Nincs is annál nagyobb tragédia, mint amikor a tökéletesnek hitt gyerek elromlik! (Figyelem, ha a poszt első kétharmadában irónia nyomait véled felfedezni, nem tévedsz nagyot. Ezt azok kedvéért írjuk, akik csak a poszt első kétharmadát olvassák. Esetleg csak a bevezetőt. Vagy csak a címet. Vagy azt se.)

„Az asszony pedig nem vitt magával semmit, aztán valahogy mégis elvitt mindent, ki érti ezt, pedig az ura »jóember« volt, sose ivott, nem is verte, akkor meg mi baja volt, senki se érti."

Mindenkinek, aki szeretné. Dominika végigjárja a Caminót - egyelőre helyettünk is.

Megírtuk leveleinket saját kamaszkori önmagunknak... a vallomásainkból készült videót már láthattátok (ha még nem néztétek, meg, ajánljuk, hogy azzal kezdjétek, a linket az alábbi cikkben is megtaláljátok). Most jöjjenek a levelek, teljes terjedelmükben. Első kör: Both Gabi és Fiala Borcsa.

„Amikor megérkeztek, a voltférj és az újfeleség, hirtelen csend lett. Senki nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel. A megoldás: gyorsan felhajtani az italt a pohárból és mosolyogva köszönni... és puszi- puszi."

Leragasztott mellbimbó, hányás, hasmenés, testszag, lepottyant körmök, köpködés... Micsodaaaaa?! Elő az öniróniával! Prónay-Zakar Gina most felfedi a futók tíz mocskos kis titkát... Imádjuk!

Ebből most így elöljáróban egy mondatot idéznénk: „Tök jó dolog ez a nyár, a napfény, a vízen ringatózás, még narancsbőrrel, fél kézzel, lógó mellekkel, úszógumival és szopottgombócfejjel is, úgyhogy le a testközpontúsággal, és előre az élményekért!" A többiért katt a cikkre!

„Soha nem hittem volna, hogy az ebektől való rettegésem megszüntetője éppen a világ egyik legveszélyesebb fajtájú kutyája lesz. Amíg háromkilós volt, féltem tőle, most már, hogy harminchat kilót nyom, ölelem."