Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.

Steiner Kristóf mindig is szabad lélek volt, aki nem kötött kompromisszumot, ha önazonosságról, hitelességről, saját magának elfogadásáról vagy felvállalásáról volt szó, még ha emiatt a tanáraival, a környezetével, a kommentelőkkel vagy a közösségi média tiltó robotjaival kellett szembe szállnia.

Jöhet itt 20 százalékos infláció, emelkedhet drasztikusan a rezsi, meginoghat sok tízezer pedagógus helyzete… van, ami állandó és megkerülhetetlen: a tanszerlista.

Kutatások bizonyítják, hogy a káromkodás jó hatással van az emberre. Hát akkor miért ennyire hajmeresztő a XXI. században, ha egy nőt elragadnak az indulatai, vagy épp csak nevén meri nevezni a dolgokat? Tényleg csipkekesztyűvel kell a szavakhoz nyúlnunk?

„Ha egy fiatal kolléga elkeseredésében egy pedagóguscsoportban kér tanácsot, hogy hogyan egészíthetné ki a fizetését, mi hogyan csináljuk, miből élünk, akkor a tanácsok kilencven százaléka ez: menekülj, amíg tudsz!” – írja egy pedagógus olvasónk. Vajon mikor fogunk ráébredni, milyen rettenetesen nagy a baj? És hogy ezt a problémát nem fogják tudni azok egyedül megoldani, akiknek minden napja a megélhetési nehézségekről szól, még akkor is, ha a teljes fizetésüket megkapják?

A gyerekotthonba bekerülő kisfiúnak már az is elég nagy trauma, hogy kiszakítják a családjából, egy teljesen új környezethez, új szabályokhoz kell alkalmazkodnia. Hogy mindennek a tetejébe a szülője sem látogatja, csak ígérgeti, az elviselhetetlen gyötrelem.

Sok-sok tapasztalattal járt ez a néhány hét, és a végén… de inkább olvassátok el az apa nélkül eltöltött hetek krónikáját.

Így érdemes a hiperaktív, autizmus-spektrumzavaros, vagy épp Down-szindrómás gyerekekkel önfeledten játszani – miközben a képességeik is fejlődnek: