–

Ebben az országban elég kettős dolog ez a száraz hónapozás

Egyrészt teljesen kézenfekvő, hogy érdemes kontrollt tartanunk és átértékelni a társasági életünket, másrészt viszont igen veszélyes játszma is, hiszen könnyen megeshet, hogy ezzel a húzásunkkal ellenszenvet válthatunk ki sokakból. Mondjuk, miért is? Kinek mi köze ahhoz, hogy mit és mennyit iszunk? Kábé annyi, mint ahhoz, hogy mit és mennyit eszünk… Az egymás élete és szokásai felett való ítélkezés azonban nem magyar találmány.

A közösségi média korában, amikor mindenkinek az élete ki van teregetve elénk, könnyebb megtalálni a bakikat és tévedéseket, mint az internet előtti korban.

Az első száraz októberem kézenfekvő volt

Egy látványos betegség támadott meg, amivel kapcsolatban azt éreztem, hogy jót tenne egy kis detox a testemnek. Ezzel az indokkal az embereknek is egyszerűbb volt megmagyarázni, miért csinálok ilyet. Egyébként mindig is szerettem magam kihívások elé állítani, szóval ezt is amolyan versengésnek fogtam fel saját magammal. Kíváncsi voltam a határaimra. A közvetlen barátaim persze jól fogadták, anyukám örült is neki, ó, mi az hogy! Csak a haverok lettek pipák, hogy „Akkor most nem bulizunk?” meg „Nem is látunk majd egy hónapig?”. Persze nem erről volt szó.

Nem mondom, hogy ugyanolyan gyakorisággal, de azért részt vettem a baráti összejöveteleken, iszogatásokon, és érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem.

Például:

Az alkohol fokmérője egy társaságnak

Egy igazán jó beszélgetésben, jó társaságban eszembe sem jut, hogy kellene most egy sör; untig elég egy kóla. 

Amikor viszont szorongok, mert új a társaság, vagy nem éppen azok az emberek vesznek körül, akikkel már komfortosan érzem magam, akkor nagyon jól tud jönni egy kis alkohol, hogy lazább legyek.

Biztos mindenkinek van olyan élménye, amikor józanul megérkezik egy buliba, és már mindenki ittas: hirtelen úrrá lesz az emberen valami hihetetlen elszigeteltség és magány: „Úristen, mit keresek én itt, biztosan ide tartozom?!”. Ilyenkor több lehetőség van: vagy részegedik az ember a többiekkel, vagy pár óráig feszeng, majd hazakullog. 

Többek között azért is nagyon nehéz egy ilyen társaságban jól érezni magad, mert a beszélgetések parttalanok. Nem ugyanazon a szinten vagytok. 

A józanság valahogy nem fér meg az alkoholos állapot különböző formáival: a „politizáljunk, mert józanon nem olyan izgalmas”, a „lelkizzünk, annyira nyomaszt már az élet”, vagy a „baromkodjunk, melóban úgysem lehet” állapotaival. 

Próbáltam én már vitázni buliban komoly témákról, meg is lett az eredménye: nagy összeveszések és főképp félreértések keletkeztek az ilyenekből.

Tavaly kevesebbet mozdultam ki a kis privát kihívásom miatt, idén azonban pont egy zsúfolt szakaszt éltem át októberben, így egy-egy nehéz nap után én is beültem a kocsmába a többiekkel – kólát vagy almalevet szürcsölgetni. Megmondom őszintén, néha jólesett volna egy felest vagy egy sört legurítani, amikor felbőszítettek életem szereplői, mégis megnyugtatott a tudat, hogy a barátokkal való beszélgetésben ezúttal ugyanúgy fel tudtam oldódni, mint egy pohár alkoholban. 

Idén egy szava se lehet a társaságnak, mentem én mindenhova! 

Ugyan sokkal hamarabb elfáradtam, mint a többiek, és általában előbb haza is mentem, de ezt igazán nem róhatják fel nekem. Olyan mondatokat kaptam ismerősöktől, mint hogy: „Minek csinálod? Méri ezt valaki?” „Vezetsz?” „Nem lehetne kihagyni egy napot? Naaa, egy pohár nem árthat…” 

Volt, aki nem értette, de türelmesen magyaráztam egy hónapig: ezt én akarom így, magamnak akarok bizonyítani, és jólesik!

És igen, egy ismeretlenebb társaságban nagyon kellemetlen volt, hogy nem vettem részt a közös koccintásban. Ki voltam zárva a „rítusból”. Nem volt meg a kapcsolódás ember és ember között a feles pohár nélkül. Ez az, a kapcsolódás! Hát, erre jó ez a fránya szokás! Ahol a hiányok vannak az életünkben, azokat kitöltjük alkohollal… Jól van ez így? Hogy egy kevésbé ismerős társaságban kiközösítettnek érzem magam, csupán azért, mert nincs a kezemben valami szesz? Nem árt néha felülvizsgálni a szokásainkat, közösségi viselkedésünket a baráti (és persze családi meg munkahelyi) társaságainkban.

Őszinte leszek, egyszer a hónapban feladtam a szárazságot

Diákszervezeti hétvégére mentünk, aminek elengedhetetlen része egy vetélkedő. Nem tudtam és nem is akartam ital nélkül tölteni ezt az időt, mégsem érzem úgy, hogy elvesztettem volna a kihívást. Szerintem ez az egész a folytonosságról, a megszokásokról, a hétköznapokról szól, és abban legyőztem önmagam és a környezetem konvencióit, normáit. Egy hónap alatt rengeteget nyertem. Tavaly a felismerést, hogy igen, jót tesz ez a dolog a testemnek, nem akkora áldozat. Idén pedig, hogy a szellememnek is jót tesz. Ellennék alkohol nélkül, ha most jönne egy tilalom. És bulizni is eljárnék. Mennyi pénzt tudnék megspórolni, tyűha!

Az elmúlt hónapban minden kiállításra és színházi előadásra elmentem, mondván, ezt a pénzt úgyis elkölteném másra egy átlagos hónapban…

Olyan ez, mint egy böjt

Jót tesz a testnek, hiszen kíméli a májat, megóv a fölösleges kalóriáktól… sorolhatnánk. Mindemellett erősíti az önbecsülést, az önismeretet, a magabiztosságot, szóval mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer próbálja ki. Én pedig azt hiszem, mostantól fogok néha száraz bulikat tartani (nem mintha eddig nem tettem volna). A magabiztosság most már tudatossággal fogom párosítani, amikor odajönnek hozzám egy pofa sörrel, hogy „Kérsz?”. Mosolyogva mondom majd: „Nem, köszi.”

Bárdos Kata Kincső