–

Mondjuk, tökre féltem megírni ezt a levelet, mert egyrészt, teljesen kileszel, hogy nem láthattad előre, és nem szerkeszthettél bele, és leírok olyan szavakat is, amiket persze nem úgy kellene, de nem baj, most az egyszer vállalom. (Innen okosan kihúztam egy szót, ami szerinted se... meg szerintem se kell.)

Másrészt pedig fogalmam nem volt, mit adjak a szülinapodra, mert ha tortát sütök, akkor azt mondod majd, minek sütöttem tortát, meg hát mit is lehetne adni valakinek, akit alig fél éve ismerek, de mégis sokkal jobban annál, mint másokat, akiket régebb óta... Szóval érted. Nehéz.

Amúgy nem is értem, hol voltál eddig, most komolyan.

Ha hamarabb jössz, egy csomó mindent nem kellett volna egyedül csinálnom, bár lehet, hogy pont azért értem el hozzád, mert egyedül csináltam.

Ha hamarabb ismerlek meg, már talán férjem is lenne, de nem olyan, amilyet te választasz, mert azok rondák, és ezt most csak félig mondom viccből. Nekem a hosszú hajúak tetszenek, szerinted pedig egy nő jóval okosabban választ ennél, ha már felnőtt, és vannak észérvei. Lehet, hogy amúgy igazad van. De én még gyerek vagyok.

Gyereke vagyok az anyámnak... meg most már neked is kicsit, ezzel nem lehet mit csinálni, de azért, kérlek, ne haragudj, ha nem fogok mindent úgy csinálni, ahogy te akarod (pedig a legnagyobb csodálatomra sokszor ezt is eléred).

Egész éjjel a szülinapodról álmodtam. Tortát sütöttünk Julcsikával, jó sokat, rózsásakat, olyat, mint a múltkor, volt közte cukormentes is. De az egyik nem úgy sikerült, aggódtunk, mi lesz, nem fog tetszeni, te meg bejöttél, letoltál minket, minek kellett ennyi, aztán sírtál, ettél egy kicsit (nem a cukormentesből), majd megint veszekedtél, hogy még a szülinapod miatt sem kell ennyit fáradni, pláne nem titokban.

Pedig ez csak egy álom volt, mondjuk, igaziból is így lett volna, ha nem lett volna mindenkinek más elfoglaltsága a hétvégén, Julcsinak dolgozni kellett, én meg hülyeségekkel töltöttem az időt. Tudod.

Ma reggel írtam egyből a: „boldog szülinapot, anyukám” mellé tíz virtuális szívet. Milyen üresek az emojik, ezeken keresztül úgyse lehet kifejezni, amit gondolunk.

Szóval nem tudom neked elmondani, hogy mennyire kívánok boldog szülinapot, mert nem is azt kívánok, hanem rengeteg mást, minden olyasmit, amit magadnak kitalálsz még ebben az életben. Például, hogy sokat legyünk együtt, sütiket süssünk, öregedjünk meg a férjeinkkel (előbb-utóbb nekem is lesz, még ha nem is olyan, amilyet te választasz), színdarabokat írjunk... főleg nőkről, mert női drámából kevés van, lesznek benne férfiak is néha, és utazzunk el gyakran idegen országokba, ahol ismerősek lesznek az emberek.

Valami ilyesmit kívánok neked erre a napra, Novák, hogy ne kelljen semmit se kívánni már sokszor.

Mert minden meglesz.

Minden megvan.

Szentesi

U.i.: Tudom, hogy a két utolsó sor szerinted nem kéne, de most már az utóirat miatt nem azok vannak utoljára…

Kép: Thelma & Louise (Susan Sarandon és Geena Davis; MGM Studios, 1991., r.: Ridley Scott)