„Sokan vagyunk. Főleg asszonyok. Mindenkit veszteség ért. Kit ilyen, kit olyan. Az egyik elveszítette a gyermekét, a másik a házát, más valaki egyszerre mindkettőt. Van, akinek egy szempillantás alatt omlott össze az élete.”

„Anya! Ha Isten mindenkit szeret, akkor az ördögöt is szereti?”

Puszi nincs, összenyomorgatott kiflicsücsök és szép rajz viszont van. Judit hiába áhítozott egy rajongó ölelésre a fiától, végül egy egészen apró dolog nyitotta fel a szemét... és vitte őket közelebb egymáshoz.

„Hogyan állítod le a kattogást, az agyalást? Hogyan választod szét a lustálkodós vasárnapi újságolvasást az anyaggyűjtős sajtófigyeléstől, amit néha – az internet végtelenül mély kútjának köszönhetően – képtelenség abbahagyni? Hogyan bírod ki, hogy két kavarás között nem szaladsz a laptophoz, hogy gyorsan feljegyezz valamit?” – Borcsa megmondja.

„Elvesztettem valakit öt évvel ezelőtt, akit nagyon szerettem, de ha ez nem történik meg, nem lennék ma az, aki vagyok.”

Az étkezés is lehet minimalista, csak megfelelő elkötelezettség és tudatosság kell hozzá. Gina letisztul.

„Talpra, magyar!” – ebben a két szóban Petőfi nem csupán egy buzdítást fogalmazott meg, de azt is összefoglalta, miért fontos számomra, hogy ehhez a nemzethez tartozom.

Szeretet: „Már nem tudom, mit jelent ez a szó. Mert az elején valóban nagyon szerettem. Ő lett a sohasem volt apám... amíg először le nem cibálta rólam a ruhát.”