Egy riksa volt az otthona, ma világsztárok tervezője Jánosi Tilda – „Az álmok arra vannak, hogy megvalósítsuk őket”

–

„Mindig éreztem a siker illatát”

„Erdélyben, egy kis településen, Csekefalván nőttem fel, kertész családban. Engem is kertésznek szántak. Én viszont elbűvölten néztem, ahogy Irén mamám anyagokat sző, csodás ruhákat készít. Ő tanított meg szabni, varrni és kötni is. Beleszerettem az anyagokba, és megpecsételődött a sorsom. Tízévesen kijelentettem, hogy divattervező szeretnék lenni” – meséli ízes magyar tájszólással Tilda, akivel London egyik legelegánsabb negyedében, a Notting Hillben lévő takaros kis stúdiólakásában találkozunk. 

„A kommunista Romániában a fatelevízión csak az egyetlen kolozsvári adást fogtuk sokáig. Aztán 1989-től már hozzánk is eljutottak a külföldi adók és rajtuk az amerikai és angol filmek. Azt a világot látva azonnal éreztem, hogy nekem ott a helyem, ebben a közegben. És ezt az érzést soha, egy pillanatra nem engedtem el” – emlékezik vissza. 

Mivel a kislány tehetségesen rajzolt, az általános iskola után a székelyudvarhelyi Palló Imre Képzőművészeti Szakközépiskolába került, és festő szakon végzett. Ezután szeretett volna textil szakon továbbtanulni, de a családi hagyományt követve mégis kertészmérnök szakra ment. 

„Vállalkozó alkat voltam, úgyhogy tizenkilenc évesen nyitottam egy virágműhelyt, amelyből sikeres családi vállalkozásunk lett. De mégsem voltam boldog, mert éreztem, hogy ott nem tudok kiteljesedni. Az álmaimat követve huszonkét évesen mindent magam mögött hagytam, és – egy oroszlányi kitérővel, ahol ugyancsak virágkötő voltam – Budapestre költöztem.”

Tilda virágkötőként helyezkedett el különböző szalonokban, az itt megkeresett kevéske pénzt pedig anyagokba fektette, hogy megvalósíthassa álmai kollekcióit. Használt bakelitlemezekből, bicikligumikból és filmtekercsekből készítette el egyedi darabjait.

„Sokszor lomtalanításokon szedtem össze az alapanyagokat, a szomszédok nevettek rajtam, azt gondolták talán, hogy bolond vagyok. Amikor évekkel később Kanadában mutatták be a ruháimat, nem akarták elhinni…”

Az élelmes lány létrehozta saját márkáját, a TildArtot, és elkezdett a divatvilágban forgolódni – a saját extravagáns ruháit viselve. Ez hozta meg számára a hazai kitörést. „Az egyik partin megszólított egy divatújságíró, aki azt feltételezte, hogy egy Viktor & Rolf márkájú ruhában vagyok. Amikor elárultam, hogy ez a saját tervezésem, a fő szervező meghívott, hogy két kollekciómat mutassam be a 2009-es Király utcai Design Fesztiválon.”

Tildát ezek után felkapták a hazai divatéletben. Az akkor még újdonságnak számító, újrahasznosított anyagokból készült kollekcióit különleges divatbemutatókon vitte a közönség elé, fesztiválokra és divateseményekre. De anyagilag nem tudott előrelépni. 

„Főállásban hol virágkötőként, hol könyvelőként dolgoztam, miközben éjszakánként a kollekciókon dolgoztam, és közben gyakran alig volt mit ennem. De mindvégig hittem a tehetségemben. Éreztem a siker illatát. Megfoghatóan magam elé tudtam képzelni, ahogy megvalósulnak a vágyaim, és olyan életvitelt engedhetek meg magamnak, amit a filmekben láttam. Annak ellenére tiszta volt bennem ez a kép, hogy zsíros kenyéren éltem, és hogy soha, semmikor nem éltem luxusban.”

