Polgár Judit 38 éve felállított rekordját döntötte meg egy 11 éves brit kislány
Miközben a magyar nyilvánosságot az tartotta lázban, hogy Magyar Péter köztársasági elnöknek kérte fel Polgár Judit magyar sakklegendát, egy 11 éves brit kislány megdöntötte Polgár Judit 38 éve felállított rekordját. Szombat óta Bodhana Sivanandan a legfiatalabb lány a világon, aki legyőzött egy több mint 2600 Élő-ponttal rendelkező nagymestert – számol be a Guardian. Hírszemle.
–
A brit kislány a franciaországi Dole Trophy sakkverseny első fordulójában történelmi győzelmet aratott július 18-án. A 11 éves Bodhana Sivanandan legyőzte Marc'Andria Maurizzi nagymestert, korábbi junior világbajnokot. A francia versenyző 27 lépésen át fölényben volt, majd egy hibával elvesztette a vezérét, és ezzel a partit is.

Ezzel Bodhana Sivanandan lett a legfiatalabb lány, aki legyőzött egy több mint 2600 Élő-ponttal rendelkező nagymestert klasszikus sakkban. A korábbi rekordot Polgár Judit állította fel,
a magyar sakkozó 1988-ban 12 évesen győzte le Portisch Lajos nagymestert a magyar bajnokságon. Portisch akkor már túl volt az ötvenen, többszörös világbajnoki kihívó volt.
Sivandan egyébként nem ismeretlen a sakkvilágban: 2020-ban, a koronavírus-járvány alatt tanult meg játszani, tavaly nyáron pedig már egyszer rekordot döntött. 10 éves korában ő lett a valaha volt legfiatalabb lány, aki legyőzött egy nagymestert klasszikus játszmában. Ugyanekkor megszerezte az első úgynevezett normáját is, amely a nagymesteri cím eléréséhez szükséges – ehhez összesen három norma kell, a mostani Dole Openen pedig megszerezheti a másodikat is. 2026 tavaszán 2366 ponttal Anglia legjobb női sakkozója lett, és bekerült a világ legjobb 100 női játékosa közé is, jelenleg a 72. helyen áll.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A kilencfordulós francia verseny még tart. A korrekorddöntő győzelem után ugyan a következő fordulóban vereséget szenvedett, de néhány nappal később újabb nagy eredményt ért el: döntetlent játszott a korábbi 2700 pont feletti játékossal, Maxim Rodshteinnel, aki Izrael egyik legerősebb sakkozója.
Mire jó az Élő-pontrendszer?
A kétszereplős játékokban alkalmazott pontrendszert Élő Árpád magyar születésű, amerikai fizikaprofesszorról nevezték el, aki a sakkozók egymáshoz viszonyított játékerejét mérő rendszert dolgozta ki, nemzetközileg ismert neve Elo-pontrendszer. Az Egyesült Államokban az 1960-as években kezdték alkalmazni, majd 1970-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is bevezette – azóta is az ő nevét viseli, bár a pontos számítási módszer azóta finomodott.
A lényeg egyszerű: minden lejátszott parti után változik a két játékos pontszáma, attól függően, hogy a papírforma alapján mennyire volt várható az eredmény. Ha egy alacsonyabb pontszámú játékos győz egy sokkal erősebb ellenfél ellen, sok pontot nyer, fordított esetben alig valamit.
Nagyságrendileg
- 2200 pont már mesteri szintet jelent,
- 2500 pont fölött nagymesteri erősséget,
- 2700 pont fölött pedig a világ elitjébe tartozó játékosok vannak, mindössze néhány tucat sakkozó.
- A csúcsot Magnus Carlsen tartja, minden idők legmagasabb Élő-pontszámával, 2882 ponttal.
Sivandan idei csúcspontja 2374 volt, 2026 májusában.
Kiemelt kép: Getty Images/schankz