–

Csacsi, öreg medvéink

Ő itt az én macim. Macinak hívják, vagyis úgy maradt, mint a macska az Álom luxuskivitelben című filmben: sosem lett rendes neve. Elég viseltes szegény, de kalandos története van, az tény. Nyolcéves lehettem, amikor a Mikulás kék plüssmacit hozott nekünk a húgommal, csak a sapkájuk különbözött. Imádtuk, óriási becsben tartottam, így nyilvánvalóan előkelő helyre pakoltam, amikor a családunk sátorozni indult biciklivel a közeli tóhoz: a hátizsákom tetejére. A cipzár azonban valahol félúton szétpattant, a maci pedig kiesett a táskából, és soha többé nem találtuk meg. Annyira sírtam, hogy anya bevitt a városba medvét venni – ekkor találtam Macit, aki akkor puha volt és (bár ez már nehezen hihető) barackvirágszínű. Ma már nem az, de tizenhét költözésen vagyunk túl együtt, szóval nézzétek el neki.

Először azt hittem, az én macikám fest majd a leggyászosabban, de Kurucz Adri gyorsan lekörözött az ő sokat látott medvéjével: „Döme. Az első mackóm. Az orrát lerágtam az oviban, mert nem bírtam aludni a délutáni alváskor, így volt időm és szorongásom hozzá. Sós volt. Emlékszem az aktusra. Viszont mikor konstatáltam, hogy lerágtam az orrot, összeomlottam. A nagyanyám viszont visszavarrta.” Hogy azóta hol az orr? Költői kérdés!

Tóth Dominika egy igazi cukisággal szállt be a játékba: „Nekem a tesóm varrta ezt a macit. Nem emlékszem, pontosan mikor kaptam, de nagyon kicsi lehettem. Mindig ezzel aludtam, betettem a fejem alá, vagy morzsolgattam a haját, ami rasztává állt össze.”

Babák és könyvek

Kerepeczki Anna bezzeg tudott vigyázni a játékaira! „Hat–hét éves koromban kaptam egy Götz babát, amit imádtam és imádok a mai napig. Akkoriban volt nagy menő sorozat a Paula és Paulina, úgyhogy akkor Paulának neveztem el, de ez persze mindig változott, sose lett fix neve szegénynek. Imádom a gyönyörű vörös haját, miatta akartam vörös hajú lenni (nagyon sokáig festett vörös hajam volt) és hogy vörös hajú kislányom legyen (de úgy tűnik, ez nem jön össze). Szegénynek a fodrászos időszakomban frufrut is vágtam. Gondolhatjátok, milyen hatalmas csalódás volt, amikor rájöttem, hogy neki nem nő vissza a haja… Nemrég raktam rendet a gyerekkori szobámban és őt is letakarítottam, eltettem, hogy ne porosodjon. Tervben van, hogy elviszem a babaklinikára, hogy újra a régi legyen. Aztán majd a lányomnak adom.” Anna, ha ez számít: szerintem nagyon menőn áll a frufru a babádnak!

Babája volt Marossy Krisztának is, de nem akármilyen: életre is kelt egy barátnő személyében! „Nekem a Lencsi babám volt a kedvencem, zöld volt, valamilyen nagyon natúr, ezért szúrós anyagból, de az óriási barna meleg szemeivel úgy nézett, hogy megnyugodtam tőle. Nem tudom, hogy melyik költözésünk áldozata lett, de ma már nincs meg. Viszont másodikos gimnazista koromban egyszerűen csak szembejött velem a folyosón, és őt már nem vesztem el, amíg élek. Léna a neve, kiköpött mása Lencsinek, de megtarthatta a saját nevét és örök, szinte testvéri kötődésemet hozzá.”

Flóra a snassz válasz („Volt kedvenc plüssöm, egy rózsaszín maci, akinek a neve Maci volt, és kedvenc babám, Böbe baba is”) mellett egy, khm, sajátságos választással örvendeztetett meg minket. „A legélénkebben a kedvenc könyvemre emlékszem. Főleg azért, mert elég mókás, hogy ez egy felvilágosító könyv volt: Peti, Ida és Picuri. Meztelen emberek vannak benne (csak rajzolt verzióban), és a „dugás” szó is szerepel. Ovis voltam, amikor kaptam, és gyakran olvastattam is, de elég hamar megtanultam olvasni, így felnőtt nélkül is elmélyedhettem benne, amit meg is tettem. Fogalmam sincs, miért (és nem szeretném, ha egy pszichológus kielemezné), de nagyon tetszett. És arra is emlékszem, hogy a szülésről szóló, közepesen realisztikus képeket viszolygással vegyes érdeklődéssel néztem. A nagyobb lányom már nagyjából célközönség lehetne, de egyáltalán nem érdekli.”

És az abszolút győztes

Amikor kijelöltem a feladatot a szerkesztőség tagjai számára, még nem sejtettem, hogy akármivel rukkolunk is elő, a fasorban sem leszünk Szentkuti Judithoz képest. Jelentem: másfél napja nem tudunk betelni azzal, amit prezentált a felhívásomra. Borcsa épp nyaral, így az ő asztalán rendeztük meg a Barbie Fashion Weeket, úgy nyitogatva a titokzatos dobozokat, mintha újra tízévesek lennénk.

„A 80-as évek elején engem is elért a Barbie-hullám – meséli Judit. – Egyik karácsonykor lépett be az életembe (Kennel együtt) elegáns rózsaszín bársonykosztümjében és magas sarkú cipőjében. Onnantól ez volt a kedvenc időtöltésem, ruhákat terveztem és varrtam neki, pulóvereket kötöttem… Öltöztettem, bálba vittem, menő teniszklub tagja lett, diszkóban is partizott, stewardessként dolgozott, és végül rózsaszín menyasszonyi ruhában férjhez ment – minden alkalomra megvolt a megfelelő ruhakollekció. És hogy az óriási ruhatára átlátható legyen, saját rendszert kitalálva, készítettem egy speciális és egyedi ruhásszekrényt cipősdobozból és cigisdobozokból, minden ruhának külön cigisdoboz jutott felcímkézve és feliratozva ákombákom betűimmel. Mindezt 35 év után újra látva döbbenten szembesültem vele, hogy a rendszerezés már akkor is fontos volt nekem, csak anno nem Excel-táblákkal, hanem cigidobozokkal oldottam meg.”

Csepelyi Adrienn