„A szülők arcán átszellemült mosoly: idén is lesz karácsony”
Advent a fügödi cigánytelepen
Sehol sem könnyű a karácsonyi készülődés, az InDaHouse Hungary Egyesület önkénteseit azonban az is sok kihívás elé állítja, hogy a fügödi cigánytelepen hogyan szerezzenek úgy örömet a gyerekeknek, hogy minden szempont érvényesüljön: meg is kapják azt, amire vágynak, praktikus is legyen (tehát a szülők is elégedettek legyenek), és az se érezze magát kizárva, akinek a két testvére részt tud venni a programban, ő azonban még nem. Dr. Kiss Erika, az Indahouse Hungary szakmai munkatársának írása.
–
Napok óta, néha szürke ködben, néha napsütésben járom a fügödi cigánytelep utcáit kezemben két mappával: az egyikben két karácsonyi katalógus (Karácsonyi ajándékok kicsiknek és nagyoknak), a másikban az itt élő gyerekek és szüleik névsora. 
Idén az InDaHouse Hungary Egyesület (ahol én is dolgozom) úgy döntött, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján megváltoztatja a karácsonyi ajándékozás rendszerét. A gyerekek által leggyakrabban kért ajándékokból képes karácsonyi katalógust állítottunk össze, amelyekből megszabott árhatárig lehetséges egy vagy két játékot, ruhát, cipőt, édességet választani. Az előző években a gyerekek szabadon lerajzolhatták a kívánságaikat, de ez a módszer túl sok hibalehetőséget hordozott magában, sok volt a konfliktus az ajándékok kiosztását követően. Így most sokkal jobban szabályoztuk az ajándékok kiválasztásának módját, amelyeket aztán magánemberek és vállalatok vesznek meg a gyerekeknek.
Jelenleg 233 gyerek van a programunkban, ebből a fügödi szegregátumban él 125, akiknek több mint a fele nincs még hatéves.
A gyerekek többsége már látta a katalógust, és választott. Ezt követi a kívánságok egyeztetése a szülőkkel: igazi szép terepmunka. Mivel a korai fejlesztés keretében a kolléganőmmel mi látogatjuk a családokat Fügödön (egy csodálatos önkéntes segítségével, aki egyébként informatikus), az itteni gyerekek ajándékválasztása és a szülőkkel való egyeztetés a mi feladatunk.
Hatalmas a lelkesedés és az érdeklődés, senki sem akar kimaradni. Az első megkeresések óta minden szülő képben van: „Egy nagy értékű vagy két kis értékű, ugye?” – hangzik el a kérdés naponta tizenötször. Ha valaki még nem került sorra, akkor odajön hozzánk az utcán: „Sanyikának mi cipőt szeretnénk. Megnézhetjük, milyen van?” „A lyány mondta, hogy rollert akart, de jobb lenne a babaház… télen nem lehet rollerezni.” Ha eltér a gyerek és szülő kívánsága, igyekszünk úgy visszamenni a családhoz, hogy gyerek és szülő is jelen legyen. Sokszor látjuk, hogy a szülők engednek a gyerek kívánságának: „Ez az ő ajándéka, ha ezt akarja, legyen ez.” De néha meggyőzik a gyereket arról, hogy jobb lenne a kisautó helyett a kabát, vagy kirakó helyett az édességkosár.
Igyekszünk nem hatást gyakorolni, arra figyelünk, hogy egyezség legyen a gyerekek és szülők között. Így születik meg 125 (többségében) közös döntés Fügödön – izgatottan, várakozva, néha napokig tartó gondolkodás, és két-három változtatást követően.
A lista egyre több sorában megjelennek a kívánságok és a szülők aláírásai, amivel lezártnak tekintjük a döntést. Erre a korábbi kedvezőtlen tapasztalataink miatt van szükség: a variálgatás miatt nem mindig emlékeztek arra, hogy mi volt az utolsó gondolat, így, ha nem az az ajándék érkezett, amire emlékeik szerint számítottak, csalódás lett a vége, az pedig konfliktushoz vezetett. Hátha most sikerül ezeket kivédeni.
Az InDaHouse Hungary Egyesület alapvetően a gyerekek sokrétű fejlesztésével foglalkozik, de évente két alkalommal adományt is kapnak: a tanév elején az óvodába és iskolába járást támogató csomagot, és karácsonykor egy-egy karácsonyi ajándékot, hogy a gyerekek ne veszítsék el az álmaikat – de most úgy látom, ez a szülőknek is ugyanolyan varázslatos…
A karácsonyi katalógusos héttel Fügödön kezdetét vette az „advent”: várakozás arra a decemberi hétvégére, amikor a gyerekek szépen becsomagolt ajándékot kapnak majd. A szülők arcán pedig átszellemült mosoly jelenik meg, hogy „idén is lesz karácsony”.
Az utolsó aláírások becserkészése közben mélyszegénységben élő, háromgyerekes családhoz érkezem: a két kisebb fiú tanodásunk, a nagyobb, 12 év körüli leányka létszámkorlát miatt nem: így ő nem válaszhat… ez csak a programban lévő gyerekeknek jár. (Megjegyzem: ezt a szülők tisztelettel el tudják fogadni).
Vasárnap délután van, kezd sötétedni és hideg lenni. Anya és apa is otthon van, velem együtt hatan álljuk körbe a katalógust. Záporoznak az ötletek, de a programon kívüli lányka csak csendben áll és figyel. Az édesanyja látva ezt, javaslattal áll elő: „Fiúk, nektek nagyon kéne egy-egy jó cipő, abból egyikőtök nevére választunk kettőt, Nóri pedig megkaphatná a másikótok nevében a babát-babakocsival, amire annyira vágyik. Lehet ezt így?” – a fiúk csendben néznek rám, én a fiúkra, Nórira és a szülőkre. Közben a könnyeimmel küszködöm: cipőt karácsonyra két játékos kisgyereknek? Ez nem is szabályos így… de közben valahol mégis igazságos szülői szemmel…
Állunk csöndben, a legkisebb fiú töri meg a csöndet: „legyen így, Anyuka”.
Én alig tudok megszólalni, érvelni nem tudnék, mert elsírnám magam: csak annyit ismétlek, mint egy automata, hogy akkor beírhatom a két cipőt és babát babakocsival a két fiú nevéhez? „Igen” – hangzik a válasz. Öt ember áll előttem mosollyal az arcán. Ebből erőt merítek, és sikerül megtudnom a fiúk cipőméretét. Anyuka elégedetten aláírja a fiai rubrikáját, mosolyogva elköszönök. Ők azt már (szerencsére) nem látják, ahogyan sírva sétálok vissza a sötét fügödi utcán a házunkhoz, miközben azt sem tudom eldönteni, hogy örömömben vagy bánatomban sírok, vagy csak a meghatottságtól és a szülők iránti tiszteletem miatt.
Dr. Kiss Erika
Képek: Hartl Nagy Tamás
