Szerelem első látásra. Vagy mégsem – A Tádzs Mahal-sztori igazságának nyomában

–

Szerelem első látásra? Vagy mégsem?

A Tádzs Mahal Mumtaz Mahalnak, Sáh Dzsahán mogul szerelmének síremléke. Megismerkedésük története olyan, mintha a Disney stúdió forgatókönyvírói találták volna ki. Sáh Dzsahán még csak ifjú herceg volt, így nem nevezték „Sáh”-nak és „Dzsahán”-nak sem, mert ez a név annyit tesz, hogy a „világ ura”, hanem egyszerűen csak Khurram hercegnek hívták. Az agrai bazárban sétálgatott a barátaival, amikor kiszúrt egy perzsa lányt, aki selymet és gyöngyöket árult. Természetesen első látásra beleszeretett, mire azonban el tudott szakadni a barátaitól, a lánynak nyoma veszett. Az ifjú hercegnek fogalma sem volt arról, ki lehet a lány, ezért a teljes birodalmát felkutatta utána. Öt évig tartott a keresés, míg végre megtalálta a szépséges leányzót, akit Arjumand Banu Begumnak hívtak.

A herceg azon nyomban feleségül is vette, és kápráztató szépsége miatt el is nevezte a Mumtaz Mahalnak, a „Palota Ékkövének”. A hercegnek ugyan, ekkor volt már két másik felesége is, de a történeti legendák szerint a másik két asszonnyal épp csak annyit foglalkozott, amennyit uralkodóként köteles volt. Ám az igazi, halálon túl is tartó szerelmet Mumtaznál találta meg.

Trónok harca mogul módra

A történet bájos, de nyilvánvaló, hogy a valóság egészen más. Ennél sokkal kegyetlenebb és véresebb. Már csak azért is, mert India mogul uralkodói házáról beszélünk, akik Dzsingisz kántól eredeztették magukat, és nem a finomkodás volt a fő erényük.

A mogulok a XVI. század elejétől a XVIII. század közepéig uralkodtak hét generáción át Észak-India nagy része fölött. Hódításaikkal megerősítették birodalmukat, a gazdaság virágzott. Sokféle népet egyesítettek, éppen ezért sokféle nyelv és vallás volt jelen az országban. Nyilvánvaló, hogy ez az „egyesítés” nem ment önként és dalolva. De a mogul hadsereg jól képzett katonáinak, számbeli fölényének nem tudtak ellenállni a környező országok. Kincseik azután a mogul birodalmat erősítették, és ez lehetővé tette a további hódításokat is.

A katonai és gazdasági erőn kívül lényeges, sőt mondhatni, hatékony eleme volt a mogul kormányzásnak az, hogy az uralkodói cím nem elsőszülöttségi jogon öröklődött. Így nem fordulhatott elő, hogy egy uralkodásra alkalmatlan utód kezébe jusson az ország, mert mindig a lehető legrátermettebb ember vezette azt. Emiatt azonban az agrai királyi palotában folyamatosan zajlottak a hatalmi játszmák, a politikai csatározások, hogy a következő uralkodó kivívhassa a trónhoz való jogát. Ehhez maga mellé kellett állítania az ország vezető rétegét, meg kellett erősítenie a saját „pártját”, és ezek a politikai csaták igen távol álltak a mai parlamenti vitáktól. A cselszövések, kémkedések, megvesztegetések, zsarolások, ellenségek legyilkolása orvul vagy szemtől szemben, családjaik kiirtása vagy falvaik ártatlan lakóinak lemészárolása hozzátartoztak a trón megszerzéséért vívott politikai harchoz. 

Khurram herceg helyzete ráadásul egy cseppet sem volt egyszerű. Ne akarjunk most belemenni a cselszövések és intrikák labirintusába, de fogadjuk el, hogy a westerosi trónviszályok nem érnek fel a mogulörökösök közötti harccal, Khurram herceg ellensége, Núr (Khurram apjának másodfelesége) pedig fondorlatosabb és kegyetlenebb volt, mint Cersei Lannister. 

Khurram nem indult rossz lapokkal, mert az éppen aktuális, ám idős uralkodó kedvenc unokája volt, őt is szánta örökösének, mivel a fia (Khurram apja) erősen ráfüggött az ópiumra. Núr persze a saját rokonát szerette volna a trónon látni a nagyapa halála után, mivel azonban fia nem volt, a lánya férje lett a kiválasztott. Úgyhogy Núr határozottan nekilátott a támogatói körének építéséhez, illetve a lehetséges ellenfelek kiiktatásához. Amikor a nagypapi meghalt, Khurramnak elég rosszul állt a szénája: Núr ligájának egy időre sikerült átvenni a hatalmat Agrában. Hogy miért nem örökre, az csak az istenek beavatkozásával magyarázható. Legalábbis ezzel próbálta magyarázni a hercegből lett sah, hogy pont akkor pillantotta meg a bazárban a szépséges leányzót, akinek a papája nem volt más, mint Núr bátyja, Aszaf Khán.  

