A felvétel előtt feszíthetett volna a nyomás, hogy a lehető legtájékozottabban kell érkeznem, mert mégiscsak az interjú műfajának egyik nagyágyúja fog velem szemben ülni, mégis végtelen nyugalommal ültem be, az összeírt kérdéseimre pedig inkább csak sorvezetőként tekintettem. Két, magából végtelen nyugalmat árasztó embert köszönthettem a stúdióban, akiknek a békessége rám is átragadt, és ha valamikor, azt hiszem, az év végi hajrában még nagyobb szükségünk van mindannyiunknak erre a fajta kikapcsolásra. 

Szily Nóra nem is hazudtolta meg magát, olyan alaposan felkészült Szakács Gergő életéből, mintha csak ő lenne a riporter. Nem azért, mert ne tudná átadni másnak az irányítást, egész egyszerűen azért, mert kíváncsi természet, aki megtiszteli a beszélgetőpartnerét azzal, hogy ráhangolódik.

Ez nem is esett nehezére, hiszen ők ketten már találkoztak tizenkét évvel ezelőtt, amikor Gergő énekesként indult az egyik legnagyobb hazai tehetségkutatóban, Nóra pedig pszichológusként a lélekmentor szerepét töltötte be.

Azóta Gergő az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Follow the Flow énekeseként végigturnézza a fesztiválszezonokat, de szólókarrierjét is egyengeti. 

Beszélgettünk arról, mit is takar, ha valaki nem pusztán introvertált, hanem introvertált exhibicionista, hogy milyen, amikor egy egyébként visszahúzódó embert hajt a közlésvágy, de szó esett sikerekről, kudarcokról, mélységekről, magasságokról, fényről, árnyékról, szélsőségekről, és az egyensúly megtalálásáról is. Utóbbira piszkosul nehéz rálelni mindannyiunknak, pláne parancsszóra, de ők ketten, azt hiszem, nagyon jó úton járnak.

Advent második vasárnapjára Szily Nóra és Szakács Gergő a Közös hangban.

Közös hang további epizódjait itt találod:

Krajnyik Cintia