Nem (csak) a fáradt anya a jó anya!

–

A mártíranya kultusza észrevétlenül hódít

Anyaként a fáradtság alapállapot, a rohanás „szakmai sztenderd”. Ha nem vagy kipurcanva, akkor valahogy neked magadnak is az az érzésed, hogy valamit biztosan nem csinálsz rendesen. És félreértés ne essék, az anyaság tényleg rohadt fárasztó, különösen az első időkben, és mindig, amikor egy új „korszak” kezdődik. Elképesztő energiát igényel az adaptálódás, az egész családi rendszer újrahuzalozása, és a családi szervezési-logisztikai feladatok döntő többsége a kétszülős családokban is az anyáknál összpontosul. Szóval van ok a mártírságra, és fontos kimondani ezeket a dolgokat, hogy alakuljon a társadalmi hozzáállás: hogy a munkahelyen vegyék figyelembe, hogy az apákra is szükség van a családi életben; hogy az apák maguk is észrevegyék, hogy bizonyos láthatatlan munkaterhekből nekik is ki kell venniük a részüket. De sajnos az a tapasztalatom, hogy sokan vagyunk anyaként, akik hajlamosak vagyunk belekövülni ebbe a mártír szerepkörbe. Úgy maradunk, és néha már, amolyan l’art pour l’art módon, mi magunk tesszük magunkat pusztulat fáradttá. Mert 

magunkévá tettük azt az érzést, hogy a fáradt anya a jó anya. Akkor vagyunk igazán elemünkben, ha zsonglőrködünk a feladatokkal. És ezzel még véletlenül sem szeretném megkérdőjelezni a teljesen valós anyai fáradtságot, 

és egyáltalán, senki másról nem szeretnék olyasmit állítani, hogy nem valós problémákkal kell megküzdenie anyaként. Pláne, amikor a legtöbben teljes munkaidős állás mellett visszük a családi élet nagyobb részét, és 

közben folyamatosan ömlik ránk mindenhonnan is, hogy KELL nekünk énidő, ha beledöglünk is, mert anélkül nem élet az élet. Meg párkapcsolat idő. Meg barátnős idő. Meg mittudomén, milyen idő. És persze, ezek fontos dolgok, de még ennél is fontosabb, hogy tudjunk anyaként is pihenni. 

Semmit sem csinálni! A matcha latte, az irodalmi klasszikus olvasása és a gyertyás pilates helyett aludni. Vagy ülni és nézni ki a fejünkből. És amikor csak erre futja, akkor ne kelljen szarul éreznünk magunkat, mert le vagyunk maradva olyan kultsorozatokból, amiket MINDENKI látott (én például nem láttam A szolgálólány meséjét... és a Trónok harcát sem). 

Ér könnyíteni és ér lejjebb adni a magunk felé támasztott, saját elvárásainkból

Tudom, hogy nagyon sok anya számára nem elérhető a fizetett segítség. De 

bizonyos kérdésekben (és természetesen itt nem a gyerekek testi-lelki egészségét veszélyeztető dolgokra gondolok) minden anya számára elérhető a leszarás. Hogy alább adsz a leginkább magad számára kialakított elvárásokból, legyen szó étkezésről, a gyerekekkel való foglalkozásról vagy éppen az otthonod állapotáról. 

Hogy nem maradsz fent éjjel egyig takarítani. Hogy vajas kenyeret adsz ebédre. Vasárnap.

Hiszen ma már (szerencsére) sokszor nem is az tart vissza bennünket, hogy mit szól a szomszéd, az anyós, az óvónéni vagy akárki, hanem hogy mit szólunk mi magunk. Hogy belefér-e a korábban már említett, belsővé tett „jóanya” képünkbe, aminek maximálisan meg akarunk felelni, hogy azt mondjuk a gyerekünknek, hogy most semmi kedvünk játszani vele, és találja fel magát. Amikor fáradtak vagyunk, akkor érdemes több dolog kapcsán megkérdezni magunkat, hogy azt éppen miért tartjuk fontosnak megcsinálni. És igazán őszintén válaszolni rá, és engedni a tökéletességbe hajló elvárásainkból. Ezt most ne úgy képzeljétek, hogy kioktató hangon mondom, hogy én mennyire jól csinálom, ti meg mennyire szarul. Dehogyis. Én is ugyanúgy tanulom ezt.

