Jobban utálták, mint a férjét – 103 éve született Elena Ceaușescu

–

Az ambíció minden

Lenuta Petrescuként jön a világra 1916. január 7-én egy kis romániai faluban. Szülei egyszerű emberek, és semmi nem utal arra, hogy a kis Lenuta bármilyen tekintetben kiemelkedhetne környezetéből. A tanulást nyilvánvalóan nem neki találták ki: van, hogy a készségtárgyakon kívül mindenből visszatapsolják, a negyedik osztály után búcsút is int az iskolának.

Szülei őt és bátyját Bukarestbe küldik – annyival is kevesebb az éhes száj. A félig még gyerek Lenuta egy laboratóriumban asszisztenskedik, majd egy textilgyárban lesz kétkezi munkás. Tudásbéli hiányosságait folyamatos lázadással ellensúlyozza, és kiderül, hogy ösztönösen jó szónok. Hamarosan kapcsolatba kerül különféle szakszervezeti munkáskörökkel, 1937-ben pedig csatlakozik az illegális kommunista mozgalomhoz. Az új Ana Pauker – a mozgalom meghatározó alakja, később az első női külügyminiszter – akar lenni.

Két torz lélek találkozása

Ez idő tájt ismerkedik meg későbbi férjével, Nicolai Ceaușescuval, szerelmük első évei azonban korántsem idilliek. A férfit többször elítélik – mint utóbb lépten-nyomon hangsúlyozza, kommunista tevékenysége miatt, ám valószínűleg sima köztörvényes bűnöző volt, abból is a kisstílű fajta. Valószínűleg a börtönben szerzett traumatikus élményeinek köszönhető, hogy évtizedek múlva utasításba adja, hogy a Romániában épülő kollégiumokban nem lehetnek kétágyas szobák – így akarja elejét venni, hogy azonos neműek között intim kapcsolat alakulhasson ki.

Amíg párja a hűvösön van, Lenuta igencsak ledér életet él – állítólag a prostitúcióba is belekóstol, bár lehetséges, hogy ennek inkább gazdasági okai vannak.

A szabaduló Ceaușescunak azonban esze ágában sincs mindezt a szemére vetni. Erősebb az ő szövetségük annál, hogy néhány – vagy akár sok – félrelépés kikezdhesse.

1946-ban hivatalosan is összekötik az életüket, és egy füst alatt meghamisítják Lenuta születési dátumát, aki szégyelli, hogy két évvel idősebb a férjénél. A boldog menyasszony ekkor veszi fel eredeti keresztneve helyett – aminek jelentése kedves, így nyilvánvalóan nem illik ahhoz a komoly nőhöz, akinek látni és főleg láttatni szeretné magát – az Elenát, ahogy aztán majd az egész világ megismeri.

Tudományos karrier és „cokettő”

De ez még odébb van. A kommunista párt győzelme után Ceaușescu egyre magasabbra jut – mezőgazdasági-, majd honvédelmi miniszterhelyettes, később a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára lesz –, míg az asszonynak csak egy kisebb külügyminisztériumi pozíció jut, és a személye sem igazán ismert. A helyzet azonban fokozatosan megváltozik 1965-től, amikor Ceaușescu átveszi a párt főtitkári pozícióját. Elena többé már nem akar elmaradni nagy hatalmú férje mögött. Szüksége is van valamiféle presztízsre, hiszen még mindig sokan emlékeznek az egykori tanulatlan munkáslányra, no meg annak nem egészen makulátlan reputációjára.

Eleinte „csak” nemzetközi hírű kutatói pályáról álmodik. Területéül a kémiát választja, amihez szinte semmit nem konyít. Tudományos beszédeit „igazi” vegyészek írják – esetenként, nem kis bátorságról téve tanúbizonyságot, ostobaságokat is elrejtenek a szövegekben. Tulajdonképpen feleslegesen vállalják ezt a kockázatot,

Elena bármennyire is igyekszik tudós benyomását kelteni, rendre elárulja magát, a szén-dioxid képletét, a CO2-t például „cokettőnek” mondja.

