–

„Sokszor felmerül a kérdés, kell-e egy hobbizenésznek a szolfézs. A válaszom erre: szolfézs nélkül is meg lehet tanulni bizonyos szinten hangszeren játszani, de az egész valahogy úgy néz ki ilyenkor, mint egy amatőr színjátszókör, ahol senki nem tud olvasni” – mondja Megyeri Edit Tünde, aki hosszú évek óta dolgozik szolfézstanárként. A (laikus szülői) kérdésemre pedig, miszerint érvényes lehet-e szolfézs nélküli örömzene-tagozatban is gondolkodni, azt mondja: a tantárgy teljes elhagyása nagy és felesleges visszalépés lenne az időben.

Bár a zeneiskolai oktatási rendszer jelenleg is megengedi, hogy a tanulókat A vagy B csoportba sorolják, azaz általános vagy emeltszintű képzést kapjanak, utóbbit sokszor még a kiemelkedően tehetséges diákok közül se mindenki vállalja, mert több gyakorlással, órával jár. Sok gyerek (és szülő, bevallom, köztük én is) az A-tagozaton tanulva is túlzásnak érzi a heti két szolfézsórát a heti két hangszeres óra mellett. Az egyre növekvő iskolai követelménnyel párhuzamosan pedig sokan hagyják abba a zeneiskolát a felső tagozaton. Bár a gyerekek sokszor a zene elméleti részére fogják ezt a döntést, valójában jóval összetettebb a képlet: hozzájárul az általános túlterheltség, a figyelmi képesség csökkenése, a szolfézs változó reprezentálása, és az elmúlt negyven évben keveset módosuló módszertan.

Túlterheltség és nehéz differenciálás

Az egyik legszembetűnőbb probléma Megyeri Edit Tünde szerint a túlterheltség: „A gyerekeket sokszor egyik foglalkozásról a másikra hajtják, késő este esnek haza. A zenetanulás sok időt és kitartást, csendes elmélyülést igénylő elfoglaltság.