Nemcsak az a fontos, hogy mit teszünk, hanem az is, hogy mit kommunikálunk

Nemrég láttam egy videót, ahol egy háromgyerekes cégvezető anyuka elmondja, hogy azért tud céget vezetni és gyerekeket nevelni, mert nem ő csinál mindent. És szerintem ez

nagyon fontos üzenet: hogy azok, akik azt érzik, hogy egy kevésbé felelősségteljes vagy sok extra munkával járó állás és akárhány gyerek mellett is állandóan fáradtak, és nem tudnak eleget énidőzni vagy akár pihenni, ne érezzék magukat rosszul, látva, hogy másoknak meg játszva megy ez az egész.

Nem szeretnék nagy és általános igazságokat megfogalmazni, mert biztos vannak kivételek, de szerintem senkinek nem megy játszva. 

A gyereknevelés, a munka, a láthatatlan munka és a saját vágyaink és igényeink összeegyeztetése egy állandó balanszírozás, akkor is, ha van családi, alkalomszerű vagy rendszeres fizetett segítségünk.

Ez az egyensúlyozás hol jobban megy, hol kevésbé, de sosem szűnik meg feladat lenni. Továbbá általában fontos része, hogy tudjunk határokat húzni a gyerekeinkkel, a családunk többi tagjával és – ahogy korábban írtam – néha még saját magunkkal szemben is. 

Mert kipihenten sokkal jobb fejek vagyunk

Eddig csak érintőlegesen kerültek szóba az apák, de velük kapcsolatban fontos elmondani, hogy nekik azért kevésbé feladat ez: tapasztalatom szerint valahogy ügyesebbek ebben a határhúzásban, plusz kevesebb jószülőségről alkotott társadalmi elvárás nyomja a vállukat. Így nekik természetessé válnak olyan dolgok, amikért a legtöbb anyának meg kell küzdeni: hogy eljárjanak sportolni, hogy ne keljenek minden nap korán... stb. És ezt most nem úgy mondom, hogy milyen könnyű nekik, hanem úgy, hogy jó lenne anyaként átvenni, megtanulni ezeket a trükköket.  

Mert kipihenten, nem szétforgácsolódva mindenki jobb fej és ezáltal jobb anya is. Amikor eleget alszom, el tudok menni sportolni, sokkal lelkesebben játszom vagy beszélgetek a gyerekeimmel (persze fáradtan is csinálom, csak érzem magamon, hogy nem az igazi). És ide tartozik az is, hogy amit élvezettel tudunk csinálni a számtalan anyai feladatból, azt vegyük előre, vállaljuk be többször. Amit pedig teljes szívünkből utálunk, azt csökkentsük a minimumra. Mert nemcsak egyféle jóanyasági sztenderd van, aminek meg kell felelni, hanem mindenki lehet úgy jó anya, ahogy neki a legkönnyebb annak lenni.

És nem szeretném most kinyitni ezt a témát, de Szoboszlai Dominik is megmondta (szerintem amúgy szerencsétlen megfogalmazásról van szó, és semmiképpen nem szedném szét emiatt, inkább csak megmosolyogtatónak tartom), hogy neki kipihentnek kell lennie minden egyes nap... Kisbabás anyaként ez persze tényleg szinte lehetetlen vagy óriási szerencse kell hozzá, de

nagyobb gyerekek mellett sokszor azért nem sikerül, mert valahogy addigra leszoktunk a pihenésről.

Szóval kedves anyukatársak, legyünk néha mi is Szoboszlai Dominikok, legalább hétvégén, elvégre mindenki azt szajkózza, hogy a következő generáció nevelése a legfontosabb feladat a világon. Kár, hogy a szajkózóktól általában nem érkezik sem szóbeli támogatás, sem másfajta segítség, akkor sem, ha a pozíciójuk meg lenne hozzá. De ez már egy másik téma.

Tóth Flóra