Ahogy sorra bezáródunk a lakásainkba, úgy tűnnek el a különbségek, az országhatárok, és kerülünk mind egy csónakba.

Ne Donald kacsázz, némíts harákolás előtt, és ne kiabálj fel, ha valakit ledobott a rendszer, hogy „Juj, a Gábor megint elment” – hacsak nem akarod, hogy félreértse a helyzetet a szomszéd.

„Nem tízmillióan, hanem nyolcmilliárdan ülünk a Petri-csészében. Mindannyian ugyanazt a harcot vívjuk, és mindenki bizonytalan, a politikustól a vállalatvezetőn át az orvosig és a családanyáig. Együtt tanuljuk ezt az új világot, ez egy közös pont mindannyiunkban. Valahogyan el kellene jutnunk odáig, hogy bízzunk egymásban – a hatalom az állampolgárban, az állampolgár a hatalomban…” – DTK vasárnapi koronanaplója, olvasd végig, légyszi:

Most még nagyobb szükség van arra, hogy szeresd, és jól szeresd a hozzád közelállókat!

Azt hiszed, nincs rosszabb, mint bezárva lenni az otthonodba? Ó, dehogyis nincs… például, ha nem mehetsz haza, amikor akarsz!

Az élet nem állt meg. Csak átalakult. És nekem nagyon tetszik!

Mert már eleve ott vagyunk!

„A hetvenöt éves asszony már réges-régen lemondott minden örömről. Mekkora ellenállást kellett leküzdenie, hogy mégis próbálkozzon?”