–

A tudás végtelen tárháza

Írhatnék bármelyik alkalmazásról a fent felsoroltak közül, de a Google a kedvenc, vele töltöm el a legtöbb időt. Szerelem volt ez, első látásra. Megláttam, és azonnal a rajongója lettem. Nem hittem el, hogy valóban létezik egy ilyen rendszer, ahol minden kérdésre ott a válasz. Mindig is szerettem a könyveket, könyvtárakat, és hirtelen elém került a legnagyobb tudástár, ami néhány gombnyomás után ontja magából az adatokat, bármikor, bármilyen témában. Lenyűgözött. Villámgyorsan rászoktam, minden kérdésemmel hozzá fordultam. Sűrűn hangoztattam, hogy én és a Google legyőzhetetlen páros vagyunk. Tanítgatott, fejlesztgetett. Hatékonyabbá, kreatívabbá váltam általa.

Ott volt életem minden területén. Tehermentesített a munkában. Súgott a fordítási feladatoknál. Edzéstervet írt nekem. Optimalizálta az útjaimat A és B pont között. Diagnosztizálta a nyavalyáimat. Megmutatta, hogyan csináljak asztaldíszt parafadugóból, függönyt CD lemezből, ékszereket gyurmából.

Amikor a fejembe vettem, hogy megjavítom a csöpögő csapot, akkor is lelkesen osztotta az észt. Igaz, itt azért nem beszélhetünk teljes sikerről, mert a csöpögésből vízömlés lett, amit a tesómnak kellett elhárítania. Google nélkül, csőkulccsal.

Ez bizony szerelem

De nemcsak a hasznomra volt, több rejlett azért ebben a kapcsolatban. Odafigyelt rám. Voltak azok a kedves, emberi megnyilvánulásai, az apró kis figyelmességek. Például egy idő után kitalálta a gondolataimat. Alig ütöttem be pár karaktert a keresőbe, máris kidobta azt a gondolatsort, ami éppen foglalkoztatott. És milyen megható volt, amikor először gratulált a születésnapomon! Kora reggel, félálomban ültem le a gép elé dolgozni, és lassan úszott be ködös tudatomba a kép, a Google kezdő képernyője, melyen a „Boldog születésnapot, Ildikó!” felirat állt, körülötte világító, színes gyertyácskák, miközben a háttérben szólt a Happy Birthday. Tejesen elgyengültem. Időnként aggódó üzeneteket is hagyott nekem: „Ildikó, vigyél esernyőt, nyolcvan százalék az esélye annak, hogy Budapest területén esni fog!”

Csoda, hogy az ujja köré csavart?  Ezek voltak a szép idők. Ekkor még elvakított a rózsaszín köd, csak a szépet láttam, csak a jót. 

Egy terhessé váló kapcsolat

Most már látok mást is. Kezdetektől sejtem, hogy megfigyel, felhasznál. Egy-egy keresőszó után hetekig a témához kapcsolódó reklámözönt zúdított rám. Amikor a fogfájásra kerestem rá, elárasztottak a kivehető műfogsor hirdetések. Manipulatív, folyton rá akar beszélni valamire, húzogatja előttem a mézesmadzagot, egy csini táska, egy álomszép cipő. Csak győzzek ellenállni. A titoktartás és a diszkréció sem az erőssége, karácsony előtt is majdnem lebuktatott. A lányom használta a gépemet, és rémülten láttam, hogy sorra olyan tárgyak hirdetései jelennek meg a látóterében, amiket a karácsonyfa alá szántam. Zavaró az is, hogy szájbarágósan visszatér témákhoz, amiken én már túlléptem volna. És ami a fő problémám: nyomul. Egyre kevésbé tud a háttérben maradni. Folyton buzog. Most már ott tartunk, hogy ha sétálok a városban, és buszmegálló mellett haladok el, küldi a menetrendet.  

A rettegés foka

Volt régebben egy mondásom: „Van nálam Google, és nem félek használni”. Na, és itt a bökkenő… kezdek félni. Kezd elszemtelenedni, tolakodóvá válni. Nem tiszteli a határokat, mindenbe beleavatkozik, ha kell, ha nem. Folyton figyel, ellenőriz, lajstromoz, statisztikákat gyárt. Nemrég ledöbbentem, amikor a szemem elé került a listája az életemről. Ijesztő látvány, amikor évekre visszamenően, napokra, órákra lebontva ott vannak a kimutatások a meglátogatott helyekről, a keresőszavakról, a megnézett videókról (Bárki megnézheti a saját előzményeit az alábbi oldalakon: Google keresések, keresőszavak, helyelőzmények, útvonalak, YouTube videók, You Tube keresések.) 

Szóval láttam ezt a listát, és megijedtem. Eddig is tudtam, hogy a Google mindent tud, de most rá kellett jönnöm, hogy rólam is mindent elraktározott.

Tudja hol voltam, merre jártam, mennyi időt töltöttem ott. Tételesen vezeti, kikkel állok kapcsolatban, miféle receptekből főzök, milyen videókra kattintok, mely zeneszámot hallgatom meg egymás után tizenötször.

Tisztában van vele hányszor futok egy héten, mennyi a szintidőm, mikor vagyok formában és mikor nem. Ismeri a gondolataimat, a gyengeségeimet, a titkaimat, a jelszavaimat. Nézegettem az összesítést, és megszeppentem. A saját anyukám sem ismer ennyire. Sőt, az összes ismerősöm együttvéve sem.  

Paranoia

Kezd előjönni az üldözési mániám. A Google eddig barátságos arcát mutatta, segítőkész volt és figyelmes. De mi van akkor, ha megharagszik? Mindannyian tudjuk, hogy a neten való ténykedésekkel adatokat hagyunk hátra. De vajon végiggondoltuk ezt alaposan? Mi lesz ezekkel az adatokkal? Ezek valóban csak a reklámok személyre szabását segítik? Könnyű azt mondani, hogy ki lehet kapcsolni, nem kell használni. De valóban megkerülhető a Google a mai világban? És ha nem, akkor mennyire válunk kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá általa? Mikor fogja ez a gépezet teljesen átvenni az irányítást? Van okunk aggódni? Hány százalékos befolyásoltságnál veszik el a szabad akarat?

Mi van, ha idegen kézbe kerül a rólunk szóló információhalmaz? És honnan tudjuk, hogy a mostani a jó kéz?

Mellesleg az egykori kedves már be is szólogat nekem. A minap közölte, hogy rendetlen vagyok, ideje rendet csinálni a galériámban a fotók között. És mivel rosszul viselem a kritikát, így ezzel a kis írással vettem revansot.

 Bognár Ildikó

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/jakkapan21