Innentől, azt hiszem, leegyszerűsödik a képlet. Adott két trónkövetelő, és a vesztésre álló párt megnyeri magának az ellenfél egyik bástyáját, a királyné bátyját. Ezzel a húzással a trónt is megszerzik. Hogy Núr és bátyja között milyen viszály dúlt, vagy hogy mit ígért Khurram herceg Aszaf Khánnak, ha melléáll, nem tudjuk. Az biztos, hogy a szövetséget házassággal pecsételték meg. Ám a kislány még csak tizennégy éves volt ekkor, így öt évet vártak az esküvővel, mígnem 1612-ben végre összeházasodtak. 

A Palota Ékköve

Sáh Dzsahán három különböző krónikában is megénekeltette Mumtaz Mahal iránt érzett szerelmét, az egekig feldicsérve az asszonyt. Ezekben az krónikákban egy végtelenül intelligens, érzékeny nő képe rajzolódik ki előttünk, aki több nyelven beszélt, szerette az irodalmat, a zenét, maga is írt verseket, támogatta a szegényeket, és részt vett az agrai királyi kert létrehozásában.

Ám ennek ellenére – vagy éppen ezért – nem tudhatjuk biztosan, milyen személyiség is volt Mumtaz Mahal. Ezeket a szövegeket ugyanis a sah megbízásából írták udvari tollnokok. Bár Mumtaz abszolút pozitív fényben tűnik fel, valóban úgy, mint a Palota Ékköve, de nem látszik többnek egy jó háziasszonynál, aki becsülettel megállja a helyét az uralkodói tűzhely mellett, és ennél nem is vágyik többre. Ez a fajta ábrázolás nem meglepő, hiszen Sáh Dazshán nagy ellensége, Núr nagy hatalmú, erős politikusnő volt, aki igencsak megkeserítette az ifjú herceg életét. Így világos, hogy Mumtazt nem akarta olyan fényben felmutatni, aki bármiben is hasonlíthatna a régi ellenségre, vagy netán komolyabb politikai befolyással bír.

A valóságban azonban másként festhettek a dolgok. 

Hogy Mumtaz Mahal nem elégedett meg a művészetekkel és szegények pártolásával, arról a korabeli diplomaták beszámolóiban találunk nyomokat. Ezek a források arról számolnak be, hogy Sáh Dzsahán Mumtazt jelölte meg a legfőbb császárnőnek, ezzel saját magán kívül mindenkit az uralma alá rendelve. Ezt még tekinthetnék névleges tisztségnek, de Mumtaz valós hatalommal bírt. Mégpedig nem akármilyennel, ugyanis Dzsahán rábízta a királyi pecsét őrzését is. Magyarán: ő érvényesítette a törvényeket és rendeleteket, a belegyezése nélkül semmi sem történhetett a birodalomban. Már csak azért sem, mert a korabeli beszámolók szerint a sah mindenben konzultált vele, politikai tanácsadóként állt a férje oldalán.

Bármit képes volt elintézni, ellenségeknek bocsátott meg, enyhítette vagy éppen kirótta a halálos ítéleteket. Élet és halál ura volt Agrában.

Fényűző szerelem

A sah harmadik, de valójában első felesége olyan fényűzésben élt, amit el sem tudunk képzelni. Saját palotája tiszta arannyal és drágakövekkel volt díszítve, a szökőkútból rózsavíz folyt. A sah nemcsak a háztartási költségeit biztosította, hanem az utazásait is fedezte. Márpedig Mumtaz sokat utazott. Ezenkívül kiterjedt birtokokat adományozott neki, és támogatta a mecenatúráját is. Mert Mumtaz valóban kedvelte a művészeteket és a tudományokat. A korszakban talán először havi ellátmányt, egyfajta nyugdíjat biztosított az idős, szegény tudósoknak, teológusoknak, költőknek, sőt lányaikat hozománnyal is ellátta, hogy jól tudjanak házasodni. A szegényeket is támogatta, és valóban részt vett az agrai királyi kert kialakításban. De voltak harciasabb kedvtelései is: például rendszeresen tartott elefánt- és tigrisviadalokat, sőt harci játékokat is.