„Sosem éreztem magam otthontalannak, hiszen dolgoztam”

Néhány év budapesti élet után, 2012-ben Tilda döntött: mindenét levitte az albérlete pincéjébe, és egy last minute jeggyel a Népligetben buszra szállt, hogy új életet kezdjen, és új szintre emelje a karrierjét Angliában. Huszonnyolc óra alatt jutott ki Londonba, mindössze tíz fonttal a zsebében. Az első időszakban egy magyarok által fenntartott házba költözött, amit tizedmagával osztott meg. Kint élő barátnőjén, Márián keresztül pedig elhelyezkedett riksásként. 

„Először vonakodtam, mert ez kemény fizikai munka, én pedig nem voltam valami nagyon erős. A mai napig a fülemben hallom, amit Mária barátnőm akkor mondott:

Minden fejben dől el. Ha magadban úgy döntesz, menni fog.”

Tilda riksát bérelt, és nyelvtudás, valamint londoni helyismeret nélkül nekivágott a riksás életmódnak. 

„Sokszor fogalmam sem volt, merre járok, eltévedtem az utasokkal. Okostelefonom nem volt, csak egy biciklis térképem London központjáról. Akadtak napok, amikor tizennégy óra alatt öt-tíz fontot kerestem, esetenként semmit. Volt, hogy a műszak végén egyszerűen lefordultam a bicikliről a fáradtságtól. Ráadásul az egyik legmélyebb fóbiám volt, hogy eltévedek, ami rendszeresen megesett. Ilyenkor remegve, zokogva próbáltam visszatalálni a riksabázisra. Végül felülemelkedtem a fóbián” – emlékezik vissza a nehéz időszakra, ami eleinte csak egyre romlott. Néhány hónap után ugyanis, 2012-ben, bérelt szobáját elvesztette. 

„A riksahajtással eleinte annyira keveset kerestem, hogy nem volt elég a riksabérlésre és az albérlet fenntartására is. Két hónap elmaradás után a főbérlő egyszerűen kitett a házból, elzárt a holmijaimtól, és még meg is fenyegetett, az elmaradás többszörösét követelve rajtam. A rendőrség segített abban, hogy legalább a személyes tárgyaimat visszakapjam.”

Tildának nem volt hova mennie: utcára került. „Haza nem akartam menni, úgy éreztem, hogy amíg van két kezem és két lábam, megvan az egészségem, addig bármit meg tudok valósítani. A családom előtt azért titkoltam ezeket a nehézségeket, hogy én magam oldhassam meg őket.” A cég, amelytől Tilda a riksákat bérelte, megengedte, hogy a Holborn állomáshoz közeli riksabázison, egy zárt tárolóban húzza meg magát. 

„A riksámban aludtam, kétrét görnyedve minden éjjel. Volt fedél a fejem fölött, s legalább viszonylagos biztonságban voltam. Éjszakánként nagyon fáztam, újságpapírral takartam be magam, hogy legalább valamennyire meleg legyen. Se paplanom, de még egy vízálló ruhám sem volt. Mégis azt éreztem, hogy itt van a helyem, imádtam London energiáját”

– idézi fel Tilda. Nappal a riksát tekerte, hogy annak bérleti díját ki tudja termelni, esténként pedig az egyik helyi étterem előtt állt sorba, ahol ételt adtak a rászorulóknak. „Érdekes, hogy sosem éreztem magamnak otthontalannak, hiszen dolgoztam, így az sem jutott eszembe, hogy például hajléktalanszállóra menjek, vagy segélyt kérjek az államtól.”

Tilda aztán fél év alatt megtanult alapszinten angolul, és eligazodni Londonban. „Néhány hónap elteltével – a helyismeretemnek és nyelvtudásomnak köszönhetően – már sokkal többet megkerestem. Akadt olyan nap, hogy 700 fontot vittem haza.”

Ráadásul időnként egészen különleges utasok is akadtak a riksa hátsó ülésén. 

