Egy közeli szerettünket idejekorán elgyászolni, kamaszkorban egy édesanyát elveszíteni olyan tapasztalás, ami kitörölhetetlen az ember életéből. A hiány örökre a részed marad. Ám miközben meg lehet tanulni ezzel együtt élni, az is fontos lenne, hogy a saját életed már ne az elvesztett hozzátartozó árnyékában teljen. Ezt Nyáry Luca a saját bőrén tanulja a mai napig. Tizenhárom éves volt, amikor édesanyja agydaganatban elhunyt, és noha azóta majdnem egy évtized telt el, ez az élmény sok szempontból még ma is alapjaiban határozza meg a mindennapjait. Ajánljuk ezt a beszélgetést mindenkinek, aki veszített már el neki fontos embert, aki ismer gyászoló gyereket vagy épp ő maga gyászoló gyerek – még felnőttkorában is. Hogyan érdemes odafordulni egy gyerekhez a gyászban? Milyen normáknak való megfelelés nehezedik még a fájdalom mellett a gyászolókra? Mit jelent egyáltalán „jól” gyászolni? És miként lehet a hiányból életet, a veszteségből erőt építeni? D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi egyebek közt ezeket a kérdéseket is körbejárja. Az e heti vendég Nyáry Luca író, modell, a WMN szerzője. Ez a Beszélnünk kell! ötödik évadának záróepizódja.
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, hanem nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
Annak, ami a szülőszobában zajlik, annak, ahogyan a szülés-születés megtörténik, óriási jelentősége van. Sorsmeghatározó életesemény a nőnek – illetve a szülőpárnak – és a babának egyaránt. A Beszélnünk kell! legújabb adásában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a szülésről, születésről és annak messzire nyúló hatásairól beszélgetnek Szabó Anna Eszterrel.
Szenvedélybeteg, szerhasználó családban nevelkedni rengeteg veszteséggel jár, ami nyomot hagy a személyiségen. Mégis sokan csak akkor szembesülnek az elveszett gyerekkoruk fölött érzett eltemetett gyászukkal, amikor a szülő meghal. Egy hazai kutatás most az ő veszteségfeldolgozásukat, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásának mintázatait vizsgálta.
Gyakran épp a gyász mutat rá arra, hogy az egykor agresszív szörnyeteg is valaha egy védtelen, bántalmazott gyerek volt. Ez azonban nem validálja a tetteit.
Huszonhét éve nincs olyan halottak napja, hogy ne sütne verőfényesen a nap. Míg a szeretteim sírjai fölött görnyedeznék, csendben beszélgetnék, mintha nem is az élőkhöz szólnék, hanem nekik súgnám a szavaimat. A nagy halom földön túlra üzenném, hogy hiányoznak.
Otthon, a szeretteink körében szelíden meghalni – kegy. Otthon ápolni és az utolsó útjára kísérni a szerettünket, pokolian nehéz – miközben olyan ajándék lehet az élettől, ami a gyásznak (és az utána következő életnek) is örökre más színezetet ad.
Ebben a címben szándékosan nem szerepel a „de” kötőszócska, mert akkor is lehet mérnök, aktivista, kutyás gazda és autóvezető az ember, ha történetesen végtaghiánnyal él. És éppen olyan egyenlő is, mint bárki más a földkerekségen.
Kőrizs Kata kollégánk régóta foglalkozik a magyar szülészet és a várandósgondozás helyzetével, karácsony alkalmából pedig úgy döntött, megkérdezi a hazai kismamákat, hogy mit kérnének legszívesebben karácsonyra a magyar szülészetektől. Kérdésére összesen 145 kívánság érkezett – ezeket feldolgozva készített egy összeállítást.
Az állatvédelmi krízis megoldásához nem elég a civilek lelkesedése és az emberek adománya. Mielőbb szükség van forrásokra, oktatásra, szigorúbb törvényekre és azok betartatására.
