A környezetpusztító vágy ábrándos tekintetű szimbóluma: az Én kicsi pónim-sztori
Benned is ilyen erős érzelmi viharok szabadulnak föl az emlékére?
Benned is ilyen erős érzelmi viharok szabadulnak föl az emlékére?
Van, akit a főzés ment meg az apátiától. Így:
Még nem döntöttük el, melyik teremtéstörténet ejt minket leginkább zavarba: az önnön szájába élvező isten, vagy a bolhákból lett emberek sztorija. Titeket melyik?
„Huszonöt éves koromig hittem azt, hogy az orangutánt orangutánGnak hívják” – szerkesztőségünk tagjai a legviccesebb félreértéseikről meséltek. Várjuk a tieiteket is!
„Új? Nem, Perwollal mosva!” „Ronda és finom!” „Szia, Kata vagyok, van még egy Pepsid?” – Ti milyen emblematikus reklámszlogenekre emlékeztek a kilencvenes évekből?
Adja az ég, hogy ha kínos helyzetbe kerülünk, jön majd egy kedves idegen, aki tapintatosan jelzi nekünk, mielőtt az egész városon úgy bumlizunk keresztül, hogy le van húzva a sliccünk.
Amerikában, ha valaki elég ügyesen lépked a szamárlétrán ingatlanosként, akár több százezer dolláros jutalékot is zsebre vághat, és az sem ritka, hogy az ügynökök saját maguk vásárolnak több millió dolláros házakat, amelyeket Lamborghinin gurulva és Louboutin cipőkben tipegve érkeznek megtekinteni. Erről és rengeteg felesleges konfliktusról szól a Selling Sunset és a Selling the OC.
Kimondhatatlan nevek, oltári vicces történetek. Ti elmeséltétek, mi összegyűjtöttük őket, hogy megmaradjanak az utókornak. Ordítva röhögtünk rajtuk, köszönjük szépen!