–

„Mindenki másképp csinálja”, ami nagy szerencse. Erre a legjobb példa egy, a számítógép előtti korszakból eredő anekdota, amit egy kedves ismerősöm osztott meg velem. Azért kezdem ezzel, hogy senki ne vegyen semmit kőbe vésett szabálynak, inkább alakítsa a tapasztalatokat a saját habitusára. Az önismeret nagyon fontos része az újonnan kialakult helyzetnek.

Tehát az anekdota, mely szerint az amerikai emigrációban egy német és egy magyar beszélget a kávéházban.

magyar: Hiába minden, csak ihletett állapotban lehet dolgozni. Elvállaltam egy forgatókönyvet, de hetekig nem jutott eszembe semmi.

német: Én a reggeli készülődést befejezve, mindennap kilenckor rendezett ruhában odaülök az íróasztalhoz és 12-ig írok. Sosem kevesebbet, mint húsz oldalt, de sosem többet, mint harmincat.

magyar: Az lehetetlen! Ha megjön az ihlet, képes vagyok 36 órán keresztül írni, semmivel sem törődöm, néha nem is eszem, nem is iszom. Na jó, egy kis whiskey segít, na meg kávé, kávé, kávé.

német: Délben felállok az íróasztaltól, fél egykor ebéd, aztán kis pihenés-alvás. Délután újságolvasás, levelek, könyv. Majd telefonok, vendégek fogadása.

magyar: Akkor is, ha még nincs kész a fejezet, de már megvan a megoldás a konfliktusra, amit még le kellene írni?!

német: Akkor is! Öt körül uzsonna kávéval vagy teával, aztán este vendégség vagy színház. Vacsora,  majd legkésőbb tizenegykor lefekvés és alvás...

Belép egy másik magyar a kávéházba, mire az előző magyarul odakiáltja neki:

– Képzeld, barátom, ez az ember azt állítja, hogy mindennap teljesen ugyanannyit dolgozik függetlenül az ihlettől. Képzelem, mik kerülnek ki a kezei közül!

Mire a másik magyar:

– Képzelheted, hiszen ő Thomas Mann!

Nem mellékesen, Thomas Mann módszere volt az alapja Déry és Esterházy napi rutinjának is. Ugyanakkor viszont számtalan nagy elme akkor dolgozott, amikor jött az ihlet, és sok csodás mű került ki a kezük alól.

De hát mi, földi halandók nem a világirodalmat gazdagítjuk éppen, hanem a megélhetésünket szeretnénk a lehető legbiztosabb és legnyugodtabb alapokra helyezni, így álljon a tapasztalatok megosztásának első helyén az, amit a legtöbb, otthoni munkavégzésben rutinos ismerősöm kiemelt a tanácsok közül, miszerint „Reggel zuhanyozz le, és öltözz fel!”

A pizsama nagyon nyomasztó egy idő után. Ha hosszú távú, nem egyhetes otthoni munkára rendezkedik be az ember (márpedig nagyon úgy fest, hogy nem így lesz), akkor nem árt, ha rendesen összekapja magát a munkanapokon, nehogy elérje a „semmit nem érek”, „rosszul nézek ki”, „anyukám sem ismerne rám” érzést, de legfőképpen az ilyen helyzetekben állandóan leselkedő befelé fordulást, melankóliát.

Nekem amúgy még sokat segít leeresztett pillanataimban a fogmosás frissítő érzése, az arckrémezés, és pár jógagyakorlat, főleg a napüdvözlet, ami lehet, hogy most hülyén hangzik, de továbbvisz a napi rutinban.

Ami fontos: valahogy mindenkinek meg kell találnia a kikapcsolódás lehetőségét pár percre. Itt jegyzem meg, hogy egy kedves barátom szerint az otthon dolgozás legelső lépése a hűtőszekrény lelakatolása!