A férjét is minden alkalommal elkísérte a harcmezőre, és ebben nem akadályozta meg a várandóssága sem. Húsz év alatt összesen tizennégy gyermeke született, ám a leírások alapján szépsége változatlan maradt. 

Akkor is éppen állapotos volt, amikor 1631-ben elkísérte a férjét egy hadjárat során a Dekkán-fennsíkra. Egy napig vajúdott, míg végül ő és a gyermek is meghalt.

Sáh Dzsahán fájdalma leírhatatlan volt. Egy évig gyászolta a feleségét, visszavonult a közélettől, böjtölt és imádkozott.

Mire véget ért a gyászév, fekete haja és szakálla megőszült a fájdalomtól. Ám a gyász még mindig kínozta. Ezért elhatározta, hogy örökkévaló emléket épít szeretett feleségének.

Földrengésbiztos épület

Olyan síremléket akart építtetni, ami az idők végezetéig állni fog. Ám a gyakori a földrengések és árvizek miatt lehetetlennek tűnt a vállalkozás. Pontosan nem tudjuk, ki volt az az építőmérnök zseni, aki megtalálta a megoldást, de valószínű, hogy nem egyetlen személy, hanem egy nemzetközi építészcsapat dolgozott a projekten. Először is egy hidraulikai rendszerrel elvezették a környéken gyakran feltörő talajvizet, majd a laza talajt kaviccsal kevert mésszel töltötték fel és cementtel erősítették meg. Ez az eljárás hasonló a mai beton készítéséhez. Az épület falait üreges oszlopokra fektették, amelyeket nyolctengelyes, hatalmas kerékre erősítettek. Így a falak kellően erősek, ám mégis rugalmasak maradtak, ellenállva a földrengéseknek és az áradásoknak évszázadok óta.  

Aki járt már a Tádzs Mahalban, sohasem felejti el az épület fehér ragyogását. Márvány és márvány mindenütt, csodálatos faragások, amiket eredetileg mérhetetlen mennyiségű drágakő is borított. Összesen huszonnyolc országból vásároltak drágaköveket az építkezéshez. A gyémántok és a jáspis helyben adódott, türkizt Irakból, ónixot és ametisztet Perzsiából, korallt a Vörös-tenger mellől, achátot Jemenből hozatták. A márványtömbök akkorák voltak, hogy egy szemtanú leírása szerint csak húsz befogott elefánttal lehetett megmozdítani őket.

Huszonkét évig tartott az építkezés, teljesen titokban, mert a készülő síremlék köré egy téglafalat húztak. 

Mumtaz Mahal pedig addig egy színarany koporsóban várta, hogy elkészüljön a síremléke, amit hatalmas pompával avattak fel. 

Tudatos PR-építés?

Sáh Dzsahán érzelmeit és gyászát nem vonhatjuk kétségbe. Ám ahogyan az egyiptomi piramisok is egyfajta hatalmi jelképként épültek, a Tádzs Mahal is része volt a sah tudatos PR-jának. Ezt erősíti meg Ebba Koch osztrák művészettörténész, aki szerint eleve zarándokhelynek és egyfajta „turistalátványosságnak” szánták a mauzóleumot. Ennek egyértelmű bizonyítékát abban látja, hogy a fenséges épület mellett nem csupán egy karavánszerájt tártak fel, hanem olyan kiszolgáló-épületeket is, amelyek több ezer ember egyidejű ellátására alkalmasak. A szerájhoz bazársor is tartozott, ahol a feltárt leletanyag alapján mindent lehetett kapni, ami csak elképzelhető. A korszakban és az adott kultúrában a halotti emlékművek körül nem volt szokás ilyen épületeket emelni.

Már a síremlék felavatása is elképesztő tömegeket mozgatott meg. 1654-ben avatták fel a Tádzs Mahalt, és az ünnepségen nemcsak a mogul udvartartása, és a papok, hanem polgárok és zarándokok is részt vettek. A vendégek száma tízezer fölött lehetett, ám az ünnepségsorozat lezárulta után is özönlöttek a tömegek a síremlékhez. 

Úgy tartják, hogy Sah Dzsahán önmagának is akart egy ugyanolyan síremléket építeni, mint szeretett feleségének, csak fekete márványból, ám erre már nem volt lehetősége, mert egy trónkövetelő száműzte. Azt mondják, hogy egy éjszaka az erkélyén halt meg a Holdat nézve, amely Mumtaz szép arcára emlékeztette. 

Források: Múlt-Kor 2022. nyári lapszám, online csak egy része olvasható: mult-kor.hu, tajmahal.org.uk

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Ed Freeman

Miklya Luzsányi Mónika