–

Azt kérdezte múlt héten egy barátom cseten: „Szerinted melyik magyar rendező-atyaúristen lesz legközelebb megmetoozva?” Csak a szokásos napi információcsere újságírók között… Mondtam, hogy az Operettszínház berkeire tippelek (az ügyvezető fel is mondott, csak ez önmagában még nem hír), ő pedig egy olyan elismert rendezőre szavazott, akitől összeszorult a szívem. Jaj, ne... ő is?

Így megy ez jó ideje. Találgatunk. Mindenkinek vannak infói, de az áldozatok bátorsága nélkül nem megyünk vele semmire.

Az eddigi gyakorlat pedig sajnos nem azt mutatta, hogy érdemes kiállni, hogy aki képes a méltóságáért harcolni, az jutalmat érdemelne; hogy a szakma megtisztulása elkezdődött volna, és lenne értelme síkra szállni érte.

Vagy akár hogy az egész magyar közéletre gyógyítólag hatna minden egyes kirobbant ügy, és valódi összefogás, a hatalmi viszonyok rendszerszintű felülvizsgálata kezdődne el. Hát, sajnos nagyon nem.

De térjünk vissza oda, hogy a barátomnak és nekem nem működött az újságírói szimatunk, hiszen Eszenyi Enikő nevét egyikünk sem dobta be. Nem azért, mert róla még soha senki nem pletykált, vagy mert ő felette állna a színházi vezetőket érintő vádaknak. Ezt azok után, hogy Néder Panni rendező 2017-ben nyilvános levélben mesélte el a Túl a Maszat-hegyen című előadás készülésének körülményeit, majd annak utóhatásait, már senki sem gondolhatta. Nem szexuális zaklatásról, hanem verbális és mentális erőszakról volt szó ugyan, de a lényeg ugyanaz:

hatalommal való visszaélés, a munkatársak kiszolgáltatottságban tartása, emberi méltóságuk és művészi értékeik semmibe vétele.

Az a levél egy kavics volt a színházi élet állóvizében, de túl kicsi kavics ahhoz, hogy hullámokat verjen – Néder Panni ráadásul kivonult a magyar színházi közegből. Hogy ennek hatására, vagy egyebek között ezért-e, már nem számított. Nem talált szövetségesekre, szokatlan és meglepő kiállását nem követték mások. Mostanáig.

Tegnap reggelre Fenyvesi Lili rendezőasszisztens, a Vígszínház egykori munkatársa is hasonlóan rémisztő élményekről számolt be a 24.hu online lapnak, konkrét esetekkel. Két fiatal nő, aki látszólag megteheti, hogy önmagáért kiálljon, mert már nincs semmilyen függésben a Vígszínháztól vagy annak vezetőjétől, és néhányan, akik még féltik a nevüket, de a véleményüket, tapasztalataikat többé nem, éppen most érezték úgy, hogy eljött az idő. Naná. Az igazgatói pályázat elbírálása előtti utolsó pillanatokban.      

Nem véletlen az időzítés, ezt senki sem állítja, de mielőtt bárki azt gondolná, hogy személyes bosszú szerveződött, esetleg rosszindulatú hadjárat, hogy valakinek a hatalmi érdekei húzódnak meg emögött, álljunk meg itt egy percre. 

Vajon miért vannak egyáltalán ellenségei Eszenyi Enikőnek, miért akarhatja bárki elmozdítani a hatalomból?

Különösen, ha nem a pályázatra jelentkező riválisok szervezkednek ellene – amit egyelőre senki sem állít. Miért kerülhetett abba a helyzetbe, hogy a pályázati szavazás előtti utolsó napokra tartogassák munícióikat azok, akik nem rá szavaznának, de az eredményre nincs hatásuk? Kérdések, amelyekre akár lehetne úgy is válaszolni: ehhez talán tenni kellett.

Fenyvesi Lili vagy Néder Panni talán nem tud egy palotaforradalmat kirobbantani, még Lengyel Anna dramaturggal együtt sem, aki szintén hozzátette a maga élményeit egy nyilvános Facebook-posztban tegnap. De azokkal a művészekkel együtt, akik tegnap estére közleményben fogalmazták meg, miért kellett elhagyniuk a Vígszínházat (a verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció miatt), már igen. Stohl András, Kovács Patrícia, Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Bata Éva, Harkányi Endre, és a többi neves színész összefogása már nem akármilyen súllyal bír. Ilyet tényleg nem láttunk eddig a mai magyar közéletben, ez példátlan.

A #metoo-ügyek hitelét és súlyát gyakran adja a vádak, vádlók mennyisége. Amíg csak egy áldozat áll ki, könnyű rá legyinteni, kételkedni a szavaiban. De amikor mögé állnak a sorstársak, és ugyanazokról vagy nagyon hasonló tapasztalatokról számolnak be, akkor már kirajzolódik egy mintázat. Olyan esetekben, ahol konkrét bizonyítékot felmutatni nem lehet, egyebek között a mintázat bír bizonyító erővel.

Férfiról vagy nőről van szó, nem számít, a bántalmazás nem ismer biológiai nemet – legfeljebb az eszközök mások.

De talán egy nap eljutunk addig, hogy felismerjük: még szexuális bántalmazást is elkövethet nő (nő vagy férfi ellen, megint csak mindegy), csak ezt is másképp teszi, mint egy férfi. Ez egyelőre csak elméleti felvetés.   

Viszont ha ilyen sok ember szenvedett az érzelmi és verbális bántalmazástól a Vígszínházban annyi éven át, akkor miért csak most állnak elő? Miért nem fogtak össze korábban? – kérdezheted még mindig, hiszen megbuktatni ciklus közben is lehetett volna. Miért nem mondták, hogy elég? Miért várták ki a mandátum végét? És miért hallgatnak mások, akik még most is a társulat tagjai?

Erre talán Kazimir Ágnes pszichoterapeuta nemrég megjelent írása adhat választ. A szakember cikkéből kiderül, hogy miért kell sok időnek eltelnie egy agresszív, elnyomó hatalommal szembeni összefogáshoz; miért nem működnek az egyéni stratégiák; miért maradnak benne sokan, illetve mások számára miért csak a menekülés jelent megoldást.

De szerintem van még egy faktor, ami szükséges ahhoz, hogy egy ilyen rendszer bedőljön: a hatalomnak addigra más okokból kifolyólag is meg kell gyengülnie. Fel kell tűnniük az első repedéseknek, amik nem feltétlenül a bántalmazás miatt jelennek meg, hanem más hibás döntésekből, rossz gyakorlatból következően. (Például, ha szándékosan kimarad valaki a széles szakmai összefogásból, aztán emiatt mentegetőzhet.) Onnantól már csak idő kérdése (és nem is sok időé), hogy előmerészkedjenek az áldozatok is, mert az emberek megérzik, ha valakinek fogy az ereje.

Amikor pedig előtör belőle a pánik – még több, még fékevesztettebb agresszió és önkény formájában –, akkor igazából már lehet tudni, hogy közel a vég.

Az Eszenyi Enikő ellen most felhozott vádak ma még önmagukban állnak, nem érkezett rájuk reakció az érintett részéről. Pár héttel ezelőtti nyilatkozatát tudjuk csak melléjük tenni, amit a Magyar Narancsnak adott interjúban mondott: „Mélyen elítélem az erőszak minden formáját. Ebbe beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is.” Mi mást mondott volna?  

Gyárfás Dorka