Valerie Solanas hitt a nők felemelkedésében, de a saját démonaival nem tudott megküzdeni
Valerie Solanas különös története egyszerre tragédia és bohózat. A radikális feminista gondolkodó 1967-ben megírta az amerikai történelem egyik legvitriolosabb értekezését SCUM Manifesto címmel, amelyben arról elmélkedik, hogy a férfiak tették tönkre a világot, a nők feladata pedig annak megjavítása. Bár a mű – abszurditása miatt – már-már paródiának tűnik, mégis lenyűgöző pontossággal adja vissza az 1960-as évek társadalmi feszültségeit. A kiáltvány, amelyet írója a nőknek egy dollárért, a férfiaknak kettőért árult, talán csak egy szokatlan fejezete maradt volna az irodalomnak, ha Solanas a dühét nem fordítja tényleges erőszakba, és 1968-ban nem lő rá Andy Warholra. Mózes Zsófi írása.
–
Valerie Solanas New Jersey-ben született 1936-ban, a nagy gazdasági válság idején. Gyerekkorában erősen iszákos apja, Louis rendszeresen bántalmazta szexuálisan, és bár szülei elváltak, anyjával és nevelőapjával sem volt jó a kapcsolata. Középiskolás korában megvert egy fiút, mert az nem hagyott békén egy lányt, de előfordult az is, hogy a Holy Cross Academy nevelőjeként dolgozó apácát bántalmazta.
Solanas tizenöt éves korára már két gyereket szült – az apák kiléte ismeretlen maradt, bár bizonyos források szerint az első terhességért vérfertőzés, a másodikért pedig egy tengerész volt a felelős. Solanas anyja az első gyereket, Lindát sajátjaként nevelte fel, fiát, Davidet pedig egy washingtoni család fogadta örökbe – mivel akkoriban Solanasnak nem volt lehetősége abortuszra, a társadalmi korlátozások pedig nem engedték, hogy anélkül váljon anyává, hogy megházasodott volna.
Mire az ötvenes évek közepén a Marylandi Egyetem hallgatója lett, már igyekezett kontrollálni a dühét
Rendszeresen jelentek meg írásai az egyetemi lapban, és szarkasztikus leveleket küldött a szerkesztőnek, amelyekben kritizálta az egyetemen tapasztalható szexizmust. Egy osztálytársával is vitába szállt, aki szerint a nők azért jártak egyetemre, hogy házastársat találjanak maguknak.
Solanas mindeközben messze nem törekedett a házasságra, férfiakkal és nőkkel is ismerkedett, és jobban érdekelte a szex, mint az, hogy bárki mellett megállapodjon.
Miután 1959-ben otthagyta a Minnesotai Egyetem pszichológia-mesterképzését, stoppal járta az országot, míg végül Manhattanben kötött ki. Az Upper West Side-ra költözött, és úgy vélte, az önkifejezés szabadságát, a szexuális identitásbeli különbségekre való nyitottságot és a városi élet kaotikus nyüzsgését mind-mind New York fogja megadni számára.
Sokat küzdött azért, hogy stabilitást találjon a városban: miközben színdarabokat és publicisztikákat írt, koldult és prostituáltként dolgozott. Életmódja miatt hol egyik, hol másik hotelben szállt meg, többek között a Chelsea-ben, amelyben egykor Bob Dylan, Janis Joplin és Patti Smith is – bár Solanast többször is kilakoltatták innen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
1967-ben befejezte leghíresebb kéziratát, amely a SCUM Manifesto címet kapta
A műben Solanas azt állítja, hogy a férfiak csak úgy segíthetik a civilizáció fejlődését, ha elpusztítják magukat. „Mivel az élet ebben a társadalomban a legjobb esetben is teljesen unalmas, és a társadalom egyetlen aspektusa sem releváns a nők számára – írta –,
a polgári gondolkodású, felelősségteljes, izgalomra vágyó nőknek nem marad más lehetőségük, mint megdönteni a kormányt és felszámolni a pénzrendszert.”
Solanas New York-szerte hírhedtté vált, miközben terjesztette kiáltványát, SCUM-gyűléseket tartott – amelyeken nők és mazochista férfiak egyaránt megjelentek –, és igyekezett támogatót találni Up Your Ass című darabjához, amely egy agresszív feminista nő férfiakkal szerzett tapasztalatairól szólt. Solanast 1967 tavaszán meghívták egy konzervatív televíziós talkshow-ba, a The Alan Burke Show-ba, hogy beszéljen a szexualitásáról, Burke azonban olyannyira nem értett egyet vendége véleményével, hogy interjú helyett a páros végül egymást kergette a színpadon.
