„Nem haltam bele a gyászba, pedig azt gondoltam, egy ponton lehet, hogy ez meg fog történni”

–

Gondolatok a gyászról

A beszélgetés mindhárom résztvevője közelről ismeri a gyászt. Krajnyik Cinti még gyerekként vesztette el a szüleit, Mácsai Pál édesapja közel húsz éve halt meg, Ráskó Eszter gyásza pedig nagyon élő, viszonylag friss élmény. Így a következő gondolatokat a témában tőle hoztam el:

„Az én örömöm annyi, hogy nem haltam bele a gyászba, pedig azt gondoltam, egy ponton lehet, hogy ez meg fog történni.”

„Mindenki romantizálja egy idő után a szüleit, főleg, ha elveszíti őket.”

„Nem kell eltörölni az árnyékos oldalakat, hanem meg kell ismerni a természetüket, és valahogy be kell építenünk a teljes történetünkbe.”

„Nagyon bántott, hogy meghalt az apám, mert elhittem, hogy meg tudom menteni.”

A gyerekvállalásról

„A lányom azért született, hogy tükröt tartson az arcomba.” (Ráskó Eszter)

„A gyerekeim sokat röhögnek rajtam, amire majdnem azt tudom mondani, hogy jólesik, mert amögött azért szeretet van. Ha leüvöltenék a fejemet, akkor valószínűleg megviselne, ha kiröhögnek, az majdnem jólesik.” (Mácsai Pál)

„A játék, ha megvan egy szülő meg egy gyerek között, az a minden. Mert azt jelenti, hogy »okék« vagyunk egymással: jól érzem magam, biztonságban a másik társaságában. Ez talán az élet értelme, hogy tudsz-e játszani, és hogy van-e kivel. Önfeledtség, ha tudod szekálni az öregedet, és önfeledtség, ha tudod a gyerekeidet móresre tanítani a különböző kiművelt technikáiddal.” (Ráskó Eszter)

„A gyerek abszolút az ivás rovására megy, erre gondoljon az, aki gyereket akar vállalni, mert az már nem lesz, ami régen volt.” (Ráskó Eszter)

Közös szenvedélyükről: a színpadról

„Ez egy nagyon fegyelmezett és szép erkölcsű szakma, noha sok rémes sérülés érte az elmúlt időszakban a színházi világot – de azok nem a színpadról szólnak, hanem azokról a tévelygőkről, akik nem bírják a saját ösztönkésztetéseiket fegyelmezni.” (Mácsai Pál)

„Rájöttem, hogy én egy vadember vagyok, akinek hülyét kell magából csinálnia néha a színpadon.” (Ráskó Eszter)

„Abban gyakorlottak vagyunk mi, színháziak, hogy amikor véleményt mondanak rólunk, azt kibírjuk és ne azonnal megsértődjünk – aki azonnal megsértődik, az alkalmatlan a színészi pályára. El kell tudni viselni, ha valami nem oké.” (Mácsai Pál)

„A színpadi perszónám nem igazán különbözik a hétköznapitól és így nem kell nagy utat bejárnom a színpadon. Viszont minden este belehalok az előadásomba: nagyon megnyílok, nincsenek sallangok, felvett szerepek. Amiről beszélek, azok mind komoly, kemény témák.” (Ráskó Eszter)

„A színház egy fegyelmezett hely. Nincs fegyelmezetlen végszó, vagy ha van, onnan nagyon hamar el kell húzni – villámgyorsan.” (Mácsai Pál)

Önismeretről, változásról

„Sokszor akkor van változás az életemben, amikor odáig toleráltam valamit, hogy már nincs helye egy nagyobb levegővételnek sem.” (Ráskó Eszter)

„Azt hiszem, hogy igazán engem a színpad rendezett össze, mert azt muszáj összeszedetten csinálni. Ahhoz a keszekuszasághoz képest, amilyen én kamaszkoromban voltam, ahhoz képest valóban fegyelmezettebbnek tűnök, de meg tudom magam lepni.” (Mácsai Pál)

„Folyamatosan monitorozom a környezetemet meg az életemet, és ha azt érzem, hogy törés van a flow-mban, a csimben – vagy ki hogy hívja –, tehát, ha nem organikusan történnek a dolgok úgy, mint amikor az élet jól áramlik, akkor mindig körülnézek, hogy vajon hol van elakadás. Hol nem csinálok valamit jól, vagy hol nem vettem észre valamit – és azon szoktam kalapálni, hogy kibalanszírozzam.” (Ráskó Eszter) 

A gátlástalanságról

„Számomra a gátlástalanság az, hogy nem félek attól, hogy mit fognak gondolni az emberek, ha megtudják rólam ezeket meg azokat a tulajdonságokat. A gyarlóság, meg az összes többi dolog, amit az ember megél bizonyos társas helyzetekben, pont az, amit én nem próbálok elfedni, elpúderezni.” (Ráskó Eszter)

Az önbizalomról

„Az önbizalom illékony: néha van, néha nincs.” (Mácsai Pál)

„Nekem az önbizalom azt jelenti, hogy felismerem, mire vagyok képes, és amiatt már nem aggódom, amiről már tudom, hogy meg tudom csinálni. Azokat a kvalitásaimat már nem kérdőjelezem meg, amikről visszaigazolást kaptam. Az önbizalom mindig alázattal együtt jár, mert ettől függetlenül nem szabad oktondi módon menni bele a semmibe százharminccal, nem nézve hátra, nem nézve oldalra és nem nézve előre.” (Ráskó Eszter)

A dühről és a megbocsátásról

„A düh egy tök jó érzés szerintem, mert azt valamibe bele lehet forgatni, azt lehet kezelni, azt lehet használni. Ennél sokkal rosszabb érzéseim voltak: az elhagyatottság érzése, vagy a mély szomorúság – az a fajta, ami kivisz a peremére az életnek.” (Ráskó Eszter)

„Nem vagyok elnéző magammal szemben sajnos, de néha kell. Meg kell bocsátani magunknak néha – jó, ha azt tudjuk. Az önvád egy darabig helyes, aztán pedig el kell tudni engedni. Őszintének kell tudni lenni. És muszáj továbblépni.” (Mácsai Pál)

A teljes beszélgetést itt tudod meghallgatni:

A korábbi epizódokat pedig itt találod:

Filákovity Radojka