Mit csináljunk, és mit ne csináljunk lehetőleg, ha külföldön járunk? Mi különbözteti meg a kíváncsi, ám tapintatos vándort a „turistától”?

Tulajdonképpen nem történt semmi… Csilla milliószor hallotta ezt a mondatot gyerekkora óta. De ma, harminc évvel később, már nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják az ő szempontját, az ő szenvedését.

„A tücsök az élvezetet keresi, a hangya pedig a feladatot. A tücsök mindennek a könnyebb végét szeretné megfogni, a hangyának csak a verejtékes munkával elért teljesítmény ér valamit” – vajon értékesebb-e egyik a másiknál? És megfér a kettő egyben?

„Én, aki elvileg mindent megtennék a gyerekemért, arra nem vagyok képes, hogy megértsem, miért jelent neki jelenleg a világnál is többet ez a sport?! Ha szélsőségesen elutasítok mindent, amire a politika ráteszi a kezét, azzal gyakorlatilag hagyom, hogy einstandolja, a kezére játszom, és ugyanolyan szélsőséges vagyok, mint akik lehazaárulóznak. Aktívan közreműködöm abban, hogy a megosztottságunk egyre mélyebb legyen. Puff neki. Ez az igazság.”

„Nagyon nehéz kívülállóként a gyászt kezelni. Ha pedig valaki a gyermekét veszíti el, az nemcsak a közvetlen családnak, de mindenki másnak is egy lelkileg rettentően megterhelő hír. És bizony a gyászoló családok nagyon különbözően reagálnak.” Vajon eléggé odafigyelünk rájuk? Kellő empátiával kezeljük a környezetünkben azokat, akiket hatalmas veszteség ért? Erről tanakodik a rákban elhunyt kislány, Izus anyukája.

Hogyan élték meg cégvezetők a Covid jelentette veszélyeket, és hogyan használták ki a világjárványt, hogy megerősítsék, bővítsék a vállalkozásukat?

Rendezvényszervezőként Doffek Gábornak alkalma nyílt többször is egészen közelről megfigyelni, milyen is volt az a bizonyos pólóválogatott, milyen Kemény Dénes és milyen volt Benedek Tibor. Úgyhogy arra figyelmeztet, hogy igenis álljunk meg néha most is, és később is, és hajtsunk fejet azok előtt, akik erejükkel és példamutatásukkal összekovácsolták – ha csak egy időre is – ezt az országot.

Te is rosszul viseled, ha dicsérnek?