–

Kezdjük az állandó sötétséggel!

„Már látszik a fény az alagút végén!” – Ezzel a közhellyel vajon mit kezd egy vakond? Látja a reményt? Lát egyáltalán valamit? Igen! A vakond látja a fényt, de nem nagyon foglalkozik vele. Egészen elcsökevényesedett a szeme, hiszen a föld alatti járatokban ez az érzékszerv a legkevésbé hasznos számára. A vakufényben csak hunyorog, ezért is kerüli az underground partifotózásokat. A vakond nem kerül perifériára a vakondközösségben, ha valamit nem látott a tévében, mert egyrészt a többiek sem látták, másrészt eleve nincs közösség, mert utálják egymást. (Az embernél is pont így van, hogy nem látták, meg fúrják is egymást, de ott legalább még ki is rekesztik a látszatközösségből azt, aki óvatlanul igazat mond.)

A hallása kitűnő, bár nincs nagy fülkagylója. