Aki a haldoklókat kíséri el azon az úton, ahonnan nincs visszatérés, biztosan nagyon sok olyan mondatot hall, amelyek segítenének nekünk abban, hogy tovább tudjunk élni. Cikkünk írója hospice önkéntes, és a megbánás erejéről írt.

Nekünk ismerős. És nektek?

Akármennyire is igyekszel, a baba érkezésére nem lehet eléggé felkészülni. Így járt ezzel ez az angol apuka is, akit meglepetésként ért a krónikus alváshiány mértéke, a csecsemő bőgése és légzése, hogy a pelenkacsere kihívásairól már ne is beszéljünk. Szerencsére mindezt meg is írta, mi pedig remekül szórakoztunk rajta.

Január közepén indulnak a középiskolai felvételik. Tíz-tizenkét-tizennégy éves gyerekek szorongnak halálosan – vagyis, veszik át a szüleik szorongásait. A pszichológus szerint a gyerek sorsa nem ezen a felvételin fog múlni – viszont a szülői nyomás, a különórák, a stressz elvehetik a gyerekkorát.

Amikor bekavar az ex... akkor kő kövön nem marad, úgy omlik össze az addig ígéretes, alakuló új kapcsolat.

Pihenni tudni kell! – mondta Pásztory Dóri... és átfordult a pezsgőfürdőben a másik oldalára...

A te igazid hol lakik? Hogy néz ki? Milyen az illata? Mit gondol a világról? Milyen zenét hallgat? Ismered őt? Mennyire?

„Sokan akarnak anyává válni. Egyedülálló anyává viszont… Nos, a kívánságlista utolsó helye után, kettővel." Így kezdi írását legújabb vendégszerzőnk, Éva. És belemenősen, szókimondóan, néha egészen kíméletlenül őszintén folytatja.