Káosz az európai repülőtereken: az új uniós határellenőrzés miatt maradnak le utasok a gépről
A tavaly ősz óta fokozatosan bevezetett uniós határellenőrzési rendszer miatt egyre súlyosabb fennakadásokra figyelmeztetnek az európai repülőterek és légitársaságok, mivel a nyári csúcsforgalom most először teszi próbára a rendszert teljes terheléssel. Az ágazat szerint már most előfordul, hogy az utasok akár öt órát is várnak a beléptetésre, egyes járatok pedig félig üresen kénytelenek felszállni, mert az utasok nem jutnak át időben a határellenőrzésen. A július-augusztusi turistaszezon közeledtével az iparág attól tart, hogy a helyzet tovább romlik – számol be a Financial Times. Hírszemle.
–
Az európai repülőtereket képviselő ACI Europe, valamint a légitársaságokat tömörítő Airlines for Europe (A4E) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez. A szervezetek azt kérik, hogy
a Bizottság engedélyezze az új ellenőrzések ideiglenes felfüggesztését azokon a repülőtereken, ahol az utasforgalom meghaladja a határellenőrzés kapacitását.
A Bizottság szóvivője a Financial Timesnak azt mondta, hogy a következő napokban egyeztetést kezdeményeznek az ágazat képviselőivel.
Ujjlenyomat és arcfotó
Az úgynevezett Entry/Exit System (EES) célja, hogy növelje a schengeni övezet biztonságát. Az új rendszer értelmében az EU-n kívülről érkező utazók első belépésükkor ujjlenyomatot és arcképet adnak meg, amelyeket a rendszer digitálisan tárol. Az automatizált határátlépést azonban több helyen technikai problémák, megbízhatatlan önkiszolgáló terminálok és kapacitáshiány nehezíti.
Az iparág szerint emiatt már most előfordul, hogy az utasok hosszú órákon át várakoznak, sokszor a terminálépületeken kívül vagy a repülőgépek előterében. A légitársaságok szerint
a helyzet odáig fajult, hogy egyes járatok a kapuzáráskor kénytelenek felszállni félig üresen úgy, hogy számos utasuk még mindig a határellenőrzési sorban áll.
Európa hírneve is sérülhet
A szervezetek szerint nem csupán az utasélmény romlik, hanem Európa turisztikai vonzereje is csorbát szenvedhet. Állításuk szerint egyre több nemzetközi utazó gondolja úgy, hogy inkább más úti célt választ, mintsem órákat töltsön határellenőrzési sorokban.
A levél szerint a rendszer csak akkor működhet zökkenőmentesen, ha elegendő határőr áll rendelkezésre, megbízhatóbbá válnak az automatizált ellenőrző kapuk, valamint teljes körűen bevezetik az előzetes online regisztrációt lehetővé tevő alkalmazást is, amelynek indulása késik.
A jelenlegi szabályok ugyan még lehetővé teszik, hogy a tagállamok bizonyos esetekben mellőzzenek egyes ellenőrzéseket, ez a rugalmasság azonban várhatóan szeptemberben megszűnik. A légiközlekedési szervezetek ezért azt szeretnék, hogy rendkívüli helyzetekben később is el lehessen térni a teljes ellenőrzési folyamattól.Rekordforgalom várható a nyáron
Az ágazat szerint a probléma különösen sürgető, mert júliusban és augusztusban mintegy 40 millióval több utast várnak az európai repülőterek, mint az előző két hónapban. A legtöbb unión kívüli látogató továbbra is az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkezik.
Az Európai Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a rendszer összességében jól működik: a legtöbb repülőtéren korlátozott volt az új ellenőrzések hatása, és ahol szükséges, támogatják a tagállamokat. A Bizottság hangsúlyozza azt is, hogy a hosszú várakozási idők gyakran nem magából az új ellenőrzési rendszerből fakadnak, hanem a korábban is fennálló munkaerőhiányból, az infrastruktúra korlátaiból, illetve abból, hogy sok járat ugyanazokra az időpontokra koncentrálódik.
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Getty Images/ Vinh HN
Glow
Glow