Készen állsz egy nyitott kapcsolatra? – Imádnivaló új magyar film született!

–

Ahhoz képest, hány vígjáték kerül a hazai mozikba, sajnos elég ritkán találkozom olyannal, amin tényleg nevetni tudok. Ehhez ugyanis nem elég pár jó poén, hanem kell egy olyan sztori is, amihez kapcsolódni lehet, mert általános emberi esendőséget hordoz; és olyan karakterek is, akikkel képes vagyok azonosulni. Magyar filmek közül úgy istenigazából ez utoljára a Csak szex és más semminél valósult meg, amit annyiszor tudok újranézni, akárhányszor csak belefutok a tévében, most pedig tizenhárom évvel később itt az újabb kedvenc: a Nyitva.

Ez is tökös és vagány, de kedves és érzékeny is – pont annyira elemelt és képtelen, amennyire valóságos; komoly és komikus egyszerre.

Nem lehet véletlen, hogy mindkettőt nő írta, nő rendezte és nőt helyez a középpontba, de a férfi szereplőket is empátiával ábrázolja, annál is inkább, mivel közös problémánkat helyezi a boncasztalra: hogyan lehet megőrizni a szexuális élet izgalmát egy hosszú távú kapcsolatban?

Tegye fel a kezét, akit ez a kérdés nem érint – fogadjunk, csak azok, akik még nem éltek együtt senkivel. De miközben mindenhonnan az ömlik ránk, hogy a még jobb, még izgalmasabb, még merészebb karnyújtásnyira van tőlünk (annál alább adni pedig megalkuvás, kihagyni lúzerség), jó volna mégis egy stabil kapcsolatban biztonságra és harmóniára lelni, egy ember mellett kiteljesedni és előbb-utóbb családot alapítani vele.

Történetünk hősei (Fanni és Bálint) olyan harmincasok, akik a nagy döntés előtt toporognak egy ideje – már évek óta együtt élnek, de még nem szánták rá magukat a házasságra (amit egyértelműen Bálint halogat, Fanni pedig titokban várja a lánykérést), de az időhúzás láthatóan kiölte a kapcsolatukból a kezdeti bizsergést. Megszokták a másik jelenlétét az ágyban és a fürdőszobában, kiismerték egymás testének minden hajlatát és illatát, egy levegővételből dekódolják a másik szándékait, és kialakultak a közös szokásaik, berögződéseik. Nem tudják már egymást meglepni, főleg nem az ágyban, ami nincs túl jó hatással a libidóra, és most már azon is túl vannak, hogy ezt felismerjék.

Mindjárt az első jelenetsor ismerős lehet, de persze eggyel túlhúzva, ahogy egy vígjátékban szükséges: Fanni munkából esik haza (történetesen egy esküvőről, ugyanis anyakönyvvezetőként dolgozik, és épp egy álompárt adott össze), amikor Bálintot ruhástul az ágyban találja. Ő orvosként ügyeletben volt éjszaka, és másnapra csak ennyi maradt belőle, Fanni tehát hiába is mozdulna rá. Bálint látványos horkolására a lány a fürdő felé veszi az irányt, és ott enyhíti vágyait, amikor Bálint egyszer csak rányit, és kikéri magának, hogy ilyen esetben nem ébresztik fel.

A nyitány egy velős párbeszéddel zárul arról, hogy egy párkapcsolaton belül kinek mennyi joga van maszturbálni és az a másik fél számára mennyiben sértő.

Ez a felvetés pedig a film fő témája mellett egy mellékvágánynak is azonnal megágyaz: hogy hol tartunk ma, Magyarországon a nemek közti egyenjogúságban. Fanni és Bálint karakterén és kapcsolatán keresztül ez is nagyjából lekottázható: ugyan Bálint (Kovács Lehel) tudja kezelni a mosógépet, kávét főz és együtt tereget Fannival, de bizonyos előjogokhoz még ragaszkodik, amíg lehet. (Például ő dönt majd arról, lesz-e egyáltalán lánykérés.) Fanni (Radnay Csilla) pedig folyton próbálkozik tágítani a határokat, noha még csak nem is igazi feminista típus, például nem hajszol semmiféle karriert, megelégszik egy kihívások nélküli, langyos munkával (amit egyébként nem szeret), őszintén fel tud nézni a párjára, és boldogan rebegi neki: „büszke vagyok rád” – ugyanakkor kiborul, ha bárki szexuális tárgynak nézi.

Fanni valójában minden pasi álma: nemcsak azért, mert nem igazán öntudatos, viszont bámulatosan alkalmazkodó, hanem mert szuperül is néz ki, de ezt egyáltalán nem tudja magáról – így igazán csak annak tűnik fel a szépsége, aki a négy fal között látja. Fanni épp azt az önbizalomhiányt szimbolizálja, ami a tradicionális kapcsolatokban a férfinak kedvez, mert nagyobb szabadságot ad neki, előjogokkal ruházza fel, és mert a status quót nem fenyegeti. Csakhogy – mint a történetből kiderül – van (legalább) egy hátulütője is: egy idő után unalmassá válik. Persze arra meg ott van a rég bevált módszer, hogy félre lehet lépni, különösen ha fiatal orvos az illető. De amúgy is, mindig kéznél van valaki.

