácsképű férfival, Mr. Collins-szal. 

Lizzy Bennet korának az a fajta feminista ifjú hölgye, akinek van esze, humora, éleslátása, tartása, és emiatt nagyobb mozgástere is, mint kortársainak.

Az iskolai irodalomórák kötelező olvasmányainak főhősnőivel – például Kosztolányi Édes Annájával, Jókai Aranyemberének Tímeájával, Noémijével, vagy épp a Noszty fiú Tóth Marijával – szemben, egyszer csak kaptam egy olyan modern hőst, akivel tudtam azonosulni. Úgyhogy Lizzie Bennet mindenki felett álló imádott hősnőm marad örökre. Köszönöm, Jane Austen!

3. Bridget Jones, a szinglik és tökéletlenek megmentője

Jojózó kilóim mámorában töltött kamaszkorom legfőbb példaképe megtanította nekem, hogy a világon mindent – beleértve saját magunkat is – érdemes kellő öniróniával kezelni. Helen Fielding mára klasszikussá vált regényének főhőse, Bridget Jones helyre rakta bennem azt a disszonanciát, amely a gyerekkorom szupermodelljei által vetített kép és a valóságom között feszült. Az ő hatására elfogadtam, hogy sosem leszek száznyolcvan centis amazon, de attól még lehetek úgynevezett „jó csaj”. Sőt, Bridget ennél is továbbment oktatásomban: sorsát olvasva kiderült számomra, hogy azok is reménykedhetnek normális kapcsolatban, akik nem rendelkeznek nyurga lábakkal!

Helen Fielding és Bridget Jones elindítottak tehát azon az úton, amelynek során kiderül, hogy nincs is annál jobb, mint az, hogy önmagam lehetek. Vagy, ahogy ő mondaná:

„Nem szabad, hogy a nő a férfiak által élje az életét; a nő önmagában legyen a teljes egész”.

Meg persze ugyanitt azt a rendkívül fontos leckét is megtanultam tőle egy életre, hogy: „a szempillafestés közbeni szájtátás szükségessége egyike a természet megmagyarázatlan nagy misztériumainak.”

Ennek rendje és módja szerint, minden karácsonykor alap, hogy újranézem a BJ-filmeket.

4. Leia hercegnő/Carrie Fischer, a lázadók vezetője

Azóta, hogy a Star Wars besorolt a Disney alá, amikor megkérdezik, hogy „melyik Disney hercegnővel azonosulsz a leginkább?”, nyugodt szívvel süthetem el azt a poént, hogy: „Leia hercegnővel!” (Rejtély, hogy miért teszik fel egymásnak a nők ezt a kérdést néha… de felteszik.)

Carrie Fischert és az általa megformált Leia hercegnő karakterét szerintem nem lehet egymástól elválasztani. Fischer egész életét meghatározta ez a szerep, nem véletlenül beszélt róla ő maga is úgy, mint minden jónak és rossznak az okozójáról. Noha egy igazi ikonná vált Leia hercegnő bőrében, nem volt olyan szerepe, amivel túlszárnyalta volna a későbbiekben.

A színésznő temérdek problémával küzdött életében, amikből előszeretettel dolgozott a színpadon és a vásznon. Stand-up esteket töltött meg öniróniával és humorral, így dolgozta fel életének legnehezebb éveit.

„Fogd az összetört szívedet, és alakítsd át művészetté!” – mondta Fischer egyszer Meryl Streepnek.

Tény, hogy Leia hercegnő abszolút nem az én korosztályom hősnője, hiszen több mint tíz évvel a születésem előtt jelent meg először a vásznon. Én magam valamikor kamaszéveim vége felé, 2003-2004 körül fedeztem fel magamnak a régi Star Wars filmeket, és vele együtt Leiát is.

Egyszerűen imádtam, hogy micsoda stílussal és lazasággal kezelte Han Solo arroganciáját és vezette közben a lázadó csapatokat!

Ő volt a hercegnő, aki nem abroncsos szoknyát viselt, hanem metál bikinit. És ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtam róla.

Ez a hetvenes években készült film igazi szexszimbólumot faragott Carrie Fischerből, méghozzá hosszú-hosszú évtizedekre. Engem pedig nem eresztett; iszonyúan érdekelt, hogy ki ez a nő Leia bőrében.

Fischer nem volt sebezhetetlen; nyíltan beszélt drogfüggőségéről, bipoláris zavaráról és depressziójáról is. Majd életrajzi könyvében bevallotta, amit minden Star Wars-rajongó epekedve várt: igen, viszonya volt Harrison Forddal a forgatások idején. És a könyvéből az is kiderült, hogy mennyire egyoldalú, viszonzatlan volt ez az érzés Ford iránt, aki szépen visszaélt ezzel. Carrie Fischer kendőzetlenül írt le mindent.

Imádtam, hogy ennyire bátor, őszinte és önazonos volt.

És imádtam, hogy a halála után megjelenő életrajzi könyvével úgy robbantotta szét Leia hercegnő körüli illúziót az emberek fejében, mint Luke Skywalker a halálcsillagot.

Precízen, pontosan és stílusosan.

+1 Meryl Streep, a nagybetűs NŐ

Ha egyetlenegy nőikont kellene választanom ezen a világon, ha egyetlenegy nevet mondhatnék csak arra a kérdésre, hogy milyen szeretnék lenni, amikor meg öregszem… akkor azt mondanám: olyan, mint Meryl Streep.

Egyfelől rajongok azért, hogy majd' hetvenévesen is ennyire bombán, mégsem természetellenesen néz ki, másfelől lenyűgöz, hogy ennyi év után is micsoda szakmai elhivatottsággal és alázattal formálja meg a szerepeit.

Amivel pedig végképp megnyert magának, az volt, hogy szívvel, hittel, lélekkel beállt fontos társadalmi ügyek mögé – akkor is, amikor senki más nem mert.

Hírnevét és hitelességét olyan fontos kérdések kommunikációjára használta, mint például a filmes szakmában tapasztalható nemi egyenlőtlenség. Kiállt a nők és férfiak egyenlő bánásmódjáért mind a szakmájában, mind azon kívül. 2017-ben a Golden Globe díjátadón felszólalt a társadalmi kirekesztettség és rasszizmus ellen, attól sem riadt vissza, hogy nyíltan kritizálja a frissen megválasztott amerikai elnököt. És egyben meghatározta szakmájának és saját magának felelősségét, feladatát is:

„Egy színész egyedüli feladata, hogy belépjen olyan emberek életébe, akik eltérnek az átlagtól, és megmutassa a nagyközönségnek, milyen érzés is ez valójában.”

Szóval, ha csak egy kicsit olyan leszek húsz–harminc év múlva, mint Meryl Streep, akkor én már boldog nő leszek.

 Szőcs Lilla