–

Úgy láttam, nem csak nekünk hiányzott már a találkozás és a Hello, WMN!: nagy volt a nyüzsgés az előtérben, és a terem is csak akkor csendesült el, amikor Gyárfás Dorka a színpadra lépett, hogy köszöntse a közönséget. Dorka azzal nyitott, hogy ez nagyon érzelmes pillanat nekünk és neki is, mert utoljára két éve találkoztunk ebben a formában, és az, hogy újra van Hello, WMN!, nagyon sokat jelent nekünk.

Hozzátette, hogy sosem tudta értelmezni a nőnapot, de mivel hét évvel ezelőtt ezen a napon indult a magazin, így azóta ez a nap már neki (is) elsősorban ennek ünnepléséről szól. Elmondta, hogy az elmúlt két év minket is próbák elé állított, sokat változtunk, de ez mindannyiunk közös élménye, és azért vagyunk ma itt, hogy ezekről őszintén beszéljünk.

Majd D. Tóth Krisztát, a WMN alapítóját szólította a színpadra, aki mankóval érkezett. Kriszta gyorsan tisztázta is a helyzetet: néhány napja leesett a lépcsőről, és elszakadt a bokaszalagja. A rövid kitérő után rákanyarodtak az est témájára: Kriszta elmondta, hogy jött a Covid-krízisre egy újabb krízis a háborúval, így nem beszélhetünk múlt időben az elmúlt két évről, mert ez a helyzet még mindig tart, és nem tudjuk, mit hoz a jövő. Úgy látja, hogy van a globális meg a társadalmi, a közösségi és az egyéni kiégettség, fáradtság, fásultság.

„Úgy látom, mintha tisztítótűzben lennénk. Hogy ki marad életben, és ki hogyan kerül ebből ki, azt egyszerűen nem lehet most megmondani. De valamiért van ez az újabb és újabb próba elé állítás, és valahogy meg kellene próbálnunk embernek maradni”

– mondta. Hozzátette, hogy 2021 volt élete legnehezebb éve, és szerkesztőségileg is sok mindenen mentünk keresztül, de összekapaszkodtunk, és az idei évnek az lesz a lényege, hogy mindazt, ami történt velünk, közösen feldolgozzuk.

Miután Kriszta leült a nézőtéren, Dorka színpadra szólította az est vendégeit. Az első kérdésre, miszerint hogyan állnak a kiégéssel, Zacher Gábor elmondta, hogy még sosem volt kiégve, mert ahogy fogalmazott, nem volt rá ideje. Ehhez kapcsolódva Füredi Júlia azt mondta, ritka, hogy valaki még nem volt ilyen helyzetben, mert minimum egyszer mindenkit elér a kiégés. Gyurkó Szilvi most jött ki ebből az állapotból, egyéves szabadságon volt pont amiatt, hogy túlhajtotta magát és kiégett. Oroszlán Szonja pedig kifejtette, hogy a legutóbbi kiégéshez közeli állapotában költözött ki az Egyesült Államokba, hogy valami teljesen mással foglalkozzon. Azt mondta, még ő sem volt kiégve, de csak azért, mert hamarabb jön nála az unalom érzése, ami váltásra készteti, mint hogy kiégjen.

Gyárfás Dorka itt megjegyezte, hogy milyen érdekes, hogy egyik vendég sem említette a Covidot, pedig ez a járvány alaposan rányomta a bélyegét az elmúlt két évünkre.

Gyurkó Szilvi erre reagálva elmesélte, hogy ő megfogadta magának, nem beszél többet a Covidról, mert mindenkinek annyira más az egyéni megélése erről az időszakról, hogy szerinte nem lehet általánosságban beszélni erről a két évről.

Füredi Júlia azt emelte ki, hogy a sok rossz mellett azért volt jó oldala is ennek az időszaknak: elkezdték magukat fejleszteni az emberek, önreflexiót gyakoroltak sokan, és mertek változtatni. Oroszlán Szonja egy saját példát hozott fel ennek a jó oldalához: ő imád semmit csinálni, és amikor be voltunk zárva, megtanult befelé, magára figyelni.

Erős megszólalásokból sem volt hiány az este folyamán, ugyanis ezen a ponton szólt közbe Zacher Gábor, hogy lehet, hogy a XII. kerületben ilyen volt a járvány, de a többség helyzete sajnos nem így nézett ki.