Páran kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy utálják a home office-t, mert „Ugyan sosem volt meg ilyen tiszta a lakás, de még este tízkor is dolgozom. Itthon valami mindig a kezem ügyébe kerül.” Vagy: „A folyamatos otthon dolgozás során morcos Küsmödi (a Kincskereső kisködmön szereplője – a szerk.) lesz az ember, ha nem kell magát hetente egyszer-kétszer annyira összeszedni, hogy kulturált társalgást folytasson, szépen kisminkelve, felöltözve, visszafogott üzemmódban.”

Pontosan ezek miatt a buktatók miatt sokan kiemelték a saját rendszer, napi rutin kitervelésének és bevezetésének a fontosságát:

„Ki kell alakítani egy napirendet, hogy az ember ne egész nap pizsamában üljön laptoppal az ölében, mondjuk, az ágyban!”

„Időtervet szoktam írni, hogy ne tűnjön el az egész nap a házimunkába menekülve.

Nagyon szeretem, bevált. A megbeszéléseket Skype-on toljuk, ami tök jó, de fel kell előtte öltözni. Így mostanra megtanultam, hogy reggel ugyanúgy elkészülök ilyenkor is, csak egy órával később, mert, ugye, az utazás nincs a napi rutinban. Ja, és ebéd után leszaladok egy kis sétára a kutyával.”

Persze nem minden megy gördülékenyen, bele kell tanulni a magányba, vagy ha többen vagytok otthon, akkor a társas magányba is.

„Régebben másfél évig home office-oztam. Ebben az időben került hozzánk a kutya, mert nem bírtam a magányt… Mondjuk, azért ezen egy kutya nem sokat javít hosszú távon. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy tartsam a szokásokat, kereteket, mivel szeretek dolgozni, reggel leültem pizsiben egy kávéval, és volt, hogy délben még mindig ez az állapotom volt, ami nagyon undi szerintem, szóval ezen igyekeztem változtatni. Persze nem mindig sikerrel.

Volt, hogy a fent problémát kiküszöbölendő, reggel belebújtam a futócuccba, hogy akkor majd garantáltan nekiindulok, és persze hogy futócuccban ültem a kanapén még délután egykor is… Egy időben – a nyár közeledtével – próbáltam megvalósítani a modern, urbánus nomád életformát is, hiszen ott dolgozhatok, ahol csak akarok, és van net. Hát, ugyan ez a Stock-fotókon biztos faszán fest, a valóságban azonban a Margit-szigeti tölgy töve »kurvakényelmetlen«, és tele van bogárral, a kávézó teraszára odatűz a nap, ergo nem látod a képernyőt, plusz be is szédülsz a hőségtől, bent pedig zaj van. Így maradt a magány, amit extrém extrovertáltként iszonyatosan rosszul bírtam egy idő után.”

Ugyanazon szereplő újításai és okos meglátásai:

„Az nagyon fontos home office-ban, hogy az ember ugyanúgy kialakítson egy napirendet, és ahhoz tartsa magát. Tehát időben fel kell kelni, felöltözni, nem a laptop előtt megreggelizni,

legyen kávé és ebédszünet. Illetve, mivel az otthoni székek, kanapé valószínűleg nem olyan kényelmesek, mint egy irodai szék (vagy nem erre vannak kitalálva), fontos szerintem napi tíz-tizenöt percet nyújtani, jógázni, hogy ne nyomorodjon bele az ember a végén.”

Mozogni valóban kell! Mozogni fontos, és nemcsak a munka hatékonysága miatt, hanem a hosszú távú fizikai és mentális képességeink miatt is! Ha más nem, akkor ebéd készítése közben fülhallgató, zene és tánc legyen. Utána minden jobban esik. A kaja és a munka is.