Az idő telt, Solanas pedig továbbra sem talált helyszínt az Up Your Ass című produkciójának – sok színházigazgató attól tartott, hogy letartóztathatják, ha beengedi a darabot a színházba.
Nat Finkelstein fotós ekkoriban mutatta be Solanast Andy Warholnak. Amikor 1967 végén először találkoztak, Warhol azt hitte, hogy a nő beépített rendőr, ezért Solanas levette a nadrágját, felfedte a szeméremtestét, és azt mondta: „Persze, zsaru vagyok, és itt a jelvényem.” Warhol rájött, hogy a nő nagy eséllyel mégsem a törvény embere, Solanas pedig egyre több időt töltött Warhol műhelyében, a Factoryban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A jó viszony azonban nem tartott sokáig
Bár Solanas kitartóan próbálkozott, végül Warhol is nemet mondott a darabjára, sőt tovább dühítette a nőt, amikor kiderült, hogy elvesztette a forgatókönyv neki szánt példányát – ennek ellenére viszont szerepet ajánlott neki az 1967-es Én, a férfi című produkciójában. A nő saját magát alakította, szellemes szurkálódásokkal utasította vissza egy férfi szexuális közeledését. Idővel Solanas némileg beilleszkedett a Factory stábjába, de sosem érezte teljesen sajátjának a közeget – vele ellentétben ugyanis az oda járó nők jellemzően klasszikus szépségek voltak, és jómódú családból származtak.
Eközben Solanas tárgyalt Maurice Girodias francia kiadóval, aki potenciálisan érdeklődött a művei iránt (és leginkább arról vált ismertté, hogy olyan erotikus irodalmat képviselt, mint Vladimir Nabokov 1955-ös Lolita című regénye, amelyet senki más nem akart kiadni). Solanason egyre inkább kezdett eluralkodni a paranoia, hogy mind Girodias, mind Warhol a nyomában van, és el akarja lopni a kéziratai jogait.
1968. június 3-án bement a Factoryba, és rálőtt Warholra, az asszisztensére, Fred Hughesra, és Mario Amayára, egy Londonból érkezett műkritikusra.
A golyó Warhol hasát találta el, megrongálta a tüdejét és más létfontosságú szerveit. Solanas elhagyta a helyszínt, de végül még aznap este feladta magát. A kiérkező mentők halottnak hitték Warholt, és bár végül sikerült újraéleszteni, a trauma örökre megváltoztatta a testét. A hasán hegek keresztezték egymást, és élete hátralévő részében fűzőt viselt.
A támadás a popkultúra történetének egyik kulcsfontosságú momentuma lett
Az esetről országszerte beszámoltak az újságok, Warhol ugyanis sosem hagyta ki a lehetőséget, hogy az életet művészetté – és hírnévvé – tegye: minden alkalmat megragadott, hogy mutogassa a sajtónak a sebhelyeit, a trauma azonban élete végéig kísértette.
A bűncselekmény súlyossága ellenére a radikális feministák egy része kiállt Solanas védelmében.
Véleményük szerint ugyanis a támadó egyszerűen fellázadt „A férfi” ellen,
Solanas azonban fokozatosan idegenítette el támogatóit, és paranoid skizofréniájának súlyosbodása következtében minden hozzá közel állót elveszített. Gyilkossági kísérlettel, testi sértéssel és veszélyes fegyver birtoklásával vádolták meg. Végül úgy ítélték, hogy mentális állapota következtében nem állítható bíróság elé, így hónapokat töltött pszichiátriai kórházakban. Amikor kiengedték, fenyegető üzenetekkel kezdte hívogatni Warholt, Girodiast és másokat az általa „maffiának” nevezett csoportból – mindez pedig 1969 januárjában a letartóztatásához vezetett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Solanast végül három év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után másfél évig egy kéthetente megjelenő feminista kiadvány, a Majority Report szerkesztőjeként dolgozott, és elkezdett könyvet írni. Utolsó éveit nincstelenül töltötte San Franciscóban, ahol 1988. április 25-én, a Bristol Hotel egyik szobájában találtak rá; halálát tüdőgyulladás okozta.
Kiemelt kép: Getty Images / Frank Russo / NY Daily News Archive
