A veszteséget átfordítani fejlődéssé – ez ad igazi katarzist.

A korlátozások mellett is telt házas szerelemfészkek, ahol a párok egymásnak adják a kilincset…

„Többféle kérdést is fel lehet tenni, rajtad áll, hogy közülük melyiket választod. Például az is egy kérdés, hogy miért történt ez velem. Meg az is, hogy miért történt ez nekem.”

„Különös, közös rituálé, fura szeánsz ez az érettségi. És most úgy kell végigcsinálnunk, ahogy azt előttünk még senkinek. Hát, lesz mit mesélni!”

Ne álljunk már ennyire (ál)naivan a világjárványhoz! Vegyük inkább észre, mi lesz a hosszú távú következménye (nem, nem a virágos réten önfeledten kergetőző, fogyasztói béklyóitól megszabadult emberiség).

„Az önmagunkra és másokra ragasztott címkéink letépése olyan fájdalommal jár, mintha az arcunkról húzná le valaki a bőrt. Ám amit az arcbőrünknek hiszünk, gyakran csak egy maszk, amelyhez túlságosan is hozzánőttünk.”

Milyen sors vár most egy olyan országra, amelyben sokan eddig is a szegénység, az éhezés peremén lavíroztak, és amelyben szinte mindenki a turizmusból él?

Van, hogy belecsömörlik az agy a folyamatos döntéshozatalba – így kerülheted el, hogy árokba kormányozd magad a fásultságtól