–

Ami nem sikerült a Sonynak a Morbiusszal, az összejött a Marvel Studiosnak az új Doctor Strange-filmmel: a horror zsánerével gazdagítani a Marvel-moziuniverzumát. Sam Raimi rendező, aki az új évezred hajnalán a Pókember-trilógiával divatba hozta a képregényfilmeket, a nyolcvanas években horrorfilmekkel debütált. Most újra visszanyúlt a gyökereihez, és mélyen megmerítette a „Fura Dokit” fantáziája sötét bugyraiban. Ugyanott, ahonnan négy évtizeddel ezelőtt a fényre és egyből a filmes örökkévalóságba másztak a kultikus Evil Dead-trilógiájának élőhalottai.

Az őrület multiverzumát a Loki című tévésorozat alkotója, Michael Waldron vetette papírra, akinek egy kis abszurdért nem kell a szomszédba mennie. A filmet eredetileg az első részt is jegyző Scott Derrickson rendezte volna, de kreatív nézeteltérések miatt végül átadta a stafétabotot a veterán Raiminek, akinek közel egy évtizednyi tévésorozatozás után ez az első nagyjátékfilmje. A direktor beledolgozta a rendezői kvintesszenciáját Waldron matériájába, ezzel a saját képére formálva a produkciót. Mert a Marvel-filmek sikerének titka a szerzői attitűd (mondjuk, ehhez Derricksonnak biztos lenne egy-két szava).

Ez szerelem, doktor?

A Tony Stark-klón címszereplő hat évvel ezelőtt vált a tudományok doktorából a mágia mesterévé, és lett ezzel együtt a Marvel univerzumának megkerülhetetlen része. Meghatározó szerep jutott neki a Thanos elleni végtelen háborúban és Pókember legutóbbi, multidimenzionális kalandjában is. Nem csoda, hogy ennyi világmegmentés közepette pont a szív dolgai kerülnek mellékvágányra, szuperhőséknél ez már csak így megy: a szerelem húzza a rövidebbet.

De hidd el, nincs az a szuperpasi, akiért érdemes lenne egy életen át várni – még akkor sem, ha Benedict Cumberbatch bújik a bőrébe –, pláne, ha épp a hatalmas férfiúi egója takar ki téged az életéből!

Többek közt ezzel kénytelen szembesülni és magában megbirkózni a jó doktor is, miközben újra táncba hívja őt a multiverzum. De ezúttal nemcsak ő pillant bele a mélységeibe, hanem – Nietzsche után szabadon – az is visszanéz belé. Doctor Strange egy tinilányt vesz a védelmébe, aki átjárót képes nyitni az univerzumok között. Ezzel a csitri célkeresztet rajzol a hátára: felkelti valakinek a figyelmét, akinek ez a világ már nem elég. A doki a labilis Wanda Maximoff segítségét kéri.

Az anya neve: Wanda

A Disney+ WandaVízió című tévésorozata formabontó módon idézte meg epizódról epizódra az amerikai televíziózás nagy korszakait, miközben megmutatta őrületének mélységeit Skarlát Boszorkány, azaz Wanda Maximoff feldolgozatlan gyászában. A szerelme halálától megborult Wanda a valóság elől a kisvárosi idillbe menekült: a képzelt anyaság és a családi boldogság hazugsága segített – legalábbis ideig-óráig – feledtetni a fájdalmát, és kitölteni a belső nihilt. Ez az őrület gyűrűzik tovább a Doctor Strange második epizódjába, pont úgy, ahogy a színésznő Elizabeth Olsen esett be a tévésorozat forgatása után két nappal a film londoni díszletei közé.

Wanda nincs tisztában vele, hogy mit jelent anyának lenni: ez a szeretet sokkal inkább szól a lemondásról, mint a birtoklásról. Anyaságában mindinkább a saját önzőségét éli meg, amelynek csupán eszközei a gyerekek.