Fanni ugyan tisztában van ezzel, és azt is azonnal leveszi, ki lehet rá nézve veszélyes, de az önbizalomhiánya megakadályozza abban, hogy ezt a konfliktust kiélezze. Inkább meghunyászkodik, és abban reménykedik, hogy ha sikerül kicsit vagányabbá, kurvásabbá válnia, akkor megtarthatja a pasit, aki az istennek sem akarja megkérni a kezét.

Bár alapvetően zárkózott, bizalmatlan és földhözragadt karakter (kissé még kocka is), de a kapcsolat kedvéért megpróbál szabad szellemű, laza és nyitott lenni. Kinyitják tehát a kapcsolatot, bármekkora kockázattal is jár ez a lépés.

Na, jó, belátom, eddig nem úgy tűnik, mintha egy térdcsapkodós vígjátékról lenne szó, tele ziccerekkel, pedig esküszöm, mindezt tényleg sikerül remek poénokkal tálalni. Rég láttam olyan filmet, aminek a humora ennyire természetes (nem papírszagú és erőltetett), bevállalós, de csöppet sem tahó. És nem arról van szó, hogy adottak a főhősök, akik a szerelmi szálat teljes komolysággal viszik a hátukon, míg a köréjük írt figurák (a legjobb barát-barátnő és az extrémebb mellékalakok) kapnák a vicces kiszólásokat, hanem mindenkinek jut a szellemes megnyilvánulásokból. Jellem- és helyzetkomikum egymást váltogatja, és az első perctől az utolsóig el vagyunk kényeztetve jobbnál jobb dialógokkal.

Remek például az a szűk baráti körben rendezett összejövetel, ahol belehallgathatunk a fiúk és a lányok elkülönült beszélgetéseibe: ahogy a lányok egymást nyomasztják alattomos utalásokkal és bújtatott elvárásokkal, míg a fiúk visszamennek kamaszba, és egy 15 éves színvonalán tárgyalják ki a nőket és a párkapcsolatokat (de azonnal elhallgatnak, ha egy nőstény lép a körükbe). Vicces az összes esküvői geg, ami Fanni és Bálint kapcsolati vergődésére reflektál kifigurázva, de ugyanígy a kényszeredett családi ebédek, a megkeseredett báttyal, és a gyerekeik világában teljesen járatlan és értetlen szülőkkel.

És ki ne hagyjam azt az utcai jelenetet, amiben Ónodi Eszter cameózik egyet, hogy elgondolkodtasson minket: most akkor baj-e, ha az ember után füttyögnek az utcán vagy sem.  

De most, hogy felsoroltam néhány remek pillanatot, eszembe jutott a többi is, ami legalább ennyire elragadó volt, csak nem lenne tanácsos mindent előre lelőni. A film ugyanis szinte végig egyenletes színvonalon teljesít, ami nemcsak az okosan megírt a forgatókönyvnek, hanem a sok-sok kiváló színésznek is köszönhető, akik a legkisebb szerepet sem érezték rájuk nézve méltatlannak. Engem tulajdonképpen csak Fanni egyetlen mondata billentett ki (egy olyan jelenetben, amiben Lovas Rozi és Mucsi Zoltán statisztál a két főszereplőknek), ami kis híján aláásta az egész karakterét, de mivel a többi elem hibátlan, végül ezt is hajlandó voltam megbocsájtani.

Szóval az életszerűségre való törekvés és a valóság tisztelete mellett Nagypál Orsi rendező egyik nagy erénye a színészek iránti rajongás is.

Másképp nem tartotta volna fontosnak, hogy az egymondatos karaktereket is mindenki ilyen komolyan vegye, és nem bíbelődött volna azzal, hogy minden apró nüansz a helyén legyen, Elek Feri egyetlen (tökéletes) szájhúzásától kezdve Adorjáni Bálint szemöldökfelvonásán keresztül Orosz Ákos későn kapcsolásáig és Bányai Miklós tökéletes amerikaiságáig, nem is beszélve a kulcsfontosságú epizódszereplők árnyalt játékáról, amit többek között Jordán Adélnak, Ötvös Andrásnak, Péterfy Borinak, Brasch Bencének vagy épp Tenki Rékának köszönhetünk.

A két főszereplő, Kovács Lehel és Radnay Csilla pedig rég megérdemelt egy-egy igazi főszerepet, hogy a színpad után filmen is megmutathassák, mennyire tehetségesek.

Gyönyörűen rezonálnak egyébként a szerepükre: Kovács fürdőzik a feladatban, Radnaynak viszont még el kell hinnie magáról, hogy képes elvinni egy történetet a hátán – pedig nincs oka kételkedni benne.

Szellemes a lezárás is, gyönyörűen kerekíti le a sztorit, aminek végül csak egy konklúziója lehet, bármilyen közhelyes is: a hűség és elköteleződés csakis döntés kérdése, de mindenképp kompromisszumokkal jár. A kísértés már az első sarkon ott fog ólálkodni, és kizárólag rajtad, illetve a személyiséged érettségén múlik, hogy mit kezdesz vele. De a külvilágot kizárni nem lehet, kár is ebben reménykedni. Szerencsére mindez messze nincs olyan szájbarágósan megfogalmazva a filmben, mint ahogy én most becsomagoltam nektek, sokkal maradandóbb lesz az élmény, hogy mindezt milyen szórakoztató formában tanultuk meg. Irány a mozi!

Gyárfás Dorka

Képek: Piti Marcell