„Szarrá döngölte az embereket a Covid, elvesztették a munkájukat, visszamentek a falujukba, nem tudtak miből megélni. Szóval az élet az erről szól. Én elég sokfelé járok az országban, és pontosan tudom, hogy mekkora szar van itt”

– fakadt ki a toxikológus. Végül abban megegyeztek a vendégek, hogy mindegyik megélés valós és valid, és mindenkinek más lehetőségei vannak, amik korlátozzák vagy épp segítik abban, hogy kijöjjön egy ilyen rossz szituációból.

A kiégésre visszakanyarodva Füredi Júlia elmondta, hogy nem csak a munkában lehet kiégni. Ki tudunk égni egy rossz párkapcsolatban, egy nem kiegyensúlyozott barátságban is, és ezeket a helyzeteket is fel kell ismerni. Hozzátette, hogy az is nagyon fontos, hogy nekünk magunkban meglegyen az igényünk a változtatásra, ne várjunk a társadalmi helyzet változására.

Azzal Zacher Gábor is egyetértett, hogy nagyon fontos a biztos háttér, mert anélkül sokkal rosszabb helyzetben van az ember. Elmondta, hogy ő a szakmájából adódóan kívülálló tud maradni bizonyos helyzetekben (mert annak is kell maradnia, hogy szakszerűen ellássa a betegeket), el tud engedni dolgokat, meghúzza a határait, és ez is segít abban, hogy ne égjen ki. Hozzátette, amióta dolgozik, most, a Covid-járvány alatt volt az első olyan alkalom, amikor hazafelé menet félre kellett állnia az autójával, mert egy kollégája elvesztése kapcsán elgondolkodott azon, hogy ebbe a járványba ő is belehalhat.

A határhúzással kapcsolatban Füredi Júlia elmondta, hogy ezen a téren a nőknek nehezebb dolguk van, mert hajlamosak magukat és a szükségleteiket hátrasorolni.

Itt Zacher Gábor közbeszúrta, hogy ez nagyon káros hozzáállás. 

Füredi Júlia azzal folytatta, hogy a kiégés a legritkábban jön ki lassan. A gyakoribb, hogy úgynevezett villanykörte-effektussal tör elő: váltakozik, hogy épp jól érezzük magunkat vagy teljesen leeresztünk. De az is sokszor előfordul – elsősorban a férfiaknál –, hogy egyik pillanatról a másikra üt be, és leteríti az illetőt. Sokszor nagyon nehéz észrevenni, és gyakorta a változtatás is időigényes, neki is két évébe telt annak idején, hogy munkát váltson.

Gyurkó Szilvi hozzátette, hogy manapság az lett a normális, hogy erőnkön felül teljesítünk, és panaszkodásnak tekintik, ha jelezzük, nem vagyunk jól.

Elmondta, hogy nagyon nehéz, de meg kell húznunk a határainkat, és figyelnünk kell a szükségleteinkre, meg kell tanulnunk kiállni magunkért. És nemcsak nekünk, de a gyerekeinknek is ezt kell megtanítani, mert ha az az élményük, hogy nem mondhatnak nemet, akkor később, felnőttkorukban sem fognak tudni.

Oroszlán Szonja azzal a történettel kapcsolódott ehhez, hogy ő mindig a belső hangjára hallgat, és ez volt akkor is, amikor kiment Amerikába, hogy kicsit hátrahagyja a színészetet. Elvégzett egy állatorvosiasszisztens-képzést, és dolgozott is ebben a szakmában, amit nagyon élvezett, és szeretné itthon is folytatni. A színészetről sem mondott le, de ahhoz tartja magát, hogy akkor tér vissza, amikor már hiányzik neki a színpad.

Szóba került még a tanárok sztrájkja is, hiszen ez a történet is a határhúzásról szól: azért tiltakoznak, hogy méltó körülmények között, a szükségleteiket figyelembe véve dolgozhassanak. Gyurkó Szilvi szerint

a tanároknak nyílt szolidaritásra van szükségük, és kötelességünk segíteni nekik. Mert, ahogy a pandémia is megmutatta, nagyon fontos, hogy kapcsolódjunk egymáshoz.

Az este fontos zárógondolata lett, hogy elszigetelten nem, csakis együtt vészelhetjük át az ilyen nehéz időszakokat.

További fotókért kattints a képre, és már lapozhatod is galériánkat!

Dián Dóri

Köszönjük a Hello, WMN!-est támogatását a szintén hétéves Foxpostnak!

További támogatóink a Panyolium és a TorTer e-Design.

Képek: Csiszér Goti / WMN – Goti Photography