Őrült, zseni, ördögi és démoni – Jack Nicholson összetéveszthetetlen arcai

–

1. Szelíd motorosok (1969)

Ez a film nem feltétlenül állta ki az idő próbáját, nem az a mozi, amit gyakran újranéznék, mégis fontos mérföldköve a filmművészetnek, és jelentős ugródeszka Nicholson karrierjében. 

„Amikor ott ültem a vetítésen, rádöbbentem, hogy valójában filmsztár leszek. És akkoriban sokat gondolkodtam magán a rendezésen, mivel akkor már 10-12 éve szerepeltem filmekben. Mindenki azt mondta, hogy jó vagyok, de nagy filmsiker nélkül ismertnek lenni az bizonyos szempontból nehezebb, mint teljesen újként szerepelni.

Tehát ez teljesen felforgatta az életemet, és határozottan fénypontként tekintek erre az eseményre”

 – nyilatkozta később egy interjúban, amikor arról kérdezték, mi volt élete fénypontja, és ő a Szelíd motorosok cannes-i elővetítését említette.

Harminc volt, amikor kiválasztották a szerepre, és 32 éves a premierkor, szóval az igazi hírnév nem jött túl korán az életébe. A Szelíd motorosokban egy alkoholproblémákkal küszködő ügyvédet alakított, és tulajdonképpen a többieket le is játszotta a vászonról, hiszen sorra őt méltatták a kritikák, Oscarra is jelölték érte. 

Ha nem ugrik be egyből ez a mozi, akkor az unásig játszott betétdala tutira megvan: Born to Be Wild, és akkor nagyjából mindent el is mondtam. 

Ajánlom: nosztalgiázós délutánokra, rekkenő nyáresti fröccsözések előtt. (Erre még várni kell, de már nem sokat.)

2. Kínai negyed (1974)

Amikor jelentkeztem a szokásos hétfői meetingünkön, hogy írnék Nicholsonról, Gyárfás Dorka szólt, hogy feltétlenül nézzem meg a Kínai negyedet vele és Faye Dunawayjel, mert imádni fogom. Bevallom, egészen egy héttel ezelőttig nem is hallottam erről a moziról (mea maxima culpa), de Dorkának igaza volt: nem bántam meg, hogy rászántam az egyik befordulós estémet. 

Erről a moziról egy rakás érdekességet találtam, amikor utánaolvastam a cikkem miatt. Már maga a filmforgatás sem volt zökkenőmentes, és nem csak azért, mert ez Roman Polanski utolsó, Amerikában készített filmje (ez már a terhes felesége meggyilkolása utáni időszak, amikor nem élt már ott, de a film kedvéért visszautazott). Robert Evans, a Paramount Pictures akkori alelnöke 25 ezer dollárt fizetett a film forgatókönyvéért, mert szerette volna, ha a felesége, Ali MacGraw (a Love Storyból) játssza el a női főszerepet. Erre azonban nem került sor, mert a színésznő éppen a forgatás előtt jelentette be, hogy elhagyja a férjét Steve McQueenért, így elesett a lehetőségtől, ahogy A nagy Gatsby című film főszerepétől is. (Ráadásul McQueen azt akarta, hogy hagyjon fel a filmezéssel.) Így került Faye Dunawayhez a szerep. 

Nicholson és Polanski ezen a forgatáson kötöttek barátságot, ez pedig azért extra infó, mert néhány évvel később Polanski Nicholson házában abuzálta a kiskorú Samantha Geimert. 

A filmet viszont nem ezek miatt kell megnézni, hanem azért, mert Nicholson annyira komolyan vette a nyomozó szerepét, hogy többé nem vállalt hasonló karaktert. Nem mellékesen ezért az alakításért is Oscarra jelölték. 

Ajánlom: azoknak, akik rajonganak a nagy klasszikusokért.

3. Száll a kakukk fészkére (1975)

Ez a film is alap és örök klasszikus. Mondhatom azt is: mindent vitt. Nicholson bravúrosan formálta meg McMurphy karakterét, ez az egyik legikonikusabb szerepe, és nekem is az egyik kedvencem tőle. 

Tinédzserként láttam először, és azóta sokszor megnéztem, nem is tudom, hány réteget lehántottam már róla, ráadásul magát a sztorit imádom színpadon is. Megnyerte a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb női és a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjakat, ez a díjeső pedig nem lehet véletlen. (Már hallom is Dorkát, ahogy mondja: az Oscar nem fontos!)

Az elmegyógyintézetben játszódó történet jelenetei bravúrosak, az alakítások felejthetetlenek, és mindenkinek látnia kell, akinek ez idáig valamiért kimaradt.

Ajánlom: mindenkinek, tizenhat éves kor felett!

4. Ragyogás (1980)

Ezt viszont már nem ajánlom mindenkinek, mert rettenetesen nehéz film, nézni is az, és megemészteni is. Pláne annak tudatában, hogy a női főszereplő, Shelley Duvall ezen a forgatáson olyan pszichés igénybevételnek volt kitéve, hogy a karrierje gyakorlatilag megfeneklett tőle.