„Két hete riksáztam, amikor egy nagyon jóképű, ismerősnek tűnő férfi szállt fel. Nem tudtam megfejteni, honnan ismerem. Menet közben végig videózott, élvezte az utat. Az egyik lámpánál aztán rajongók szaladtak oda hozzánk, és autogramot kértek tőle. A Hilton Hotelhoz tekertem vele, ahol kedvesen megölelt, és hatalmas borravalót adott. Másnap, amikor megláttam ugyanezt a férfit egy piros double decker oldalán elhelyezett Marks & Spencer-hirdetésen, akkor jöttem rá, hogy Ryan Reynolds volt az előző esti fuvarom” – nevet az emléken Tilda, aki egy másik alkalommal a Pink Floyd zenekart szállította. „Őket se ismertem meg. Meghívtak egy italra is, de nem fogadtam el. Mondtam, hogy nekem dolgoznom kell.”

Tildát azonban a riksázás és az új élmények sem téríthették el az eredeti álmaitól. Sőt, ez a furcsa közeg inspirációként szolgált számára.

„A riksabázison rengeteg bicikligumit dobtak el, ami erős, bőrhatású anyag. Azonnal megláttam benne a lehetőséget, és készítettem belőle egy kapszulakollekciót. A riksában ülve, éjszakánként szabtam-varrtam. Majd az elkészült kollekciót beneveztem egy vancouveri öko-divatbemutatóra – sikerrel.”

Tilda két kollekciója is bekerült a bemutató programjába. Egy bökkenő volt: a kiutazását neki kellett megoldania. „Nem ismertem lehetetlent. Erre a célra vadidegenektől kértem támogatást, és minden kicsit szimpatikusabb utasomnak is elmeséltem, hogy mire gyűjtök. Sokaknak nagyon imponált az eltökéltségem, és húsz, negyven, néha száz fonttal is megtámogattak. Két hét alatt háromezer fontot gyűjtöttem, és kijutottam Kanadába, sőt magammal tudtam vinni Mária barátnőmet is, hogy legyen, aki fordítson nekem, mert az én angoltudásom még nem volt szakmai szinten.”

A riksagarázsból a fiatal tervezőnő egyenesen a vörös szőnyeges párhuzamos valóságba csöppent. „Taxival, virágokkal vártak a reptéren, és egy luxusszállodában szállásoltak el. Igazi sztárként bántak velünk, és nagy sikerrel mutattuk be mindkét kollekciómat. A tíznapos út alatt folyamatosan meg kellett csipkednem magamat, hogy nem álmodom.” 

A TildArt nemzetközi hírnévre tett szert, interjúk sora készült Tildával, és több privát ügyfelet szerzett, akik azóta is tőle rendelnek egyedi ruhadarabokat. „Amikor végigmentem a kifutón, valóban úgy éreztem, hogy a föld fölött tíz centivel lebegek. A gyerekkori álmom vált valóra” – idézi fel a meghatározó pillanatot. 

A kanadai útról azonban Tilda ismét a riksába ment vissza. Az élete azonban lassan jobbra fordult. „A riksaállomáson elterjedt, hogy tudok varrni, úgyhogy mindenki hozzám kezdte hordani javításra a kiszakadt riksatetővásznat, vagy épp a munkásnadrágját. A cég üzemeltetője kölcsönadott az állomáson egy pici helyiséget, és a használtan vásárolt Singer varrógépemmel elkezdtem itt dolgozni.”

A szorgalmas lánynak hamarosan annyi megrendelése lett, hogy kivehetett egy saját stúdiót is. Ráadásul akadt egy befektetője is. „A kanadai út előtt utasom volt egy amerikai fiú, akit nagyon inspirált a történetem, a kitartásom, a bennem lévő erő, és onnantól a kiváló anyagi hátterének köszönhetően beruházott a vállalkozásomba, az üzlettársam lett. 

