Az indiai ételekről sokan azt gondolják, hogy rettenetesen bonyolult őket elkészíteni (én is így voltam velük), sőt, az alapanyagokat sem éppen egyszerű beszerezni itthon.

Nos, az az igazság, hogy az elkészítésük nem igényel különösebb konyhai tudást, viszont néhány alapanyaghoz valóban ismerni kell a speciális helyeket, ahol mindezek fellelhetők. Vannak piacok, ahol megtalálhatjátok ezeket az ellenállhatatlan fűszereket, de erre szakosodott boltokat is fel tudtok kutatni. (Én speciel a Wesselényibe járok, az India boltba). 

A dal makhani, azaz a fekete lencsefőzelék Észak-Indiából, Punjab tartományából származik. Igazi fenséges, ünnepi étel, aminek az elkészítése – ha az eredeti recepteket követjük – nagyjából 24 órát vesz igénybe az előkészítéssel együtt. De ne ijedjetek meg, nem ennyire bonyolult. 

Az interneten követek néhány indiai szakácsvlogot, olvasok rengeteg receptúrát, és nem feltétlenül azokat szeretem, amik leegyszerűsítik ezeknek az étkeknek a főzését. Kíváncsi vagyok a tradícionális verziókra, és az étel történetére is – abból tudok én is szőni egy újabb mesét.

A dal makhani tulajdonképpen vegetáriánus étel. Az indiaiakra egyébként sem jellemző, hogy húst esznek hússal, számos fogásuk készül zöldségekből, és azok is fantasztikusak.

Igazából a dal makhani lehetne szilveszter utáni kaja is, mert ha sima lencse helyett ezt eszed január elsején, ugyanúgy meggazdagszol. Legalábbis a legenda szerint.

Én egy szuper indiai étteremben ettem ilyet először, de készítette már nekem Mujahid Zolika is, és az sem volt piskóta.

A fogás tehát kis szemű fekete lencséből (urad dal) készül (ez könnyen beszerezhető indiai boltokban, de lehet, hogy még fűszeresnél is, vagy piacokon). Mindennek az alapja a lencse előkészítése, azaz az alapos beáztatás, aminek minimum nyolc óra kell, de az sem baj, ha egész éjszakára hagyjuk vízben állni. A lényeg, hogy a lencséhez képest háromszoros mennyiségű vízben ázzon. Ennyibe már szépen beledagad az anyag. 

A trükk pedig a hosszú főzés, a jól elnyújtott, többször kavargatott technika, ami engedi szépen összeölelkezni az ízeket.

De lássuk, mik is kellenek hozzá:

(Nagyjából hat adaghoz)

– 500 g urad dal (indiai fekete lencse)
– 1 nagyobb fej vöröshagyma
– 1 fej fokhagyma
– Gyömbér (én rengeteget rakok bele, de mindenkinek ízlése szerint)
– 5 dl kókusztej
– 7 deka vaj
– 1 doboz hámozott konzervparadicsom (400 gramm)
– 1 dl natúr paradicsomszósz
– Főzőtejszín (ízlés szerint)

És a fűszerek:

– 1 evőkanál őrölt koriander
– 1 evőkanál őrölt római kömény
– 1 evőkanál őrölt kurkuma
– 1 teáskanál őrölt, zöld kardamom
– 1 teáskanál cayenne bors
– 3 egész fahéj széttörve
– só ízlés szerint
– víz (látjátok majd, mennyit vesz fel)

Elkészítése: 

A lencsét tehát előző este beáztatom háromszoros mennyiségű vízbe. Mire a főzéshez kerülök másnap délelőtt, már szép puhák lesznek. A lencsét még ezután is elő kell főzni, ezért leöntöm róla a vizet (ami kissé szürkés-feketés lett időközben), új vízbe rakom, és nagyjából háromnegyed órán keresztül főzöm. Ezalatt előkészítem az alapot.

Egy nagy, magasabb falú lábosban (én kerámiát használok, ami nyeles és magas a pereme) megolvasztom a vajat (egy kevés olajat vagy kókuszzsírt is tegyünk hozzá, nehogy megégjen), megdinsztelem a hagymát, rádobom az apróra vágott gyömbért (vagy julienne-re is lehet vágni, én úgy szoktam), a félbe szelt fokhagymákat, sózom és összerottyantom. Erre jöhetnek a fűszerek: a fahéj kisebb darabokra törve, a koriander, a kurkuma, a római kömény, a kardamom és a cayenne. Ezekkel alaposan összekavarom, és hagyom, hogy megpiruljanak. Aztán ráöntöm a paradicsomszószt, majd a konzervparadicsomokat (fontos, hogy ne legyen a paradicsomnak héja), és ezekkel is felrottyantom.

Ha kész a lencse, leszűröm, hozzáadom a paradicsomos, fűszeres alaphoz, összekeverem, majd hozzáöntöm a kókusztejet is.

Ekkora már olyan illatok keringenek a konyhában, hogy az csuda, valószínűleg bele is szédülünk kicsit. (Én mindig elkábulok, annyira imádom.)

Ehhez a masszához még annyi vizet adunk, hogy leveses állaga legyen – egy sűrű levest képzeljünk el. Sózzuk meg, illetve ízlés szerint törhetünk bele egy kis fekete borsot is. 

Ha mindezekkel megvagyunk, akkor lefedjük, és lassú tűzön elkezdjük főzni. Néha ránézünk, megkavarjuk, útközben is adhatunk hozzá vizet. Ezt az ételt akár órákon keresztül is lehet főzni, annál jobb lesz, minél krémesebb, minél jobban egymásba simulnak az alapanyagok. A folyamatokat felgyorsíthatjuk, ha erősebb lángra kapcsolunk, vagy kuktába rakjuk az egészet, de én azt nem szeretem.

Imádom, amikor hallom, ahogy kint „beszélget az ebédem” a konyhában.

Amikor kész, adunk hozzá egy kis főzőtejszínt (ezt is ízlés szerint), amitől még krémesebb lesz.

Végeredménynek egy sűrű, krémes, lágy állagú ételt kell kapnunk, ami gyönyörűségesen barna és illatos. Friss korianderrel és reszelt gyömbérrel tálalom.

Valahogy így: 

Mit is mondhatnék még?

Jó étvágyat!

Szentesi