A „doktorasszony”

Diplomáit hol zsarolással, hol korrumpálással szerzi, és valósággal gyűjti a hangzatosabbnál hangzatosabb titulusokat: ő lesz többek között Románia Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanácsa Kémiai Tagozatának elnöke. Az akadémikus mérnök doktor megszólítás minden körülmények között jár neki. Mi több, doktorál is, persze megint csak nem a saját erejéből. 1975-ben benyújtott értekezésének címe: Az izoprének sztereospecifikus polimerizációja a szintetikus kaucsukok stabilizálásában. A szakma megítélése finoman szólva is vegyes: van, aki védésre alkalmatlannak nyilvánítja a dolgozatot, más ujjongva ünnepli, nyilván a saját jól felfogott érdekében. De mindegy is – a frissen megszerzett fokozat nyomán Elenát még ebben az évben kinevezik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács élére. Az írni-olvasni alig tudó nő egyszemélyi hatalmat gyakorol a román tudományos életben.

A nagy példakép: Csiang Csing

Ám ez sem elég – a politikában is szerepet szán saját magának. 1972-ben már a Román Kommunista Párt Központi bizottságának, 1973-ban végrehajtó bizottságának tagja – befolyása pedig egyre nő. Tanítómestere is akad, mégpedig Csiang Csing, Mao Ce-tung hírhedt felesége – kínai útjuk során egyébként Ceaușescura legalább ekkora hatást gyakorol Mao elnök, akit már-már vallásos áhítattal övez a népe.

A túlnépesedett Kínában ekkoriban már korlátozzák a gyermekvállalást, a házaspár pedig hazatérve ennek ellentettjén kezd el fáradozni.

Az oktatási rendszeren keresztül a szexuális élet mielőbbi megkezdésére ösztönözik a fiatalokat, a magasabb születésszámtól remélve a nemzet felemelkedését.

Az abortusz tilos, így vannak, akik önjelölt bábaasszonyok segítségével vagy „házi praktikákkal” próbálnak megszabadulni a nem kívánt terhességtől. Ám még így is rengeteg olyan csecsemő születik, akinek az érkezésére a szülők – lévén maguk is gyerekek – a legkevésbé sincsenek felkészülve, az árvaházak pedig pillanatokon belül megtelnek.

Pénzért nem lehet jó ízlést venni

Elena a nyilvános szereplés terén is követi Csiang Csing példáját, aki a hetvenes években már saját jogán is megjelenik a különféle rendezvényeken, és rendszeresen látható címlapokon. A stílusán ugyancsak változtat – a korábbihoz képest igényesebb lesz a megjelenése, de persze a kifinomultságtól és az eleganciától továbbra is igen távol áll, mintegy illusztrálva, hogy pénzért nem lehet jó ízlést venni. Igaz román asszonyként szívesen viseli a hazai textilipar termékeit, de nagyzási hóbortja újra és újra elragadja: sok ruháját Párizsból rendeli. Egy nercbundát próbál meg kiudvarolni Jimmy Carter feleségétől, amikor az Egyesült Államokban járnak, de az – valószínűleg szándékosan – nem érti meg a célzást, és az amerikai elnök könyvével lepi meg Elenát.

Mindemellett a házaspár számos villát, sőt palotát tudhat magának, amelyek minden luxus módon vannak felszerelve, azonban a stílusbeli eklektikát és a vásári összhatást ez sem tudja feledtetni.

Személyi kultusz és nyomorgó nép

A nyolcvanas években Elena már gyakorlatilag együtt kormányozza az országot a férjével – és az őket övező személyi kultusz is ekkoriban éri el a csúcspontját. Születésnapjukat évről évre széles körben ünnepeltetik. Az „udvari költők” valóságos ódákat zengenek dicső tetteikről.

