Az anyaság vicces része általában altesti poénokhoz kapcsolódik

–

Úgyis kifingunk a kakis/pisis/pukis poénoktól

A gyerekek sokszor már születésüktől fogva viccesek – az unokaöcsém például kétpercesen lepisilt két szülésznőt, de a családtagjait gondosan (?) megkímélte. Szóval közel végtelen mennyiségű helyzetkomikum adódik a kisbabák ürítéséből a 0. pillanattól, a helyzet pedig később fokozódik ezen a téren: a kaki, puki és egyéb dolgok szó szerint évtizedekig témát szolgáltatnának.

Persze ez nem különösebben magasröptű humorforrás, de aki több éven át napi több kakis pelenkával néz szembe, az jó eséllyel nyitott lesz az ilyen alantas poénokra is. Én legalábbis két napig röhögtem azon, amikor a (nőnemű) gyerekeim eljátszottak a gondolattal: mennyivel könnyebb lenne a szülés, ha a nők egyszerűen kifinganák a kisbabákat. Annyit még hozzá is tudtam tenni, hogy én bizony jól kifingtam a születésük során, ha ez számít. Szóval aki szerint a szülőség ennél magasztosabb és fennköltebb dolog, az ne olvasson tovább. Mert persze az is, de ahogy ez a vicces gyűjtés is írja: a gyerekek és szüleik rengeteget beszélgetnek a kakiról. Az van, hogy 

legyél akármilyen nagy ember, akárhány diplomával és csodás eredménnyel, ha van gyereked, akkor kénytelen leszel az élet több pontján szart vakarni (gyerekről, ruháról, biliből és el se mondom, még milyen opciók vannak, hátha még várnak rád kakis kalandok). Éppen ezért fontos, hogy tudj röhögni ezen a sok szaron, amit az élet (és a gyereked segge) eléd dob, mert különben roppant kellemetlen élmény lesz.

Gyereket nem nevetünk ki... maximum a háta mögött

Nagyon fontos poénforrás még – amiről szintén nem ildomos beszélni, de ahogy látjátok fentebb, én már teljesen elengedtem, hogy szimpatikusnak tűnjek – a gyerekek bénázása. A vicces mondásokon természetesen ér nevetni, de azt a legtöbb gyerek zokon veszi, ha (miután meggyőződtél róla, hogy nem esett benne komolyabb kár) szétröhögöd magad az esés-kelésein. Nálunk ráadásul még kórházas sérülések is születtek kifejezetten vicces helyzetekből (az egyik gyerekem egyszer véletlenül szemöldökön harapta a másikat... vagy a másik tette a szemölködét a szájába, csak hogy egyet említsek), aminek az abszurditásán én a vér és ijedtség ellenére is képes voltam nevetni kicsit (ügyelve rá, hogy ne vegyék észre).  

Ilyenből is rengeteg van, a gyerekek képesek álló rollerrel elesni, arccal előre próbálni hóangyalt csinálni (olyan régen volt ennyi hó, hogy elfelejtették). Szóval ezt csak a legnagyobb titokban lehet űzni, és ahogy az előbbi, ez sem túl elegáns dolog, de hát nem győzőm hangsúlyozni, hogy

a szülőség a hétköznapokban (főleg az első pár évben) általában távol áll mindentől, ami az eleganciához kapcsolható.

Nálunk ez külön belső poén, mert valamiért pár éve elkezdtem azt mondani a gyerekeimnek, hogy bizonyos dolgokat (testvér piszkálása, emberek bámulása... stb.) azért nem csinálunk, mert nem elegáns. Aztán később egyszer, amikor szó szerint nem tudtam abbahagyni a röhögést valamin, amit ők mondtak vagy én (sajnos/szerencsére a saját poénjaimon is képes vagyok röhögőgörcsöt kapni), akkor a nagyobb lányom megkérdezte: „és mama, szerinted ez elegáns, hogy így röhögsz?” Nyilvánvalóan nem volt az.

Nemcsak az vicces, amit ők mondanak, hanem az is, amit te

A héten megkértem a gyerekeimet, hogy ne dobálózzanak sárga hóval, az ugyanis macskapisis (csak a biztonság kedvéért említettem, bár arról azért kellett bizonyítékot mutatnom, hogy a fehér hó sem tiszta), de ez csak a jéghegy csúcsa.

A „nem simogathatod meg a tesód szemét”-től a „szállj már ki a fenekemből”-en át a „nem ülhetsz az ölembe, amikor kakilok”-ig elég sok olyan dolog elhagyta már a számat, amire 15 éve nem gondoltam volna.

És egy dolog, amit mond az ember, de – ugye – van a példamutatás is, szóval két kistini lány mellett sok olyan élményben volt részem, amire nem számítottam. („Megnézhetem, amikor beteszed a tampont?” – és mivel én nagyon megszenvedtem, hogy annak idején az anyukám csak szóban magyarázta el, persze, hogy megnézhették, még bőven azelőtt, hogy ez náluk aktuális lett volna.) Erről egyébként már írtam. 

Állandó, ámde kissé torz tükör

A Most múlik pontosan szövegével ellentétben a gyerekek által mutatott tükör nagyon is szilárd, és bizonyos szemszögből iszonyú hízelgő, más szemszögből viszont rettenetesen dehonesztáló. Tehát a gyerekeim szerint én jelenleg egy bizonyos kérdésekben nagyon okos, kicsit talán vicces, ámde rémesen öreg (nemrég felmerült kérdésként a történelemoktatásnak köszönhetően, hogy én hány világháborút is éltem meg... hát köszi) és kicsit ciki (nem tudtam, mi az, hogy „rizz”..., de legalább a 67 megvan... most már) valaki vagyok. Szóval

ha nevetségesnek akarod érezni magad, szerintem kérdezd meg a gyereked (legyen bármilyen korú, ha már tud beszélni), hogy milyennek lát.

Minden, de tényleg minden (még a szar is) új értelmet nyer az ő szemüvegükön keresztül

De közben amellett, hogy az ember sokszor kerül kellemetlenül vicces helyzetbe a gyerekei által, azért még többször történik az, hogy újra rácsodálkozik a világ vicces oldalára, örül a sárga hónak, a pofára esett hóangyalnak és még akár egy szép nagy kakinak is, csak azért, mert a gyerekéből jött ki (mondjuk pár kínlódással telt óra után). Szóval szülőnek lenni nemcsak azért jó, mert vicces, de a nehezebb pillanatokban jó visszagondolni a poénokra. Akkor is, ha nem elegánsak.

Tóth Flóra