„Kulcsom lett a titkos kerthez”

Tilda ezután élhetett kizárólag a szenvedélyének, a tervezésnek. Megnyitotta saját stúdióját London Hackney negyedében, és már saját alkalmazottat is foglalkoztatott. Egyedi kollekcióit pop-up üzletekben értékesítette, és egy állami pályázat segítségével a New York-i nagykereskedelmi piacra is kijutott. Ráadásul a West Enden munkát kapott jelmezjavítóként. 

„Még a riksás időszakban sokszor megálltam a West Enden a Her Majesty’s Színház előtt, ahol Az operaház fantomja című darabot játsszák. Kiderült, hogy a színház arca, aki a nézőket üdvözli, szintén erdélyi származású, ráadásul már tizenöt éve ott dolgozik. Amikor megismertem Istvánt, és megtudta, hogy jelmezekkel is szívesen dolgoznék, segített eljutni a portfóliómmal a színház jelmeztervezőjéhez” – idéz fel egy újabb fontos találkozást Tilda.

A jelmeztervező reggelre adott neki időpontot, majd megbízta azzal, hogy az esti előadásra készítsen el egy ruhadarabot. Mivel Az operaház fantomja már 35 éve műsoron van, a színészek rendszeresen cserélődnek, a jelmezeket pedig valakinek át kell szabnia.

„Először dolgoztam színházi jelmezzel, de hittem abban, hogy képes vagyok elkészíteni. A jelmez este a színpadon debütált, engem pedig felvettek. Magával ragadott a színház világa, azóta állandó szabadúszó jelmezkészítőként folyamatosan dolgozom nekik.”

Tilda élete mára teljesen átalakult. Privát megrendelői egymásnak adják a kilincset – többek közt hollywoodi sztárok és a Britain’s Got Talent 2012-es nyertese is a vásárlója, de igazított már nadrágot Elton Johnra is. Megrendelésre készít egyedi ruhadarabokat, ezeket London legelegánsabb negyedeiben, a Mayfair vagy a Portobello Road pop-up üzleteiben is árulják.

Mindeközben megállíthatatlanul egyre közelebb került a divatvilág meghatározó alakjaihoz. „Egy szerencsének köszönhetően – riksások beszéltek neki rólam, és ő elküldte a névjegyét – a mentorom lett a nagy presztízsű Savile Row egyik világhírű szabója. A klasszikus angol mértékszabászat elismert újítója, aki többek közt Elton John, vagy épp Mick Jagger ruháit is készíti. A szárnyai alá vett. Nagyon belém vésődött ez a mondata: »Kislány, előre kell lépnie.« És én ezt is teszem.”

Tilda életében nemrég új fejezet kezdődött: új márkát alapított. 

„Néhány éve megtalált egy új anyag, ami más irányba terelte a tervezői karrieremet. A Spencer Ház – ahol egykor Churchill és Lady Di is élt – függönyeit leselejtezték. Ezeket a csodás, nehéz anyagokat organikus matériával kombinálva hoztam létre egy új kollekciót, amit Lady Di klasszikus ruhatára inspirált. Ez az angol szabói vonal alapozta meg az új brandet, ami már egy luxuskategóriájú márka. Minden rendelés itt helyben készül ökoanyagokból, és egy ready-to-wear kollekciót Magyarországon is szeretnék legyártatni. A következő lépés ennek a márkának a fejlesztése.”

Tilda – a rengeteg munkának és kitartásnak köszönhetően – mára maga is a szintén luxusnegyednek számító Notting Hillben bérel lakást, és azt az életformát éli, amit kislányként megálmodott. „Gyermekkoromban mindig ábrándozva néztem a Sztárom a párom című filmet, ami itt játszódik, Notting Hillben, és odaképzeltem magam a színes házak előtti utcákra. Ebben a filmben van egy jelenet, amikor Julia Roberts és Hugh Grant bemásznak egy titkos kertbe. Sírva fakadtam, amikor nemrég rájöttem, hogy nekem kulcsom van ehhez a kerthez.”

Kégl Ági

Kiemelt kép: Pintér Krisztián