Mindeközben az emberek nélkülöznek, ugyanis a mezőgazdasági termékek és az előállított árucikkek nagy részét exportálják, hogy az államadósság minél nagyobb arányban csökkenjen. Akadozik az áramellátás, sok a helyen a fűtés sem megoldott, a kórházak gyógyszerhiánnyal küzdenek.

Szólni emiatt – akár csak szűk körben is – veszélyes, mert a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate tagjai és lehallgató készülékei mindenütt jelen vannak.

„A világbéke apostolnője”

Elena 1979-ben a Román Népköztársaság Csillaga érdemrendet is átveheti. Úgy tűnik, már nincs hová feljebb lépni, ám ekkor új ügyet talál magának. Az 1981-es, Tudósok a békéért című szimpóziumon úgy kardoskodik a világbéke mellett, mintha nem is tudományos összejövetelen, hanem szépségkirálynő-választáson lenne. Valójában a Nobel-békedíjra pályázik – bár azzal is beérné, ha férje kapná meg a rangos elismerést –, ennek érdekében pedig a szovjet hadseregről is pozitívan nyilatkozik, mondván, hogy ők számolták fel a fasiszta Antonescu rendszerét. Holott addig a két ország viszonya nem volt éppen felhőtlen, mivel Ceaușescu mindig is azt hangoztatta, hogy Románia – a többi szocialista országtól eltérően – független a nagy Szovjetuniótól.

Országos felkelés

Már csak Romániában él a szocialista rendszer, de a realitásérzékét egyre inkább elveszítő pár nem tudja, vagy nem akarja meglátni a keleti blokk összeomlását. 1989 decemberében azonban a Tőkés László református lelkész kilakoltatása elleni tiltakozás országos felkeléssé növi ki magát. A diktátor – támogatást remélve népétől – december 21-ére tömeggyűlést szervez Bukarestben, ami tüntetésbe torkollik, ekkor már a katonaság is a tömeg mellett van, valószínűleg egy puccs eredményeként. A házaspár helikopteren menekül, de mivel a katonaság légtérzárat rendel el, le kell szállniuk. December 25-én rögtönítélő bíróság elé állítják őket.

Népirtás bűntette, az államhatalom aláásásának bűntette, felforgatás bűntette, az állambiztonság veszélyeztetése céljából elkövetett ipari létesítmények megsemmisítésének bűntette és a nemzetgazdaság lerombolásának bűntette

– hangzanak a vádak. Az ügyész terhükre rója a gyógyszerhiányt, az elégtelen orvosi ellátást, az általános nélkülözést, nemritkán éhezést, valamint a falurombolást is. Felemlegeti továbbá, hogy a temesvári felkelés során Ceaușescu tűzparancsot adott a katonáknak.

„Lőjetek, gyermekeim!”

A két vádlott a vádakat provokációnak minősíti – mindvégig tagadják bűnösségüket, és a bíróság legitimitását sem ismerik el.

„Nem vagyok vádlott!” – tiltakozik Ceaușescu. – „Románia elnöke vagyok, és az is maradok! Csakis a nagy nemzetgyűlés és a munkásosztály képviselői előtt vagyok hajlandó válaszolni! (…) Minden hazugság, az elejétől a végéig!”

Felesége sem tör meg:

„A Tudományos Akadémia elnöke és a miniszterelnök első helyettese vagyok! Nem beszélhet így velem!” – jelenti ki önérzetesen. A halálos ítélet kihirdetése után „anyjukként” próbál hatni az őt megkötöző katonákra:

„Ne törjétek el a kezem! Gyerekek! Hát nem az anyátok vagyok?”

Majd mintha végre tudomásul venné, hogy nincs visszaút. „Lőjetek, gyermekeim!” – ezek az utolsó szavai. A kivégzésükről készült felvétel karácsonykor bejárja a világot. Jeltelen sírba temetik őket, tartva a nép bosszújától, majd bő két évtizeddel később a két holttestet exhumálják, és azonosítás után újratemetik.

 Mezei M. Katalin

Kiemelt kép: Getty Images/David Rubinger/CORBIS/Corbis