Stanley Kubrick már a Szelíd motorosok után elhatározta, hogy forgatni szeretne Nicholsonnal, az alapmű szerzője, Stephen King viszont nem ezt a karaktert képzelte el a főszerepre, hanem egy olyan embert, aki normális, átlagos fazonból válik őrültté. Nicholson fizimiskájáról pedig ez első ránézésre sem volt elmondható. De King Shelley Duvall személyével sem volt elégedett, mert erre a szerepre meg egy gondtalan, problémák nélküli nőt álmodott meg, aki fokozatosan csúszik bele a rettegésbe, Duvallról pedig messziről ordított, hogy vele már minden megtörtént az életben. 

A Ragyogás viszont az író ellenérzései ellenére is nagy siker lett, az ajtóvagdosós jelenetbeli mondat – „Here’s Johnny!” (Itt van Johnny!) – az egyik legnépszerűbb filmes mondatok listájára is felkerült.

A jelenetet egyébként rengetegszer felvették, mert a rendező csak sokadjára volt vele megelégedve. 

Ajánlom: erős idegzetűeknek, azoknak is csak a jobb napokra.

5. Az eastwicki boszorkányok (1987)

Hopp, egy sokkal könnyebben fogyasztható alkotás John Updike regényéből vászonra adaptálva, Nicholson mellett olyan nagyágyúkkal, mint Michelle Pfeiffer, Susan Sarandon vagy maga Cher. A horrorkomédia dióhéjban három kisvárosi barátnőről szól, akikhez ellátogat a patás ördög, és alaposan felforgatja az életüket. 

Az eastwicki boszorkányok nem ötcsillagos mozi, a történet vagy a mondanivaló sem feltétlenül maradandó, de ez a három nő együtt Jack Nicholson mellett: aduász. 

Én is azért veszem elő alkalmanként, mert jó őket együtt nézni, de közben nem várok tőle túl sokat, és jómagam is szeretem egy kicsit szurkálni a férfiakat, ha csak gondolatban is. 

Ajánlom: barátnős csütörtök estékre egy nagy üveg bor mellé.

6. Batman (1989)

Na igen, a Batman című film nem maradhatott ki a sorból, már csak azért sem, mert hűséges Batman-rajongó vagyok, és tudom, hogy ezzel sokan vitatkoznak, de én a Tim Burton-féle Batman-filmeket is szeretem. Oda meg vissza vagyok a rendezőért, a világáért, a karaktereiért, szóval nálam az új Batmanek nem játszanak, még akkor sem, ha a kritika szerint sokkal jobbak. 

Jack Nicholson Jokere pedig „the best”. Még akkor is, ha sok zseniális színész játszotta el ezt a szerepet briliánsan, és ha a maszk túl gumi is. Nicholsonra egyszerűen ráöntötték ezt a karaktert. 

Gotham City rettegett ura Michael Keaton jótevő denevérével és a szépséges újságírónő Kim Basingerrel a kedvenc Batmanem, ennél már csak azt szeretem jobban, amelyikben Danny De Vito is szerepelt, de abból meg Nicholson hiányzott, szóval legyen inkább döntetlen az állás.

Ajánlom: lelkes nosztalgiázásokhoz a kilencvenes évek elejéről, és ős-Batman-rajongóknak, de nekik amúgy is alap.

7. Lesz ez még így se! (1997)

Most erről a filmről az jutott eszembe, hogy hova tűnt a szemem elől a másik főszereplő, a nagy kedvenc, a kedves arcú Helen Hunt? Annyira szerettem őt a vásznon.

Nicholson ebben egy megkeseredett, végtelenül zsémbes, goromba öregembert alakított, akit a sors jobb belátásra kényszerít önmagával és a világgal kapcsolatban. A kényszerbetegsége olyan mókássá, színessé és egyedivé tette a karaktert, hogy csakis imádni lehetett, minden utálatossága ellenére. Ráadásul nemcsak Nicholson kapta meg érte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart, hanem az anyagi, illetve magánéleti gondokkal küszködő pincérnőt alakító Helen Hunt is bezsebelhette a legrangosabb filmes elismerést. 

Ajánlom: bármikor, egy kis egyedül eltöltött, kellemes estéhez.

8. Minden végzet nehéz (2003)

Ezt a filmet épp a múltkor ajánlottam itt, EZEN a listán, szóval nem írom le még egyszer ugyanazt, viszont erről sem maradhatott le Nicholson miatt. 

Azt is tudom, hogy nem csak nyolc film van, amit érdemes megnézni tőle, például kihagytam a Bakancslistát, ami nem olyan régi filmje, és bár kicsit giccses, de nagyon szeretem, vagy akár Martin Scorsese A tégláját is említhetném.

Nektek melyik a kedvenc filmetek a színésztől? Írjátok meg kommentben a Facebook-oldalunkon!

Ja, és boldog születésnapot, Mr. Nicholson!

Szentesi Éva