Anyatigrisként küzd, de csak azért, hogy enyhítse vele a saját fájdalmát. Miközben Doctor Strange a pártfogoltjával együtt útra kel az univerzumok között, addig Wanda ebben a valóságban próbál versenyre kelni az idővel.

Ahol a könyv megvált

Sam Raiminél már megszokhattuk, hogy a megváltást könyvformába csomagolja. Az Evil Dead-trilógiában Bruce Campbell a Necronomiconért, a Holtak Könyvéért ment ölre olykor saját magával – lásd az utcai pizzaárus visszatérő poénját –, és most sincs ez másképp: míg Wanda a mi világunkban mindenre elszántan ered a Sötét Könyv nyomába, addig Strange ugyanezt teszi a tükörképében annak az alteregójáért.

Hőseinknek ugyanakkor nem is annyira valaki mást, mint inkább saját magukat kell legyőzniük – ez pedig epikusabb küzdelmet ígér, mint holmi középszerű főgonosz.

A film az első fél órában leosztja a szerepeket, ami dramaturgiailag nem éppen előnyös húzás, viszont így több idő és lehetőség marad a multiverzummal való játékra. Nemcsak tartalmilag, de külcsínben is gyengébb a hosszúra nyúló nyitány; hát hol marad az első rész elképesztő vizuális kreativitása? Különösen a Kamar-Taj ostroma kiábrándító, a logikátlansága pedig magában hordozza a hiteltelenségét is. Bizony messze elbújhatnak az e világi mágiatudorok Harry Potter grandiózus roxforti csatájának varázstudói mögött.

Horrorra akadva

Aztán Doctor Strange kiszakad az ismert világegyetemünkből, és alámerül Sam Raimi hagymázas multiverzumába. Itt aztán minden van, mint a búcsúban: egyrészt a rajongókat kielégítő fan service-ként működik (elvégre legutóbb a Pókembernél is bevált), másrészt sokat merít a Disney+ animációs Mi lenne, ha…? tévésorozatából, amely a Marvel-történelmet állítja a feje tetejére, végül pedig teljesen szabadjára engedi rendező hátborzongató képzeletét.

A pszichohorror és a horrorvígjáték zsánereinek határán egyensúlyozva hihetetlen, hogy megint mennyire egyedi hangvételt sikerül megütni, és beépíteni a Marvel-filmes kánonba. A film vizualitása színpompás virágként szökken szárba.

Benedict Cumberbatch szerencsére levetkőzi a Pókember: Nincs hazaútra magára kapott infantilizmusát, és végre – nem csak magánéleti fronton – lehull a hályog a szeméről. Ifjú kegyeltje, America Chavez új karakter nemcsak szélesvászon, hanem papíron is: 2011-ben mutatkozott be latin-amerikai meleg tinédzser szuperhősként a Marvelnél. Így elnézve a filmet – a híradásokkal ellentétben – nem is annyira e figura szerepeltetése verte ki a biztosítékot a homofób országokban (mint amilyen Szaúd-Arábia), hanem inkább – az Örökkévalókhoz hasonlóan – az azonos nemű szülők ábrázolása, ami fittyet hány „az anya nő, az apa férfi” dogmának. America szexuális irányultsága ki sem derül a filmben; bár lehet, hogy csak nekem nem tűnt föl, vagy engem érdekelt kevésbé, mivel a történet szempontjából nem releváns.

Valami más

A Doctor Strange az őrület multiverzumában – szemben a Sony alibi eredetfilmjével, a Morbiusszal – fontos produkció, mert tovább tágítja a moziuniverzum határait, másrészt szórakoztató mozi, ami újabb egyedi hanggal bővíti a Nagy Marvel-mesélők illusztris táborát. A Doctor Strange 2. sztoriját tekintve tipikus Marvel-mozi, de eszközeiben bátran feszegeti a saját határait, és hajlandó messzebb menni, mint a stúdió bármelyik korábbi produkciója. Miután a címszereplője elszakad a valóságtól, minden szinten magára talál, és Sam Raimi képében jól ránk is hozza a frászt!

 Bányász Attila