Orvos-Tóth Noémi: Mire egy kisfiúból felnőtt férfi lesz, megtanulta a saját érzéseit nagyrészt elfojtani
A Ki vele! közösségi talkshow első epizódjában a párkapcsolatokról lesz szó
Rovattámogatás
Nagyon sok kutatás alátámasztja hogy a párkapcsolati viselkedésünket nagyban befolyásolják azok a hatások, amelyek gyerekkorunkban értek bennünket. Például az, hogy a fiúkat még ma is gyakran afelé terelik: fojtsák el az érzéseiket, ne legyenek sebezhetők. Ez az egyik oka annak, hogy felnőtt férfiak számára gyakran nehézséget okoz az érzelmeik felismerése és kimondása, és az, hogy odafigyeljenek a társuk érzéseire. Márpedig ez törvényszerűen párkapcsolati konfliktusokhoz vezet. Április 22-én, hétfőn este 9-kor jön a WMN Ki vele! című közösségi talkshow-ja a Viasat3 tévécsatornán, első adásában erről is beszélgettünk. Tóth Flóra írása.
–
A legtöbb párkapcsolat a kommunikáción csúszik el
Kiss Gergely és felesége, Valkai Anna, azt mesélik több mint 27 éve tartó kapcsolatukról, hogy rögtön az elején eldöntötték, hosszú távra terveznek egymással. Orvos-Tóth Noémi csatlakozott: „Azt gondoljuk, hogy a párkapcsolat attól működik, hogy nagyon sok érzelmet belerakunk. És tényleg az elején beletesz az ember rettentő sok figyelmet, vágyat, szenvedélyt, ami idővel teljesen természetszerűen át kell hogy alakuljon. És akkor jön el a pillanat, amikor azt mondom, hogy ez innentől kezdve már döntés is kell hogy legyen, így tud a kapcsolat továbbfejlődni.”
Csakhogy a továbbfejlődéshez elengedhetetlen a kommunikáció, beleértve a felmerülő konfliktusok kezelését. Viszont konfliktuskezelésen sokszor egészen mást értenek a pár tagjai. Ennek kapcsán mondta Orvos-Tóth Noémi, hogy fontos a kötődési minták illeszkedése, vagy legalább az, hogy tudjuk, a másik miért menekül a konfliktusok elől: „Fontos megérteni, hogy a másik miért csinálja, amit csinál. Ha a párom olyan típus, aki bezárkózik, amikor konfliktust észlel, mert az számára egy veszélyhelyzet, és az ösztönös reakciója vagy a kötődési mintája arra sarkallja, hogy bezárjon, akkor
meghatározó, hogyan értelmezem ezt a bezárkózást. Ha úgy értelmezem, hogy elutasít, nem szeret engem, a párkapcsolatunk nem fontos már neki, akkor egészen máshogy fogok reagálni, minthogyha azt mondom, hogy »ja, ő ezt hozza, ő ezt tanulta meg, ő így képes ebben a helyzetben reagálni«.
És akkor sokkal nyitottabb és türelmesebb vagyok vele ebben a helyzetben, és könnyebben elviselem, hogy az én adott pillanatnyi szükségletem arra, hogy oldjuk fel a konfliktust, nem elégül ki.”
Általában a nők akarják megoldani a konfliktust, a férfiak pedig elkerülni – miért lehet ez?
A beszélgetésben részt vevők tapasztalata az, hogy a legtöbb párkapcsolatban a nő az, aki akár éjjel 3-ig fejtegetné, mi okozza a feszültséget. Kiss Gergely azt mondja: „Sztereotípia, de sok esetben valószínűleg igaz, hogy mikor a férfi már azt hiszi, mindent megbeszéltünk, a nő leragadt ott, hogy de miért nézett úgy, meg ha úgy nézett, akkor mit gondolt.”
Itt viszont felmerül a kérdés, hogy ha ez valóban így működik nagyon sok esetben, akkor mi állhat a hátterében. Orvos-Tóth Noémi szerint: „Erre szocializáljuk, erre neveljük a kisfiúkat, hogy ne érezzenek, ne sírjanak, ne picsogjanak, mert az olyan lányos.
Mire egy kisfiúból felnőtt férfi lesz, eljut oda, hogy bár őt is érdekli természetesen a párkapcsolat sorsa, de megtanulta a saját érzéseit nagyrészt elfojtani. Sokkal kevesebb szava, kifejezése van arra, hogy elmondja, pontosan mit érez. Mivel nem bátorítjuk a kisfiúkat arra, hogy érezzenek, ezért kevesebb a figyelmi kapacitásuk is az érzésekre.
Hiszen megmondták, hogy ezt engedd el, és menjél, játsszál. Innen ered az a félreértés, hogy azt gondoljuk, a férfiak egyszerűbben gondolkodnak.”
Nagyon sok kutatás jutott arra, hogy részben bizonyos agyterületek eltérő fejlődése, részben a különböző szocializáció okán a férfiaknak kevésbé erős a kommunikációs készségük, mint a nőké. A megkésett beszédfejlődésben érintettek 70 százaléka fiú, és a kutatások szerint nemcsak később kezdenek el beszélni a fiúgyerekek, de kevesebb szóval is beszélnek. Orvos-Tóth Noémi azt mondja, emögött többek között az áll, hogy más tulajdonságokat várunk egy kislánytól és egy kisfiútól, már a születésük előtt: „Még meg sem született, és már valamiféle fantáziánk van minden gyerekről, attól függően, hogy milyen a neme.
Amikor egy kislányról gondolkodsz, akkor olyan érzékenynek, bájosnak, kedvesnek gondolod, vagyis csupa érzelemhez kapcsolódó minőséget társítasz hozzá a saját fantáziádban. Míg ha fiút vársz, akkor legyen erős, bátor – efféle elvárásaid fogalmazódnak meg nagyrészt tudattalanul,
ami aztán befolyásolja, hogy mint szülő hogyan viselkedsz vele, és a társadalom hogyan viszonyul hozzá.”
Ez a több tanulmányt vizsgáló kutatás azt mondja, a nemi sztereotípiák nem önmagukban problematikusak, tehát nem az a baj, hogy társítunk bizonyos tulajdonságokat a neme alapján a gyerekhez már a születése előtt, hanem az, ha ezek alapján később korlátozzuk, és nem hagyjuk kibontakozni a valódi személyiségét.
Erről is lesz szó a Ki vele! első epizódjában, ami hétfő este 21 órától látható a Viasat3-on, ahol az is kiderül, hogy a szereplők közül kinek volt szüksége párterápiára, és kik a szülei annak a kislánynak, akinek rózsaszín szobája lett, annak ellenére, hogy a szülők egyáltalán nem így tervezték.
Emellett elhangzanak majd további érdekességek arról, hogy mi a tartós monogámia, illetve mi a hosszú távú párkapcsolat titka a szakértők és az érintettek szerint.
Képek: Fábián Borbála / Viasat3