Nem a Mikulás, a manók vagy a kapitalista fogyasztói kultúra teszi az ünnepeket varázslatossá. Hanem a nők gyakran láthatatlan, el nem ismert munkája.

Dr. Borbély Éva, a PTE ÁOK egyetemi docense azt vizsgálja, mi történik az agyban fizikai fájdalom és stressz esetén. A kettőben több a közös, mint gondolnánk.

Itt a lehetőség, hogy végre személyesen is találkozzunk, ne csak virtuálisan. Egy teljes napot tölthetünk együtt, és szerezhetünk olyan élményeket, amelyekből még hónapokkal később is táplálkozhatunk. Egy olyan napra készülünk, amely nemcsak az elmúlt 10 évről szól, hanem lendületet ad a következőkre is.

Negyedszázada dolgozik a gyermekvédelemben. Ózdon nőtt fel, szülei, és egy csodálatos nagymama mellett, aki analfabéta volt, cigánytelepről tört ki. Ő főiskolát végezhetett, szociális munkás lett. Hivatását tartja annyira fontosnak, mint bárkiét, és minden szavával, tettével emelni igyekszik a szakmát. Ismerjétek meg jobban Váradi Évát!

Akinek van kutyája, bizonyára észrevette, hogy milyen könnyű féltékennyé tenni. Elég, ha a gazdi egy másik kutyát simogat, nem neki dobja el a labdát. Mindezt látva, a kutya szeméből szinte süt a sértettség. De vajon valóban féltékenyek, vagy csak mi tulajdonítjuk nekik ezt az érzést, mert szeretnénk azt hinni, hogy ők is így éreznek?

Baranyai Barna azt mondja, mindig meglepődik, amikor valaki rá (is) kíváncsi, hiszen a lényeg a humor, amit képvisel. A Patkány Tours, a Kandúrbandik, a Gizsgutyahatározó és a Márketplész-sorozatok kontentgyártója úgy véli, a mémkultúra korunk egyik népművészeti ága, a trash pedig az a guilty pleasure, amely az intellektuális gondolkodóknak és a hosszú munkanapok után megfáradt egyszerű embernek is tartogat szórakozást.

A XXI. századi politikában mindennél fontosabb lett az egyéniségek vonzereje, amit a politikusok ki is használnak.

Csalódott vagyok. Megint. Elindultam egy pályázaton, amin nem értem el helyezést. És nemcsak hogy csalódott vagyok emiatt, de megkérdőjelezem minden eddigi elért eredményemet. Megint. Ismerős? Üdv a klubban! De honnan jön ez az érzés? Át lehet fordítani a kudarcot sikerré? És mi van, ha egyébként az, amit kudarcnak vélünk, valójában nem is az?