Jó, ha a cica dorombol az öledben, de az kevésbé, ha a billentyűzeten és az idegeiden ugrál. De azért vannak megoldások:

„Nekem a macskámmal való játékot és cukiskodást nehéz visszafogni egy home office-napon. Főleg, mert ha sokáig nem foglalkozom vele, és neki pont játékos kedve van, akkor keservesen nyávog. Ilyenkor játszanom kell vele, különben nem hagy békén. Arra gondoltam, hogy mostantól kötök valami madzagot a robotporszívóra, és akkor eljátszik egy darabig. Ráadásul két legyet ütök egy csapásra.”

A kutya ugyan nem dorombol, de csodás érzés mellette dolgozni, mindaddig, amíg fel nem pattan, leborítja az ölemből a gépet, és vadul rohangál egy olyan zaj hatására, amit ugye emberi fül nem hall, vagy nem is létezik, csak nála éppen akkor jött el a „rohangálóidő”. Viszont kifejezetten jó hatással van a mindennapokra, hogy sétálni kell vele, ha esik, ha fúj. Szerencsére akkor is, ha tavaszodik…

Egyik kedves kolléganőm az otthoni dolgozást a tekintélyes állatállománynak köszönhetően portaszolgálatnak éli meg: „A két macska az ablakon, a kutya az ajtón át közlekedik a lakásból a kertbe, és nekem kétpercenként fel kell ugrálnom persze.”

(Vele ezúton tudatom, drukkolok, hogy gyorsan melegedjen az idő, és nyitva lehessen tartani a nyílászárókat!)

És akkor még nem beszéltünk az olyan zavaró elemekről, amik mindig a kezünknél, fülünknél vannak. A telefon állandó csipogása, a szociálisnak kikiáltott, de munka közben inkább antiszociális appok folyamatos pittyegése, jelzése, értesítései. Erre vonatkozóan is érkeztek kommentek:

„Én sokat fordítok.

Kikapcsolok mindent, csak az online szótár megy. Kávé, tea mellettem. Meg lehet szokni.

A pasim persze úgy tud a konyhaasztalnál cikket írni, hogy semmit sem hall, pedig hangosak vagyunk (három gyerek, kutya) és igen, a határidő a nagy motivátor.”

„Közösségi online felületek szigorúan kikapcs! Nem, és nem mosogatsz el, és nem intézel még el gyorsan ezt-azt a háztartásban! Lehetőleg egyedül vagy, lehetőleg külön sarokban vagy szobában.

Ha kell, akkor éjjel. Időnként viszont felállsz, mozogsz, járkálsz egy kicsit. Ha gondolkodni, ötletelni akarsz, akkor jöhet a mosogatás vagy vasalás, porszívózás és társaik.”

Jelen helyzetben pedig egy pillanatig se tegyünk úgy, mintha az, akinek családja van, mentesülne a folyamatos gyerekricsaj, kérdések és kérések hadától: „éhes vagyok”, „mit csináljak?”, „megütöttem magam”, „unatkozom”, „segíts a matekban!”. Erre harcedzett, két kisgyerekes ismerősöm válasza illik, miszerint:

„Állandó multitasking… ha dolgoztam, a gyerek miatt éreztem szarul magam, ha a gyerekkel foglalkoztam, mindig a melón pörögtem, így konstans lelkifurdalásom volt és bele is roppantam. Most újra home office-ban dolgozom, immár két gyerek mellett,  de már sokat tanultam.

Minden azon áll vagy bukik, hogy van-e pontos haditerv! To do listet írok hétvégén, és beosztom a legfontosabb  feladatokat.

A másodlagos fontosságú munkákat alvásidőkben csinálom, meg amikor a gyerekek elvannak nélkülem, a többit pedig lopott időkben. Gyakorlatilag rangsorolom a feladatokat, és a fontosaknak előre foglalok idősávokat (férj, szüleim segítségével), amikor zavartalanul dolgozhatok.”

Végül, de nem utolsó sorban: keressetek külön sarkokat, próbáljatok szakítani némi énidőt, hogy a családi és a lelki béke is fennmaradjon hosszú távon. És engedjétek be a tavaszt az ablakon rendszeresen! A net legyen velünk!

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images