Egy közeli szerettünket idejekorán elgyászolni, kamaszkorban egy édesanyát elveszíteni olyan tapasztalás, ami kitörölhetetlen az ember életéből. A hiány örökre a részed marad. Ám miközben meg lehet tanulni ezzel együtt élni, az is fontos lenne, hogy a saját életed már ne az elvesztett hozzátartozó árnyékában teljen. Ezt Nyáry Luca a saját bőrén tanulja a mai napig. Tizenhárom éves volt, amikor édesanyja agydaganatban elhunyt, és noha azóta majdnem egy évtized telt el, ez az élmény sok szempontból még ma is alapjaiban határozza meg a mindennapjait. Ajánljuk ezt a beszélgetést mindenkinek, aki veszített már el neki fontos embert, aki ismer gyászoló gyereket vagy épp ő maga gyászoló gyerek – még felnőttkorában is. Hogyan érdemes odafordulni egy gyerekhez a gyászban? Milyen normáknak való megfelelés nehezedik még a fájdalom mellett a gyászolókra? Mit jelent egyáltalán „jól” gyászolni? És miként lehet a hiányból életet, a veszteségből erőt építeni? D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi egyebek közt ezeket a kérdéseket is körbejárja. Az e heti vendég Nyáry Luca író, modell, a WMN szerzője. Ez a Beszélnünk kell! ötödik évadának záróepizódja.
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, hanem nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
Annak, ami a szülőszobában zajlik, annak, ahogyan a szülés-születés megtörténik, óriási jelentősége van. Sorsmeghatározó életesemény a nőnek – illetve a szülőpárnak – és a babának egyaránt. A Beszélnünk kell! legújabb adásában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a szülésről, születésről és annak messzire nyúló hatásairól beszélgetnek Szabó Anna Eszterrel.
Gyakran épp a gyász mutat rá arra, hogy az egykor agresszív szörnyeteg is valaha egy védtelen, bántalmazott gyerek volt. Ez azonban nem validálja a tetteit.
Huszonhét éve nincs olyan halottak napja, hogy ne sütne verőfényesen a nap. Míg a szeretteim sírjai fölött görnyedeznék, csendben beszélgetnék, mintha nem is az élőkhöz szólnék, hanem nekik súgnám a szavaimat. A nagy halom földön túlra üzenném, hogy hiányoznak.
Otthon, a szeretteink körében szelíden meghalni – kegy. Otthon ápolni és az utolsó útjára kísérni a szerettünket, pokolian nehéz – miközben olyan ajándék lehet az élettől, ami a gyásznak (és az utána következő életnek) is örökre más színezetet ad.
A közösségi médiában megjelenő posztok és a profilképek cseréje a családban, baráti, ismerősi körben történt haláleset és a gyász első nyilvános jelei. Később menetrend szerint érkeznek a fekete-fehér fotók és az ismerősök megemlékezései, végül a hivatalos gyászhír. A temetés után pedig illik visszatérni a régi kerékvágásba akkor is, ha belül nem marad más, csak a csend és a fájdalom.
Elítélt csalót szerepeltetni a világ egyik legnézettebb táncos show-műsorában? Celebet, modellt csinálni egy bűnözőből, csak mert helyes – vagy szerintünk az áldozat megérdemelte? Beleszeretni egy gyilkosba, aki börtönben ül? Mi áll emögött?
Húsz nap alatt forgatták le, nulla forint állami támogatásból, mégis 2024 legnézettebb magyar filmje lett, eddig több mint 200 ezren látták. Mi a Futni mentem sikerének titka? Tenki Rékával beszélgetett Bereczki Szilvia.
„Én az aktív pihenést szeretem” – mondogattam mindig, ha szabadnapokról és utazásról esett szó, olyannyira, hogy nem is tudom, hogy nevezik az ellenkezőjét. Passzív pihenés? Furán, már-már pejoratívan hangzik, pedig testnek-léleknek egyaránt fontos lenne, hogy végre megtanuljam: ha nem dőlök időnként hátra magamtól, akkor majd az élet dönt le. Csak az valószínűleg fájdalmasabb lesz.
