„Egészen biztosan tudom, hogy a mennyország és a pokol is itt van a Földön” – Marianne Faithfull 72
Kevesen fogadtak volna arra, hogy az óriási rockdíva túléli a hetvenedik születésnapját, sőt, sokan ötvenet sem jósoltak neki, de minden önpusztítása dacára itt van, ragyog, és olyan lemezt tett le az asztalra néhány hete, amiben benne van minden tudása, fájdalma és szeretete. Annyi erő lakik ebben a nőben, és – látszólagos mizantrópiája mellett – annyi szeretet is, ami igazán ritka abban a világban, ahol ő mozog. Most egy olyan valaki mesél róla a születésnapja alkalmából, aki a négy évvel ezelőtti Müpás koncertjén az asszisztense volt. (A szerkesztő, Both Gabi is ott „csápolt” a második sorban, és soha nem felejti el ezt a koncertet.) Sirokay Bori köszöntője.
–
Ültem vele az öltözőjében, és abban a pillanatban épp egy szót sem tudtam kinyögni
Semmilyen nyelven. Egy már megjelent interjút fordíttatott vissza koncert után, mert nem volt biztos abban, hogy jól értették-e a szavait. Soha nem hallottam még embert ilyen erővel és ennyire hitelesen káromkodni. Igaza volt. Aztán persze összeszedtem magam, visszafordítottam a riportot hebegve, és az akkor még csak 68 éves rockikon arcán olyan mosoly terült szét, hogy mindent újra elfelejtettem.
Ott ültem vele szemben, ölelgetett a székből, kapaszkodott a botjába, és alig tudtam elrebegni neki, hogy tulajdonképpen szerintem én most álmodhatok, mert amikor 19 évesen rátaláltam a Secret Life című albumára a Nyugati aluljáró lemezboltjában, fogalmam sem volt, hogy közel húsz év múlva itt fog ölelgetni az az ember, akinek életére a mai napig alig van magyarázat.
Egész életét meghatározta a világ leghíresebb frontemberével való igen viharos kapcsolata, látványos hisztériát rendez a mai napig, ha valaki Rolling Stones-os nyelves notesszel kér tőle interjút. Sosem a könnyű utat választotta, mondjuk, ő maga sem kapta azt.
„Egészen biztosan tudom, hogy a mennyország és a pokol is itt van a Földön” – nyilatkozta előszeretettel, amikor a bulvár a szaftos pletykák iránt érdeklődik, a hatvanas-hetvenes években történt dolgairól.
Édesanyja Budapesten született. Eva von Sacher-Masoch a húszas évek ünnepelt berlini táncosnője, a charlottenburgi kabarék sztárja volt, aki aztán a Kárpát-medence törvényszerű tragédiáit hordozta magával, mert a harmincas években már Bécsben, először a Gestapo vegzálását, majd '45-ben a kiéhezett orosz katonák erőszakoskodását szánta neki a sors. A háború végén találkozott az angol Robert Glynn Faithfull őrnaggyal, akivel egészen Oxfordshire-ig menekült a közép-európai átlagéletből. Itt született Marianne. Pontosan 72 évvel ezelőtt.
A kislány tizenhét évesen került a katolikus iskolából egyenesen a showbizniszbe – kizárólag ártatlan külseje miatt
Kellett akkor pont egy olyan karakter a popszakmába, hosszú lábak, hatalmas cicik, babaarc, az meg teljesen mindegy, hogy tud-e énekelni, vagy nem. De aztán mindenki meglepetésére tudott. Sőt. Olyannyira benne maradt a szakmában, ahogy igazán női előadóként talán senki. Vagányul, néha sokkolóan durván, marginálisan és mindvégig rettenetesen őszintén.
A hangja pedig a kezdeti kedves „brit altról” rekedt, szétcigarettázott tónussá mélyült, aki először meghallja el is bizonytalanodik, hogy női hang-e az övé egyáltalán.
Marianne Faithfull előadásmódjában pedig benne van az egész XX. századi keserűség és humor, Kurt Weilltől Leonard Cohenen át Angelo Badalamentiig.
Hajléktalan heroinista
Benne van a Soho utcáin éjszakázó heroinista hajléktalanság, Bulgakov világhírű regénye a sátán moszkvai ámokfutásáról, amit ő adott 1968-ban az aktuális pasijának, aki aztán megírta a Sympathy for the Devil-t. Benne van anyjának a múltja, aki Lotte Lenya Weill-interpretációit hallgatta Berlinben a nyomasztó harmincas években, benne van közel ötven év tonnányi cigarettája, kóválygás a Times Square-en, három férj, rengeteg szerelem, az angol romantikus költészet Keatstől Shakespeare-ig, Mapplethorpe feketéje és fehérje, Francis Bacon ebédmeghívásain keresztül a Thelma és Louise filmtörténeti jelentőségű jelenetének zenéje, Shakespeare tündérei, és a barátok, akiknek elvesztését egy-egy dalban örökíti meg utolsó, talán legszomorúbb lemezén.
A lemezt idén novemberben adta ki, a szakma elájult tőle, Johnny Cash és Leonard Cohen utolsó munkájához hasonlítja a Keats-től kölcsönzött Negative Capability című albumot. Szomorú, magányos, kemény lemez, Nick Cave fél zenekarával, és magával Nick Cave-vel. Marianne elmondása szerint rengeteg fizikai szenvedéssel járt a lemez felvétele, de nem bánja, olyan büszke rá, alig bír magával.
Nick Cave-vel közös dalához videót is készített, amire évek óta nem volt példa.
Többször járt Budapesten, legutoljára a Müpában, ahol külön karosszéket kellett rendelni neki, annyira nehezen járt már. És ahol én is találkozhattam vele.
Amikor két káromkodás között lehengerlő kedvességgel megdicsérte a szoknyámat, majdnem elájultam.
Koncert után boldog volt. Megnyugodott, hogy szerették, hogy üvöltöttek neki, és nem Mick Jagger miatt, hanem a zenéje miatt.
Boldog 72. születésnapot, Marianne Faithfull!
Sirokay Bori
Kiemelt kép: Müpa Budapest - Kotschy Gábor
