Még mindig van karácsony Kevin nélkül – 5+1 film, amit az ünnepek alatt látni kell

–

1. Fegyverszünet karácsonyra

Igazi csoda történt 1914 decemberében, amikor az első világháború poklában rövid időre teret nyert a józanság és az emberség. Karácsonykor a fegyverek elhallgattak, és a közkatonák lövészárkaikból kiugrálva keblükre ölelték az ellenséget. Christian Carion filmje részrehajlás nélkül mutatja be a francia, a skót és a német oldalt. Fellebbenti a fátylat a szemben álló felek előtt, amely mögött tükör lapul, arcot adva az ellenfélnek. A zene univerzális nyelvként kap szerepet a filmben, mert egyetemes érthetősége révén képes megakasztani a háború könyörtelen gépezetét. Éjféli mise a senkiföldjén, két félidő a pokolban, az aranytorkú közlegény pedig dalban mondja el: soha többé háborút! Kár, hogy minden csoda csak három napig tart.

2. Segítség, apa lettem! 

Mintha Az élet csodaszép és a Karácsonyi ének közös szerelemgyereke lenne ez a film, amelyben Nicolas Cage már túl van a Las Vegas-i végállomáson, de még nem lépett be a B kategóriás filmek zsákutcájába. Egyszerre szól a döntéseink véglegességéről és a családi élet boldogságáról, mindezt a megrögzött agglegény szemszögéből. A „mi lett volna, ha” gondolatával játszó történetben a lelketlen pénzember szenteste lehetőséget kap, hogy betekintsen egy olyan alternatív életbe, amelyben a karrier helyett a szerelem és a család ad értelmet. A film könnyen megrekedhetett volna a családi lét árnyoldalait kakis pelenkákkal illusztráló vígjátékok felszínességénél, ám ez egyben párkapcsolati dráma is (nyakon öntve némi életközepi válsággal), amelyben Cage és Téa Leoni között izzik a levegő... tizenhárom évnyi házasság generálta forrósággal. A Segítség, apa lettem! ismerős pillanataival talán nem is olyan könnyed, de mindenképpen magával ragadó darab, amelyben újra és újra magunkra ismerhetünk, ha szerencsénk van az élet páros-, és nem a páratlan oldalán.

3. Tokiói keresztapák

Nem a japán maffia a főszereplője e történetnek, hanem három hajléktalan, akik szenteste a szemétben guberálva egy újszülöttre lelnek. A vén piás Tintást, a transzvesztita Hanát és a tizenéves Miyukit egy ideje már egymás mellé sodorta az élet, de addig meglehetősen mostohán bánt velük. Az aprócska, magatehetetlen jövevény azonban csak rájuk számíthat, amitől újra embernek érzik magukat. Nyakukba veszik a várost, hogy megtalálják a kicsi szüleit, és miközben számtalan kalandba keverednek, leomlanak köztük a falak, hogy a végére maguk is egy családdá kovácsolódjanak. A Tokiói keresztapák forgatókönyvébe annyi humor, jellem és emberség szorult, hogy feltétlenül helyet biztosít neki e karácsonyi filmes listán. Szerethető karakterei közül messze kiemelkedik Hana, a transzvesztita lehengerlő egyéniségével és magával ragadó őszinteségével. Sajátos el caminójuk során úgy tárul fel a tokiói alsóváros mostoha világa, ahogyan azelőtt még sohasem láthattuk, a film lezárásától pedig „szó bennszakad, hang fennakad” – legalább háromszor újra kellett néznem, mire megnyugodva, papírrepülőként újra a földre vitorlázott a lelkem.

E három hajléktalantól most én kaptam valamit. Valami igazán megőrzésre méltót.

4. Polar Expressz

Robert Zemeckis rendező a fejébe vette, hogy megszabadítja Tom Hankstől Hollywoodot, és előbb a Forrest Gumpban hajtotta át fél évszázad zűrzavaros történelmén, majd a Számkivetettben űzte egy lakatlan szigetre, és amikor onnan is visszatért, felültette az Északi-sarkra robogó vonatra. De Hanks onnan is visszajött, Zemeckist viszont közel egy évtizedre magába szippantotta az animációs műfaj. Kisgyerekként igézte meg a vizuális technológia viharos fejlődése, különösen a térélmény és a digitális mozgásrögzítés (motion capture), melyek animált filmjeinek alapjait adják.

Innen ered a film tízéves főhősének – aki a Mikulásból való kiábrándulás határán billeg – elképesztő útja az Északi-sarkra, mely felér egy mozgóképes vidámparkkal. Bár a Polar Expressz azóta idősebb lett, mint maga a főszereplője, még most is szemet gyönyörködtető az animációja, amit – ha a lehetőségünk van rá – érdemes 3D-ben élvezni. A film azonban nemcsak a szemünket lakatja jól, de a lelkünket is ápolja. Higgyünk Istenben, a Mikulásban, a húsvéti nyusziban, másokban… vagy pusztán önmagunkban, mert ez a bizalom a létünk szerves része – sugallja. Nélküle éppoly üresek és elveszettek lennénk, mint a csengettyű csengőszó nélkül. Te hallod még a hangját? 

5. Karácsony Artúr

Hogy tud a Mikulás körbeérni az egész világon egyetlen éjszaka alatt? Hogy fér bele a puttonyába az a rengeteg ajándék? Ismerős kérdések, amelyekre most korrekt válaszokat kaphatnak a gyerekek, ha beülnek Artúr mellé a Mikulás szánjába. A „Mikulásság” is olyan, mint a többi családi vállalkozás: a fiatalabbak váltják az idősebbeket, akik nem restek a legmodernebb technológiát, és pár ezer manókezet is segítségül hívni. Ám a legprecízebb gépezetbe is kerülhet homokszem, még ha a hiba el is hanyagolható. Mert végül is mit számít egyetlen gyerek? Vagy másképp feltéve a kérdést: melyik gyerek nem számít? Artúr, a Mikulás legkisebb fia szánra száll, hogy – ha törik, ha szakad – elvigye az ajándékot a kimaradt kisgyereknek.

A Karácsony Artúr sziporkázó humorával, a rablós filmeket parodizáló akcióival, de legfőképp a szívünkbe lopott karaktereivel nyújt pompás szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mert mindenki számít!

+1: Drágán add az életed!

Minden bizonnyal az én szegénységi bizonyítványom, hogy az Örömóda klasszikus zenei motívuma éppúgy nem Beethovent juttatja eszembe, ahogy a Let It Snow című dalról sem Frank Sinatra ugrik be elsőre, hanem egy mezítlábas simlis, aki koszos, fehér atlétában ad légyottot a terroristáknak egy Los Angeles-i toronyházban. John McClane nyomozó alakja úgy forrt egybe a karácsonnyal, hogy abban semmi magasztosság, pláne ünnepélyesség nincsen. Mégis, ahányszor feltűnik a tévé képernyőjén az ünnepek során, menthetetlenül magához láncol. Azt hiszem, ez is Igazából szerelem, csak pasi módra! Egy vérbeli akciófilm meg aztán tényleg bűnös élvezet a szeretet ünnepén, még akkor is, ha az esélytelen jó és a túlerőben lévő gonosz – a bibliai példázatban a bárány és a farkasok – örök harcáról is szól. Pláne, hogy ennek a barinak van egy géppisztolya! Ho-ho-ho!

Bányász Attila

Kiemelt kép: InterCom