1. Szabadulópakli – Időpróba

A szabadulószobák fénykorukat élik, így hát kézenfekvő, hogy legyen belőle otthoni verzió. A Szabadulópakli-Időpróba feladványok terén mindent tud, amit egy igazi szabadulószoba, a játékot instruáló kártyák fantasztikusak.

Spoiler nélkül csak annyit mondhatok, hogy egy bizonyos dr. Thyme a segítségeteket kéri, de mielőtt pontosítaná a dolgot, eltűnik. Ti pedig beragadtok a laboratóriumába, és egy órátok van kijutni. Vajon sikerül?

Az egyedüli hátránya ennek a játéknak, hogy újra játszható, de egypoénos történet. Ezt azonban könnyen meg lehet oldani azzal, hogy elpasszoljátok a paklit, esetleg egy másik társasra cserélitek valakivel. Egy biztos, nem érdemes kihagyni!

2. Grabolo

A „csapkodós játék”, ami bármilyen bulit beindít. Csak a legélesebb szemű és leggyorsabb játékos nyerhet. A játék lényege, hogy két dobókocka határozza meg, milyen színű és melyik korong alakú számra kell lecsapni. Aki a legfürgébb, elrakhatja a számot. Legalább annyira kell koncentrálni, mint amennyire sajog a mancsod, miután egyszerre hárman ütöttek rá izomból.

Ehhez a játékhoz kicsit nagyobb hely kell, hiszen a 6x6 darab szám sok helyet foglal, ezért ritkábban szoktuk játszani. Azonban amikor előkerül, mindig nagy röhögések és méltatlankodások kerekednek a dologból (utóbbi persze a lassúbb kollégák részéről).  

3. Cortex Challenge

Igazi agyjáték, ahogy a neve is sejteti. Változatos feladványokat kell megoldanotok – aki a leggyorsabb, az kaphat egy agydarabkát (az nyer, aki először ki tudja rakni az „agyát”). A legjobban az tetszik benne, hogy itt nemcsak a logikára és a megfigyelőképességedre van szükség, hanem a tapintásodra, és még számos készségedre. Így nincs előre eldöntve a játszma (jobb logikájú játékos=nyertes), hisz mindenkinek más típusú rejtvények fekszenek jobban. Valódi IQ-fight lehet a partiból, de a vége mindig ugyanaz: frappáns megoldások, diadalittas asztalra csapások és egy emlékezetes este a barátokkal.

4. Szellemlépcső

Az egyik legszellemesebb (haha!) memóriajáték.

A cél az, hogy te legyél az első, aki feljuttatja a bábuját a szellemlépcső tetejére. Igen ám, de közben jönnek a gonosz szellemek, és szépen lassan minden játékost szellemé változtatnak, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy megjegyezd, melyik szellem takarja a te bábudat. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hisz a sok cserebere és kavarás közepette nagy kihívást jelent, hogy végül a saját bábudat vidd a lépcső tetejére. Hatalmas „agyeldobások” szoktak kerekedni egy-egy szellemlépcsőzésből, persze pozitív értelemben. Külön jó dolog még szerintem, hogy az eredeti, nagy táblás játék mellett most megjelent a kisebb, fémdobozos kiadás is, ami nemcsak olcsóbb, de könnyebb is magunkkal vinni. A méret csökkenése pedig nem megy az élmény rovására.

5. Csótánypóker

Ehhez a játékhoz kapd elő az emberismereted, hiszen azt kell kitalálni, hogy a partnered kezében lévő kártya valóban az-e, aminek ő mondja. A csótánypóker pakliban nyolcféle, és mindegyik fajtából nyolc kártya van (összesen tehát 64). Undi rovarok és állatkák láthatók rajtuk, például patkány, varangy, csótány, poloska és a többi, élethűen megrajzolva. Nincs nyertes, csak egy vesztes – mégpedig az, akinek leghamarabb fogynak el a lapjai, vagy összegyűlt előtte négy egyforma kártya.
Ez az a játék, amit DIY-módon tíz perc alatt össze lehet dobni, és egy teljesen más stílusú, egyedi paklit lehet alkotni. Az állatokat tényleg bármivel lehet helyettesíteni, csak a képzelet szabhat határt.

Csináltunk mi már paklit állathangokkal, csúnya szavakkal, de akár a baráti társaság fényképeivel is lehet játszani, hiszen a játékszabály nem témaspecifikus.

Akár az eredeti paklival, akár egy újragondolt verzióval játszotok, a vége így is-úgy is hatalmas röhögés. Ha szeretsz trükközni, a másikat összezavarni és hazudni, mint a vízfolyás, mindenképpen ki kell próbálnod a Csótánypókert!

6. Dobble

Ez az abszolút kedvenc. Nem találkoztam még olyannal, aki az első játék után ne szeretett volna bele.

Nekem a szülinapi bulimat mentette meg, hiszen az addig egymásnak ismeretlen embereket seperc alatt összehozta. Az 55 darab, kör alakú kártya mindegyikén nyolc ábra látható, és bármely két kártyán csak egy kép egyezik. A játék lényege, hogy megkeresd a saját kártyádon és a középen lévőn azt ez egyet, ami mind a kettőn rajta van. Egyszerűnek hangzik? Pedig egyáltalán nem az… Főleg, hogy a gyorsaság, a rövid távú memória és a jó reflex itt mindennél fontosabb.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozás, ráadásul ezzel az egy paklival öt különböző játékot is lehet játszani.
Nem csupán egy könnyed szórakozás, hanem tanítási célból is remekül alkalmazható. Ezen az oldalon lehet saját tervezésű Dobble-t készíteni az adott tananyagnak megfelelően. Bármelyik nyelvóra legkedveltebb játéka lesz, ezt biztosra veszem.

Jó játékot, jó mulatást, sok nevetést!

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ filadendron