–

Masszív túljelentkezés, több éves várakozás  

Szili M. Hanna pszichológus szerint ezekben a helyzetekben az első és a legfontosabb lépés: a tájékozódás. A családnak és az érintettnek is tisztában kell lennie azzal, hogyan működik az ellátórendszer, milyen típusú intézmények vannak, és mik a bekerülési feltételek.

„A társadalomban sokan nem gondolnak arra, hogyan élnek az idősek, és miként lehetne őket jobban támogatni. Ez ennek a kornak, ennek a berendezkedésnek a vakfoltja. A szolgáltatások számából is az látszik, mennyire nem fókuszál senki az idős generációra, ezért szerintem jogosan érezhetik közülük többen is azt, hogy már nem számítanak” – mondja a szakember, hangsúlyozva, hogy a rendszernek is változnia kell, mert az idősellátás a háttérbe szorul.

„A magán- és az állami fenntartású intézetekbe is masszív túljelentkezés van, hogy akár 5–6 év is lehet, mire bekerül az illető. Bár ez sok helyzetben rendkívül megterhelő, abból a szempontból jó is lehet, hogy van idő feldolgozni a változást, közösen gondolkodni és átrágni minden részletét.”

A beköltözés nemcsak érzelmi döntés, hanem komoly anyagi teher is, így a családnak közösen kell mérlegelnie, miből fedezhető a költség. „Általában az idős rokon nyugdíja szokott lenni a mérvadó. Például az önkormányzati fenntartású idősotthonok a lakók bevételének, tehát a nyugdíjuknak a 80 százalékát kérik el” – teszi hozzá a szakember, aki 2017-től négy éven át dolgozott több időseknek szóló, idősek ellátására szakosodott klubban a főváros VII. kerületében.

A családi kötelékek erősítésében sokat segíthet a méltóságterápia

Egy ilyen változás – még ha hosszú távon a biztonságot is szolgálja – gyakorta rengeteg bizonytalansággal, méltóságvesztéssel és intenzív érzelmekkel jár. Már egy beszélgetés is kiválthat heves reakciókat, visszautasítást vagy dühöt. Az érintett idős hozzátartozó könnyen úgy érezheti, hogy fölöslegessé vált, és a család „meg akar szabadulni” tőle.

Szili M. szerint ilyenkor csakis empátiával és türelemmel érdemes fordulnunk a szerettünkhöz.

„Fontos, hogy tisztán lássuk, mire is kérjük őt valójában, és próbáljuk megérteni, mitől fél. Ha attól tart, hogy elhagyják, vagy már nincs rá szükség, akkor meg kell erősíteni benne azt, hogy a kapcsolat nem szakad meg a családtagok között.

Sajnos gyakori tapasztalat, hogy az idősotthonba való költözés után csökken a látogatások száma, és megritkulnak a közös élmények. Éppen ezért lehet hasznos, ha már előre beszélünk erről: közösen tervezünk programokat, látogatásokat, amikor beszélgetünk, együtt vagyunk, és nem a napi feladatokkal, például fürdetéssel töltünk időt.”

A családi kötelékek és kapcsolatok erősítésében sokat segíthet egy, alapvetően haldoklók számára kidolgozott, rövid pszichoterápiás módszer, amit méltóságterápiának neveznek. „Tulajdonképpen az a lényeg, hogy a családtagok meginterjúvolják az idősebb hozzátartozót, és témák mentén végigbeszélik vele a történetét, mit teremtett az életben, milyen értékeket adott át a családnak. Érdemes a Méltóságterápia c. könyvet forgatni, és az alapvetései mentén beszélgetni a hozzátartozóinkkal. Ezek a beszélgetések azt üzenik, hogy látjuk, értjük, és fontosnak tartjuk az ő életét. Fontos volt, most is az, és tovább szeretnénk vinni mindazt, amit tőle kaptunk” – részletezi Szili M. Hanna.

A legnehezebb elfogadni azt, hogy bizonyos dolgokra már nem képes egyedül

Mindemellett elkerülhetetlen, hogy szó essen arról is: mik azok a feladatok, amiket a nagyszülő, szülő már nem tud ellátni egyedül, mert az egészsége, mentális és fizikai állapota nem engedi – sőt, igazából azzal kockáztatjuk a biztonságát, ha ráhagyjuk.

„Szükséges ezeket is jelezni, hiszen ezt már ő is láthatja, érzékelheti – akkor is, ha tagadja. Ez az egyik legnehezebb része: elfogadni azt, hogy bizonyos dolgokra már nem vagyok képes, és segítségre van szükségem. Találkoztam olyan családdal is, akik a beszélgetésekbe bevonták az idős rokon kezelőorvosát is, aki szintén biztosítani tudta arról a nagymamát, hogy ez az ő biztonsága érdekében történik”

– teszi hozzá a pszichológus, aki szerint legalább ilyen fontos az is, hogy a másik oldal kérését is figyelembe vegyük. „Hallgassuk meg, ha az idősebb családtag szeretne bizonyos feladatokat továbbra is ellátni, akár már az otthonból. Ezek a tevékenységek megerősítik abban, hogy továbbra is önálló, és van ráhatása a saját életére.”

