-

A feladat a következő volt: a másik bőrébe bújva, az ő stílusát hűen követve (de azért persze kellően karikírozva) írd meg ezt a valós hírt:

„150 dollárt fizetett a férfi a két kiskutyáért, hogy aztán az állatorvos közölje vele: valójában két, szteroidokkal felpumpált rágcsálót vásárolt.”

D. Tóth Kriszta mint dr. Gyurkó Szilvia

Eddig viszonylag kevés adat állt rendelkezésünkre a férfiak kisállat-vásárlási szokásainak és párkapcsolati körülményeinek összefüggéseiről. Ám most, a Pennsylvania Egyetem kutatócsoportjának vizsgálata végre fényt derít az egyik legfontosabb férfijogi kérdésre. A tudósok arra keresték a választ, hogy milyen hatással van a válás és az azt követő megváltozott életkörülmények a férjek audiovizuális képességeire. Magyarán: mennyivel látnak és hallanak rosszabbul a pasik, miután az asszony megpattant. Nos, a reprezentatív mintán végzett kutatás előzetes eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy a gyerekekkel töltött minőségi idő mennyiségének csökkenése, az érzelmi környezet negatív irányú változása, a kevésbé egészséges táplálkozás, illetve a férfijogok érvényesítésének kihívásosabb mivolta egyaránt rontja a vizsgált képességeket. Hogy egy életközeli példával éljek: egyáltalán nem meglepő, ha egy frissen vált apuka tévedésből szteroiddal felpumpált rágcsálót vásárol a gyereke születésnapjára, kiskutya helyett. Azért van jó hír is: a nemzetközi kutatásban a magyar férfiak kifejezetten jól szerepeltek. Az ő hallásukban és látásukban a válás csupán hibahatáron belüli romlást okozott.

Gyurkó Szilvi mint  DTK

Lolával éppen a suliba mentünk, amikor döbbenetes hírt hallottunk a rádióból: szteroidokat adtak rágcsálóknak, hogy kutyaként adják el őket. Nem tudom, hány ütemet hagyott ki a szívem, mielőtt ránéztem a gyerekre, aki alig tudta elfojtani a könnyeit. Arra gondoltam: na, most már tényleg szálljatok ki a rágcsálók életéből! Hát nincs bennetek annyi tisztesség, hogy ha kutyát kérnek, kutyát adjatok!?

Aztán elköszöntem a gyerektől, és figyeltem a hátát, ahogy lassan felolvad az iskola előtt gomolygó benzingőzös párában. Arra gondoltam, vajon megeszi-e a salátás szendvicset, amit csomagoltam neki, és hogy milyen jó lenne, ha az apja is megenné, és nem kellene hajnalonta háromféle kenyeret csomagolnom. Aztán eszembe jutott, hogy mi igazából nem is hárman vagyunk a családban. Mert itt van Ringó, aki szintén a családunk része.

Nagy volt, és kétségtelenül kutyaszerű, amikor megérkezett hozzánk, de hát honnan tudhattuk volna még akkor, hogy ő nem egy szteroidokkal felpumpált őz, vagy egy barna szőrű kecske? Még emlékszem a borzongató, bizsergő érzésre gyomortájon, mert hát azért izgultam picit, de aztán jött a férjem, és mondta: The better I get to know men, the more I find myself loving dogs. Ami annyit tesz, szard le bébi, hogy kutya-e, a lényeg, hogy olyan nagy, mint egy tálalószekrény, és nagyon vicces lesz majd, amikor együtt fotóznak titeket.

Most már itt ülök a WMN irodájában, szeretetben, gőzölgő kávéval. Nézem a lázasan dolgozó kollégáimat, de még mindig az motoszkál a fejemben: a 150 dollárral átvert rágcsálók gazdája vajon most mire gondolhat, mégis kit vitt el magával?!

Fiala Borcsa mint Szentesi

A hajnali nap kékessárga fénye beszűrődik az ablakon. Arcomra húzom a takarót, nem akarok szembe nézni a holnappal. Csak most mentél el, remélem örökre. Szívemben hazug hézagot ütött hiányod. Lehunyom a szemem, hogy még egy utolsó, csalfa pillanatig ne kelljen szembenéznem a valósággal.

A lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy egy semmi vagy. Egy cudar. Az érzelmeimen élősködő féreg. Egy patkány vagy! Egy csinosra fésült, jó svádájú... – de akkor is csak egy patkány. Sőt, nem is egy, hanem mindjárt kettő.

Hittem, hogy mellettem majd megváltozol. Hűséges, szerető társam leszel, olyan szerető, mint egy kutya.

De nincs az a csodaszer, ami belőled hű ölebet faragna. Te rút!

És tudod, nem is az elvesztegetett évek zavarnak. Nem is a sok érzelem, amit beléd öltem feleslegesen.

Csak az a 150 dollár, amit neked adtam.

Vehettem volna belőle valami finomat.

Szentesi Éva mint Fiala

Kérem szépem, a férjem szerint - szó mi szó, én is ezen a véleményen vagyok – nekem nem kell ahhoz szteroid, hogy úgy nézzek ki, mint egy állat, simán képes vagyok addig habzsolni az élvezeteket (vagy azokat pont nem habzsolni kell?), amíg szét nem pattan a tulipántos nadrágomon a gombos balhé.

Viszont most roppant kínos helyzetben vagyok, mert mértéktelen szenvedéllyel imádok enni. De ezt a két kis valamit, esküszöm, nem tudom, minek hozta haza a Doma, ha nem tudom őket megsütni vacsorára. Pedig már elképzeltem, hogy a szalonnapörcös, reszkető csülkök egy boldogra simogatott, konfitált kisborjúval ott táncolnak a konyhámban, miközben a Vicuskától pirospozsgás barátnőim gurgulázva tapsikolnak.

Különben is, én csak úgy tudok nyugovóra térni, kérem szépem, ha csillogó bőrű, illatos kacsacombokat számolok.

Both Gabi mint Kormos Anett

Baszki! Milyen ez a világ, de tényleg! Hát nincs ezeknek szívük? Szteroidot adnak szerencsétlen rágcsálóknak, csak hogy lenyúlják a vevőket! Rohadékok! Én legszívesebben odabasznám a gyerekük elé azokat a szaros patkányokat, aztán beleugatnám a sírós arcukba, hogy az apukádnak köszönheted ezeket a nyomorultakat! Mert persze ők az igazi állatok, nem ezek a szerencsétlen kis férgek. Jaj, de aranyos! Én hazaviszem ezt a kis patkányt, pont olyan, mint az én kutyám, nem is látszik a különbség, na, gyere szívem, megyünk haza!

Ha pedig kíváncsi vagy, miként bújik Kormos Anett a meseíró-olvasószerkesztő Both Gabi bőrébe, akkor KATT IDE és már olvashatod is!