–

Egyre nehezebben leplezem, mennyire elegem van a világ működéséből. Időnként már én sem mindig látom az amúgy markáns választóvonalat a férfigyűlölet és a feminizmus között. 

Tisztelet a kivételnek, de bennem a férfiak javarészt eddigi életem során sokkal ritkábban keltettek biztonságérzetet, vagy ébresztettek vonzalmat, mint ahányszor megijesztettek, bántottak, fárasztottak, használtak, dühítettek, idegesítettek, vagy ledomináltak. 

Pedig mielőtt bárki rám sütné a leszbikus femináci billogot, csalódást kell okoznom. Ezt azért is emelem most ki, mert a későbbiekben kigyúrt és gyönyörű hokis pasikról is lesz szó, ezért azt hiszem, jobb tisztáznom, hol is állok ezen a téren. Szóval, felőlem lehet valaki férfi, nő, nonbináris, transz, akárki, nem ezen múlik, hogy felkelti-e az érdeklődésem, vagy sem. (Már amennyire kétgyerekes, férjezett anyaként ez egyáltalán aktuális, de ezt is muszáj kiemelnem, mert később ez is fontos lesz.) 

És hogy hogy jön ide mindez?

Úgy jön ide, hogy egy hónapja a Prime-on kijött egy 8 részes sorozat, az Off Campus, ami egy kellemes, nyálas mentálpornónak álcázott látlelet a női társadalom valós igényeiről.

De hogy jót tesz-e velünk, vagy sem? Nem vagyok rest kifejteni. 

Igazából szerelem toxikus