Túl sok fokhagyma? Olyan nincs! – Kedvenc WMN-es főzéseink Fiala Borcsával
Rovattámogatás
Az év elején sokan kezdenek diétába. Mások inkább azt mondják, önsanyargatás helyett együnk élvezettel (és mértékkel). Ebben szeretnénk segíteni: adunk egy kis muníciót az örömteli étkezéshez, megspékelve némi Fiala Borcsa-életérzéssel. Szabó Anna Eszter gasztroszemléje következik.
–
A legnézettebb kacsamell
Mindig imádtam Borcsa műsorait forgatni. Nemcsak azért, mert azokon a munkanapokon garantált volt, hogy eszünk valami isteni finomat, hanem azért is, mert Borcsa pozitív kisugárzása mindenkire ráragad és ez a szuperereje a képernyőn keresztül is működik.
Az élet sava Borcsa című műsornak pont ezért volt beszédes a címe: az ínycsiklandó receptek mellett ebből a derűs, lendületes életszemléletből is kaphattunk mindig némi ízelítőt.
Már az első epizód nagyot robbant: uszkve hat évvel ezelőtt, de ki foglalkozik az évek múlásával, Ördög Nórával sikerült összehozniuk a formátum legnézettebb adását, amikor kacsamellet készítettek együtt.
„A kacsamellet Nóri lehártyázta, szép, tüchtig formára vágta, beirdalta, majd vajon mindkét oldalát megpirította. 160 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütötte, majd idő hiányában felszeletelte. Te azonban felvágás előtt nyugodtan hagyd egy kicsit alufólia alatt pihenni, hogy a finom levek ne távozzanak azon nyomban a húsból, amint hozzáért a kés”
– ez csak egy röpke példa arra, hogy fűszerezi Borcsa még a recept szövegeit is, mondjuk, nem csoda, hiszen még a legutolsó hozzávalóról is képes úgy beszélni, mint egy régi jó barátról.
Haza csak a fokhagymaszagot vittünk
Az egyik kedvenc WMN-műsorom a Gerilla Gasztro volt, amikor mindenféle unortodox helyen készültek el a finom fogások, és Borcsa természetesen ezt is maximális lendülettel és kreativitással közelítette meg. Nem jött zavarba a profi, hatalmas konyhában történő főzelékkutyulástól és attól sem, ha tábori körülmények között, orkán erejű szélben kellett a stábnak huszárrostélyost varázsolni. A legjobb élmény számomra mégis az volt, amikor a szennai skanzenben egy sparhelt segítségével készített marhapofát, sült fokhagymás puliszkával. Az egy dolog, hogy szerintem Borcsa outfitje tökéletesen passzolt az aznapi időjáráshoz és a környezethez, de annak az ebédnek máig bérelt helye van az ízlelőbimbóim emlékezetében.
Kis audiovizuális csapatunk arról is híres, hogy tagjai
nem hisznek a túl sok fokhagyma létezésében,
és mindig biztatjuk Borcsát, nyugodtan szabaduljon el, a hátországunk se reklamál soha, amíg vihetünk haza maradékot a forgatásról. Emlékszem, ezen a napon kevesebben forgattunk, mégis mindent megettünk, és elég nagy lecseszést kaptam otthon, hogy csak a fokhagymaszagból vittem haza.
Amikor a főnök a kukta
D. Tóth Krisztáról tudni kell, hogy ha csak teheti, szeret háttérbe húzódni, így ha egy műsorunkban mégis feltűnik vendégként, annak súlya van. Épp ezért van kiemelt helye az emlékcsarnokunkban annak az adásnak, amiben Kriszta és Borcsa pásztorpitét készített. Kriszta korábban egyszer már szerepelt főzőműsorban, és mivel rendkívül elégedetlen volt a saját teljesítményével, nem is vállalt több ilyen jellegű megjelenést, egészen az említett pásztorpitéig. Megbeszélték, hogy ideje visszahozni a méltatlanul alábecsült brit konyha becsületét.
Az a vicces helyzet alakult ki, hogy
a főnök kuktaként dolgozott Borcsa alá, amire jól rá is játszanak és egy ponton, még Kriszta apukáját is felhívják főzési tanácsért. Igazi hamisítatlan WMN-hangulat árad ebből az adásból, kár kihagyni!
Mire megírtam ezt az összefoglalót, tőlem szokatlan módon farkaséhség tört rám – aki ismer, tudja, hogy velem igen ritkán fordul elő ilyesmi. Talán pont ez Borcsa varázsereje, hogy még az is kedvet kap a főzéshez és az evéshez, aki nem első számú célcsoportja az ilyen műsoroknak. Jót főzni, jót enni csodálatos dolog, higgyetek Borcsának!
Nektek melyik a kedvenc WMN-es gasztroműsoradásotok?
Kiemelt kép: WMN