A jó viszony megmaradásához arra is szükség van, hogy a család tehermentesüljön

Az idősotthonba költözést gyakran hosszú, érzelmileg megterhelő folyamat előzi meg, amiben gyakoriak a viták és konfliktusok. Mit tehetnek a családtagok, ha az idős rokon ellenáll annak, hogy idősotthonba költözzön? A szakember azt mondja:

fenyegetőzni semmiképp sem érdemes, ehelyett a család inkább meghatározhat egy közös pontot, ami után már nem kérdés a költözés. Például ha az idős rokon állapota annyira megromlik, hogy szakellátásra van szüksége egy bentlakásos intézményben.

„Fontos megérteni, hogy egy bizonyos ponton túl ahhoz, hogy megmaradjon a jó viszony a családtagok között, szükség van arra is, hogy a család tehermentesüljön. Sok idős ember félelme, hogy teher lesz a családnak, ami egy érzékeny téma, hiszen a cselekvőképesség elvesztése sokszor szégyenérzettel jár” – mondja Szili M. Hanna.

Nemcsak az érintettről kell gondoskodni, hanem a hozzátartozókról is, hiszen ez a döntés, ez az időszak számukra is érzelmileg megterhelő. Rájuk hárul a felelősség, hogy döntsenek a családtag jövőjéről, a szerepek pedig felcserélődnek: az, aki eddig gondoskodott rólunk, most éppen ránk szorul segítségre.

„Nagyon fontos, hogy ne maradjunk egyedül ezekkel a nehéz érzésekkel, beszélgessünk róla minél többet. Ha van párunk, őt is vonjuk be a folyamatba, amennyire lehet.

Tudatosítani kell, hogy ez a változás a gyászfolyamat kezdete, egy veszteségélmény. Tulajdonképpen azt gyászoljuk, hogy elveszítettük azt a szülőt, aki eddig gondoskodott rólunk. Teljesen rendben van haragudni, szomorúnak lenni, de nem szabad megkerülni vagy elnyomni ezeket az érzéseket”

– részletezi a szakember.

Idősotthon vagy otthoni ápolás? 

Az idősotthon mellett sokan azt a megoldást is fontolóra veszik, hogy egy szakképzett ápolót kérnek fel az idős rokon otthoni gondozására – de mikor melyik a jobb választás? A pszichológus szerint az otthoni ápolás mellett szól az, hogy az idős szülőnek vagy nagyszülőnek nem kell elhagynia megszokott, otthoni környezetét.

„Egy bizonyos kor felett nagyon fontos, hogy az ember magabiztosan tudjon otthon működni, különösen, ha már kezdődő demenciával küzd. Ilyenkor lényeges, hogy megmaradjon a cselekvőképessége és az érzése, hogy van befolyása az őt körülvevő eseményekre és környezetre.

Ez segít megőrizni a méltóságát. Fontos, hogy ne érezze úgy, mintha hirtelen elvennék tőle az otthonát, és »beraknák valahova«, ahonnan nincs visszaút.”

Másrészt az otthonokban gyakran csak többágyas szobák vannak, az egyágyas szoba igénylése – amennyiben egyáltalán lehetséges – olyan extra költségekkel jár, amit egy kisnyugdíjas már nem tud megfizetni. Sok idős ember, aki eddig egyedül élt, nehezen szokja meg, hogy egy szobában kell laknia másokkal, ami kényelmetlen lehet – teszi hozzá Szili M. Hanna.

Ugyanakkor a pszichológus szerint azzal is tisztában kell lenni, hogy egy szakképzett ápoló sem tud éjjel-nappal felügyelni a nagymamára, nagypapára – még akkor sem, ha ott alszik az idős rokon lakásában. „A demenciához paranoia, azaz üldözési mánia is társulhat, így különösen megfontolandó az, mennyire jó ötlet egy idegen embert beengedni az idős rokon életébe, életterébe” – mondja a szakember, aki szerint ha az érintett súlyos mentális és/vagy fizikai egészségi problémákkal küzd, akkor jobb megoldás egy megfelelő ellátó intézményben elhelyezni. „Ott ugyanis megvan a szükséges orvosi háttér és infrastruktúra, amit otthon nem könnyű biztosítani. Nehéz olyan ápolót találni, aki mindent képes lefedni, amit egy idős ember igényelhet.”

Kaiser Orsolya

Kiemelt kép forrása: pixabay/sabinevanerp