A tehetség, az öntudat és a remény nőalakja – Cinka Panna üzenete a XVIII. századból ma is érvényes

–

Cinka Panna a fennmaradt emlékek szerint 1711-ben született, éppen a Rákóczi-szabadságharc végén a ma a Felvidékhez tartozó Sajógömörön. A személyével kapcsolatban annyiféle emlék, legenda és információ lelhető fel, hogy nem feltétlenül lehet igazságot tenni. Ez azonban talán nem is baj, hiszen éppen arra világít rá, hogy mekkora hatása volt a környezetére a saját jelenében, illetve a jövőben is, amikor ezerféle történetet szőttek a karaktere köré.

„Az édesapja és a nagyapja is ismert cigányzenész volt, és egyes legendák szerint Rákóczi fejedelemnek zenéltek, aki annyira szerette őket, hogy még a rodostói száműzetésébe is elkísérték. Biztos, hogy beleszületett a zenébe, de emellett olyan kirívó tehetséggel jött a világra, amit nem lehetett nem észrevenni” – mondja Jónás Judit, a Cinka Panna Cigány Színház vezetője.

Jónás Judit Csemer Gézával, a híres cigányprímás életét kutató íróval is sokat beszélgetett erről az izgalmas karakterről. Csemer Géza színdarabot is írt Pannáról, és végül az ő javaslatára kapta a Cinka Panna nevet a teátrum.

Bárhogy történtek is az apró hétköznapi részletek, amelyeket már teljességében nem fogunk megtudni, az biztos, hogy Panna tehetségére egészen kiskorában felfigyeltek. A nagy földbirtokosok között pedig akadtak támogatói, akik segítették őt a tanulásban és a fejlődésben.

Panna 14 évesen ment férjhez egy kovácshoz, aki azonban maga is zenélt: nagybőgőn (a XVIII. században viola da gamba) játszott. Felesége éppen betöltötte a tizenhetedik évét, amikor a férfi testvéreivel együtt zenekart alapítottak, ezzel pedig Panna nemcsak az első női prímásként foglalhatta el helyét a történelemben, de a mai cigány zenekar alapjait is letette.

Tőle származik ugyanis a prímással, illetve kontrással (azaz a két hegedűssel), cimbalommal és nagybőgővel működő zenekar ötlete.

A nő, aki szembement a hagyománnyal

A cigány tradíciók máig erősen élnek, az 1700-as években pedig nyilvánvalóan még határozottabban léteztek az elvárások a női és férfiszerepeket illetően. Nemcsak a cigány nők életében, hanem össztársadalmi szinten.

„Valóban megdöbbentő belegondolni, hogy akadt ekkor egy nő, aki amellett, hogy gyereket szült, nevelt, mosott, főzött, még beutazta Európát prímásként, és szembement mindenféle szokással és elvárással” – mondja Jónás Judit.

Panna férjének is segített a kovácsmunkában: minden bizonnyal kemény, erős fizikumú nő lehetett. A színésznő felidézi azokat a legendás momentumokat, amelyek szerint Panna sok esetben fekete férfiruhában zenélt: hiszen valószínűleg így tudott érvényesülni a férfiak uralta porondon. Mégis személye már életében Európa-szerte ismert és híres volt, így valószínűleg pontosan tudták, hogy nő rejtőzik a nadrágban pipázó prímás alakja mögött.

Cinka Panna egyes írások szerint gyönyörű, mások szerint kifejezetten csúnya volt. Bizonyos szerzők úgy idézik fel, mint aki kövekkel kirakott öltözékben lépett színpadra, mások szerint a rongyos szoknyákat szerette leginkább. Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig című regényében a valóságtól eltérő időbe helyezi Panna alakját, és a Rákóczi-szabadságharc alatt játszódó történetben Ocskay László hadnagy szeretett prímásaként jeleníti meg.

Jókai a könyvben inkább amellett foglal állást, hogy a külcsín, illetve a tehetség adta varázs, szemben állt egymással: persze ez írói fogásként is elkönyvelhető.

„A cigányleány remeke volt az asszonyi rútságnak. […] Az új ruhát nem szívelhette magán: addig nem is tűrhette azt a testén, amíg rongyos nem volt. […] Volt pedig ennek a csúf kis szörnyeteg cigányleánynak egy hegedűje, aminek a húrjaiból azok az ő sovány kezei oly csodaszép dalokat tudtak előcsalogatni a nyirettyűvel, hogy azokon megesett a szíve annak, aki hallgatta. Ő maga szerezte azokat. Lángész volt” – írja Jókai, akit bizonyára nem hagyott nyugodni ennek a nőnek a személye, ha még egy fiktív alakot is teremtett belőle.

