„Egy színházépítés azonban csiklandós dolog” – 183 éve nyílt meg Pest első állandó magyar nyelvű színháza, a későbbi Nemzeti Színház

–

Színház, kávéház, kalmárház…

Azt, hogy a mai Astoria egyik sarkán álló telken épült fel a színház, meglehetősen hosszú előkészület előzte meg. Az ötletet sokan pártolták, köztük gróf Széchenyi István is, aki 1834 októberében ekképp lelkendezett a színház ügyében: „Minél többet gondolkodom a budapesti játékszín ügye felől – mely igen fekszik szívemen –, annál szebb színben tűnik előttem fel e tárgy körüli jövendő.”

A megvalósítást illetően viszont „természetesen” többféle vélemény alakult ki, így akadt olyan elképzelés is, amely szerint a színház épületén belül a szórakozást és pihenést szolgáló más létesítmények is helyet kapnának: „A szegleten kávéház, […] másik felén pedig kalmárház lehessen. Az egész tornác felett vagyon egy nagy szála, mely nemcsak a theatromi muzsika-próbákra, hanem koncertekre, deklamációkra s piknikekre is fordíttassék.” 

„Szép téres helyen” 

Akadtak azonban fajsúlyosabb kérdések is, így többek között parázs vita lángolt fel a színház leendő helyszíne körül. Először is Grassalkovich Antal herceg ajánlott fel egy telket a Kerepesi úton (a mai a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán), ahol a színházépület helyét ma emléktábla jelöli. Ugyanakkor Széchenyi több helyszínre is javaslatot tett, így például a mostani József nádor tér helyén is el tudta volna képzelni, sőt a jelenlegi Kálvin teret is alkalmasnak vélte a célra, mi több, a Magyar Tudományos Akadémia mostani épületének telke is elnyerte a tetszését. Ez utóbbi – a leendő Lánchíd felépítése miatt frekventált helyéből adódóan értékes – telket a „legnagyobb magyar” hathatós közbenjárására József nádor át is engedte színházépítés céljaira, méghozzá úgy, hogy nem kért érte pénzt sem.

„A főherceg nádor őfelsége erre a célra azt a helyet ingyen biztosítani kegyeskedett, mely a pesti kaszinóval átellenben a Duna partján fekszik, és így egy szép térséget képez középpontjában a megépítendő híd feljárójával”

– tudósította 1935 őszén Széchenyi gróf Apponyi Antalt, hiszen ekkor biztosra vette, hogy a színház helyének kérdése ezáltal végleg elrendeződött.

Nem számolt viszont azzal, hogy ekkor már – Pest vármegye közgyűlésének döntése értelmében – közel egy hónapja folytak az előkészítő munkálatok a Grassalkovich által felajánlott telken a neves építész, ifjabb Zitterbarth Mátyás vezetésével. A Vay Sándor néven publikáló Vay Sarolta grófnő szerint olyan jeles személyiségek is ezt a helyszínt pártolták, mint gróf Festetics László, a keszthelyi Festetics György fia, vagy Fáy András. Vay szerint ő volt az, aki a színház telkének helyére javaslatot tett, mondván, hogy legyen az „szép téres helyen, azért nem is nagyon messze a várostól, úgy a Hatvani vagy a Kecskeméti kapuhoz közel”. 

Az idézet hitelessége persze kérdéses, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ekkor már sem a Kecskeméti, sem a Hatvani kapu nem állt. Az azonban tény, hogy a Grassalkovich által adományozott telek a Hatvani kapu egykori helyének közvetlen közelében feküdt.  

Tervezés „gyűlölködéssel és szenvedéllyel” 

Széchenyi hamarosan belátni kényszerült, hogy terve alighanem dugába dől: „Képzeld: a színház-ügyben nálunk anarchia, vagy, hogy kíméletesebben nevezzük, szkizma következett be. Grassalkovich herceg eme célra egy nagy telket is adományozott a Kerepesi kapunál (Hatvani kapu), a város legrútabb részei egyikében.

Ez kiváltotta a vélemények megoszlását stb., és az ügyet annyi gyűlölködéssel és szenvedéllyel űzik, hogy lehetséges, sőt valószínű: fáradozásom ellenére az egész meghiúsul vagy legalább elhalasztatik”

– panaszolta egy Apponyinak írt másik levelében, aki az országgyűlésen igyekezett a saját tervét sikerre vinni. 

Pest megye válaszként előre leszögezte, hogy ha az országgyűlés Széchenyi közbenjárására a nádor által ajánlott helyszínt támogatja, akkor a Kerepesi úton ideiglenes színházként fog működni az új épület, de az építkezést semmiképp sem állítják le. Az országgyűlés a színház ügyét a felépítendő híddal (Lánchíd) foglalkozó kiküldöttség elé utalta, mondván, hogy ha megvan hozzá az fedezet, akkor építsék fel a színházat a Széchenyi-féle terveknek megfelelően, ha pedig nem, akkor utalják az ügyet a következő országgyűlés elé – mindeközben pedig zavartalanul tovább folytak az építkezések az „ideiglenes” színházon, s ezzel a kérdés gyakorlatilag el is dőlt. 

Széchenyi, aki már ígéretet bírt a saját tervei végrehajtásához 400 ezer forintról és Hild József építőmestert már ki is szemelte a színházépület tervezésére, valamint a tervek kivitelezésére, a Duna partjára építendő színház ügyét egészen a magáénak érezte és a csalódást személyes kudarcaként élte át. Tasner Antalnak írt levelében elkeseredetten állapította meg:

„Barátom, többet nem mondhatok, rosszul állunk […] ha csuda nem történik – meg vagyunk verve –, s én kijátszva. […] Sok időre lesz szükségem, míg ezt megemészthetem”. 

Blaha Lujzától Bajor Giziig

Az 1837-ben átadott színházépület végül egészen 1908-ig az akkori Kerepesi úton működött, a Grassalkovich-féle telken. Ekkor a már nem túl korszerű épületet tűzveszélyesnek nyilvánították. A Vasárnapi Újság mégis bizakodó hangot ütött meg: „De immár alapos a remény, hogy megvalósul az új színházi épület régóta hiába várt terve”. Ehelyett a társulat átköltözött a csődbe jutott Népszínház otthonába, a mai Blaha Lujza térre, ahol az év szeptemberében Blaha Lujza és Újházi Ede főszereplésével lépett fel először: ez is maradt az otthona, egészen az épület 1965-ös felrobbantásáig, hogy aztán hosszú vendégszereplést követően új, végleges otthonában 2002. március 15-én költözzön be, Bajor Gizi park 1. szám alatti épületbe. 

Vélhetően maga Széchenyi sem gondolta, hogy mennyire mély igazságot hordoz az 1835-ben papírra vetett velős gondolata: „Egy színházépítés azonban csiklandós dolog”. 

Katona Csaba

A szerző történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) kommunikációs referense, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, az Újkor.hu történettudományi ismeretterjesztő portál szerkesztője.

Kiemelt kép eredetije: Wikipedia, Fortepan