-

Az asszony nem szerette a szobanövényeket. Pedig a férje egész botanikus kertet hurcolt haza, folyton újabb hajtásokat gyökereztetett, cserepeket vásárolt, átültette, telepítette és szaporította a már meglévő növényeket. Őt mindez hidegen hagyta, hisztisnek és érzékenynek tartotta ezeket a szobai élőlényeket.

Más viszonyban volt a növényekkel. Azokat szerette, amelyek vadak, ösztönösek voltak, és nem igényeltek különféle faxnis kezeléseket, állandó figyelmet. Nem véletlen, hogy veteményes kertet sem szeretett volna, és frászt kapott a pontosan megtervezett csicsás rózsalugasoktól meg a sziklakertektől.

A fű legyen lenyírva, álljon ott diófa, szép bokrok, de lehetőleg azok sem formára igazítva. A kissé fésületlen, de mégis rendezett kert sok különböző növénnyel inkább az angolkertek világát idézte. Ebben az ő számára tökéletes kertben foglaltak – jó sok – helyet az ecetfák is. Nem maguktól vertek gyökeret, egy elhulló, arra szálló mag nyomán, az asszony maga telepítette, éppen a szomszédot határoló kerítés tövébe.

Még a kezdet kezdetén, az új házba –  hatvanon túl már kettesben – költözéskor nemcsak a házat lakták be nagyon gyorsan, a kertet is éppen így szerették volna hamar otthonossá tenni.

Mindig is ez volt rájuk jellemző; egy-egy költözés után mások el sem hitték, hogy csupán egy-két hete laknak az új helyen. Ők a küszöb átlépése után azonnal nekiláttak a rendezkedésnek és éjjel már úgy feküdtek le, hogy a könyvek a könyvespolcon voltak, a képek a falon, az evőeszközök a fiókban. Miért maradt volna puszta a kert évekig, csak mert lassan nőnek a növények vagy erre már nem marad energia a nagy költözésben?

Egyik első környékbeli sétájuk során, az asszony az árokparton kihúzott néhány hajtást az ott vadon növekedő ecetfa mellől. Hazaérve azon nyomban kis lyukat ásott és el is ültette, egyszer alaposan meglocsolta majd hétről hétre csodálta a gyom gyors növekedését, míg a teraszon a délutáni kávéját iszogatta. A hirtelen kiérdemesült vad ecetfák villámgyors növekedése mintha követni akarták volna az élet hirtelen változásait.

Az asszony férje meghalt, a három unoka nőtt, mindez éppolyan viharos gyorsasággal történt, ahogyan amazok fejlődtek egyre nagyobbá, magasabbá. A fák cseperedésével aztán a szomorú, a keserédes és boldog események is a maguk vágányára kerültek mindig, hol évek, hol hónapok, napok elteltével.

A fák árnyékot adtak, épp jó méretű focikaput képeztek, remekül megtartották a függőágyat, és természetes kerítésként szolgáltak a szomszéd felé.

A nyolcadik év tavaszán egy áprilisi napon feltűnt az asszonynak, hogy a négy-ötméteres fa levelei nagyon gyérek. A megszokott, számára csodás lombkorona sehol, a meglévő levelek is furcsán szárazak, és élénkzöld helyett barnás színűek.

Csodálkozva, őszinte szomorúsággal kutatta, mi lehet a sorvadás oka.

Nem hallotta, amikor néhány hete a szomszéd, aki az asszony kócos, de nagyon vidám és életteli kertje mellett lakott a családjával, megbeszéli a másik szomszéddal, hogy ez az asszony bolond, sőt elmebeteg, amiért gyümölcsfa helyett gazt ültet. Hogy arról vitatkoznak, alagutat ássanak, és úgy irtsák ki a gyökereket... vagy hipóval locsolják a földet. Ötletként felmerült a gázolaj és a konyhasó is.

A két hatalmas és származásától függetlenül gyönyörű fa teljesen elszáradt május végére. Aznap, amikor jött az ember, aki elintézte, amit ilyenkor kell, épp ott voltak a gyerekek. Rég elveszettnek hitt kiskori homokozólapát, napszítta és leeresztett gumilabda került elő a fa alól. A két kislány zavartan rugdalta a régi holmikat, a kisfiú pedig idétlen nevetgélésbe kezdett. Ahogyan akkor szoktak a gyerekek, amikor valaki meghal.

Viharos, szeles és hideg volt a május. Egy héttel azután, hogy a fa maradványait elvitték, az asszony fázott a megszokott hosszú reggelikhez viselt pongyolájában, amikor kiengedte a macskát. Már csukta volna az ajtót, amikor valami feltűnt neki. A macska nem szaladt át gyorsan a kerítésen át a felső szomszédba, ahogyan szokta. Megállt, mint egy kutya és nekiállt szaglászni valamit.

Egy apró zöld növényke volt, jellegzetes, cakkos levelekkel, rózsaszínes felső hajtásokkal. Egy picike, vidám kis ecetfa-hajtás.

Kárpáti Judit