Zenei tehetség és jó menedzser a XVIII. században

Jókainak abban biztosan igaza volt, hogy Cinka Panna játékára minden száj tátva maradt, illetve, hogy a prímás nemcsak eljátszotta, de ő maga szerezte is a zenét. Sokféle dalt kötöttek a nevéhez, például a Rákóczi-indulót is, ezek többségéről azonban már bizonyították, hogy nem Cinka Panna szerzeményei, csupán a legendateremtés részeként tulajdonították neki őket.

„Cinka Panna egy nagy akaraterővel, kurázsival rendelkező nő lehetett, és biztos, hogy nemcsak zenésznek, zeneszerzőnek volt kiváló, hanem zenekarvezetőként, szervezőként is helyt kellett állnia. Mai szóval élve pedig jó menedzser is lehetett: másként hogyan fordulhatott volna elő, hogy a XVIII. században végigjátszotta Európát, Párizsban, Bécsben lépett fel, és a halálakor Európa-szerte gyászolták. Nem volt még se telefon, se távirat, az ő híre mégis végigért a kontinensen”

– mondja Jónás Judit, aki egyébként egy alkalommal el is játszhatta ennek a különleges nőnek az alakját.

Még a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, amikor 1989-ben Szinetár Miklós A verseny című tévéfilmjében megformálhatta Sára szerepét. „A film kimondatlanul bár, de Cinka Pannát idézte meg, és az ő története alapján született. A Tanár úr ebben a feldolgozásban arra helyezte a hangsúlyt, hogy az úri közönség előtt cigányként, cigány ruhában fellépő tehetséget megvetés övezi, míg ugyanazt a zsenialitást már felcicomázva csodálattal fogadja a közönség. Talán nem gondoltuk volna, hogy ez a XXI. században is aktuális lehet, de azt hiszem, sajnos ez az üzenet máig érvényes maradt – fejti ki Jónás Judit, aki szép emlékeket őriz a forgatásról és magáról a szerepről is. – A legnagyobb művészeket ma is úgy ismerjük, mint akik nem hajtják meg a fejüket a társadalmi konvenciók előtt. Bizonyára nem volt egyszerű természet, a maga korában egy rocksztár lehetett, aki pontosan tudta, mire született, és valószínűleg minden pillanatát a zene határozta meg” – fűzi hozzá. 

Akit nem lehet elfelejteni

Mit mesél nekünk Cinka Panna alakja ma, 2024-ben?

A különös nevű, varázslatos tehetségű cigányprímás valódi női példakép lehet, és semmiképpen sem kizárólag a cigány kultúrában. Egy saját útját járó asszony, aki egyébként nem mondott le a hagyományos feladatairól sem – hiszen több gyereket nevelt –, de közben mégis mai szófordulattal élve: megvalósította önmagát.

Személye sok-sok kérdést felvet, egyike azoknak a nagy emlékű alakoknak, akikhez jó volna visszamenni az időben.

Hogy mennyire volt nehéz ember? Már nem tudjuk meg. De talán nem is szükséges.

Ennél fontosabb üzenetet hordoz a legendája, a sokféle módon megőrzött alakja, és a fennmaradt bátorsága, ereje, önazonossága a mai ember számára.

Neve pedig szerencsére nem felejtődik el: szülőhelyén minden évben prímásversenyt rendeznek a tiszteletére, szobor őrzi az alakját, előreláthatólag pedig Budapesten nemsokára pihenőkertet neveznek el róla. A Cinka Panna Cigány Színház sem véletlenül viseli a nevét: „Az ő tehetségének teremtő ereje volt, ami ledöntött sokféle korlátot, határt és előítéletet. A mi célunk is ez a színházban, mert az elfogadást csak egymás megértése tudja segíteni, ahhoz pedig elengedhetetlen az első lépés: a megismerés” – mondja Jónás Judit, aki több évtizede vezeti a színházat, amelynek azonban máig nincs kőépülete. 

Jónás Judit nagy álma egy összművészeti ház, ahol festők, írók, színházi emberek mutathatnák be a műalkotásaikat, amivel hidat építhetnének a nyitott, kíváncsi emberek és a cigány kultúra között. Hiszen Cinka Panna is akarva vagy akaratlanul éppen ezt tette:

a cigány muzsikusok világraszóló elismertségének útját tulajdonképpen ő kövezte ki.

Öröksége máig kézzelfogható. Ha pedig egy falusi házban járunk, ahol a festményen cigány lány hegedül, ne kételkedjünk benne: Cinka Panna pengeti a húrokat, és muzsikálja ide a múltból, hogy sosem szabad megtagadni azt, amire születtünk.

Kiemelt kép: Wikipedia / Greguss Imre

Széles-Horváth Anna