„A fájdalomnak meg kell adni, ami a fájdalomé” – Beszélnünk kell! – A toxikus pozitivitásról
Az élet természetes része a fájdalom, és ha ezzel tisztában vagyunk, ha ezt elfogadjuk, akkor tudjuk igazán megélni a jó dolgokat is. Mindenki másképp reagál a nehézségekre, más megoldókulcsaink vannak a traumatikus, fájdalmas helyzetekre – erre nagyon élesen rávilágított a mostani járványhelyzet –, és ez így van jól. A probléma ott kezdődik, ha valaki a negatív érzéseket megtagadva hangsúlyozza túl a pozitív, boldog szemléletmódot. D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! podcastsorozat legújabb adásában a túlzásba vitt toxikus pozitivitásról beszélgetnek, amelynek számtalan káros hatása lehet; az elfojtás, a nehézségek eltagadása, bagatellizálása, nem megélése pedig nagyon súlyos következményekkel járhat a mentális és a fizikai egészségünkre vonatkozóan.
–
Tíz gondolat a beszélgetésből:
1. A rosszban olykor nem lehet semmi jót találni. A növekedés, a traumából való épülés, fejlődés egyrészt nem mindig történik meg, másrészt nem mindig akkor, amikor aktuálisan benne vagyunk a nehéz élethelyzetben.
2. Sokáig nem gondoltuk, hogy a traumának hosszú távú, akár transzgenerációs hatásai lehetnek. Még meg sem tanultuk, hogy mit jelent pontosan a fájdalom, annak milyen romboló, pusztító hatása lehet nemcsak egyéni, hanem közösségi, társadalmi szinten is, mire a közbeszédben már teret nyert a pozitív gondolkodás (ami nem egyenlő a pozitív pszichológiával). Ennek a túlzásba vitt formája, a toxikus pozitivitás sok esetben kifejezetten káros és csak tovább növeli a traumatizáltság hatását azzal, hogy letagadja a fájdalmas, negatív érzéseket.
3. A boldogság sokáig nem szerepelt az ember életcéljai között; az állandó keresése, hajszolása pedig komoly kihívás elé állította az egyént, hiszen olyasvalamit kellene elérnie, ami megfoghatatlan. A boldogság is csak egy az érzések közül, nem lehet kizárólagossá tenni. És nem lehet azt hinni: ha egyszer elértük, onnantól kezdve már sosem veszítjük el. A toxikus pozitivitás szerint azonban, ha ez mégis megtörténik, az a mi hibánk. És így csúszhatunk bele az áldozathibáztatásba, ami sok embernek őrült terhet jelent.
4. Minden érzés, amit megélünk, ami az éppen aktuális élethelyzetünkhöz, a velünk történtekhez illeszkedik, az teljesen rendben van. Ahhoz jogunk van.
5. Mivel nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is tele vagyunk traumákkal, a közösség mentalizációs képessége generációról generációra romlik. A pozitív gondolkodás a generációk óta tartó traumatizáltság a következménye; elfogyott az empátiás kapacitása az embereknek.
6. A toxikus pozitivitás nem rosszindulatból fakad. Megijedünk a másik fájdalmától, és sokszor a tehetetlenség is szüli ezeket a kártékony mondatokat.
7. A fájdalomnak meg kell adni, ami a fájdalomé. Van, hogy csak benne kell „ülni”, mélyebbre menni benne, mert amíg erővel próbáljuk meg leküzdeni, addig ott marad. Amikor megpróbáljuk elfojtani, elnyomni a rossz érzést, a stressz, a feszültség nemhogy csökken majd, hanem még inkább felerősödik.
8. Hogyan érdemes odafordulni ahhoz, aki egy nehéz helyzetben támogatást kér tőlünk? Hogyan lehet ezt jól csinálni? Sokszor az is elég, ha mellette vagyunk, és annyit mondunk: „Megértelek.”
9. A toxikus pozitivitás ellenszere Viktor Frankl, a holokauszttúlélő osztrák pszichiáter szerint a „tragikus” pozitivitás/tragikus optimizmus lehet. Ez már feltételezi a reményt, miközben elismeri az élet nehézségeit: a veszteséget, fájdalmat, szorongást. Teret ad a jó és a rossz megélésének is, mert úgy tartja, mindegyikből növekedni lehet.
10. Az életben történnek tragédiák, része a fájdalom is, és ha ezzel tisztában vagyunk, akkor tudjuk igazán megélni a jó dolgokat is. Akkor tudunk hálát érezni, akkor tudjuk megélni a boldogság pillanatait.
Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell!
D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi
A Beszélnünk kell! további epizódjait itt találod:
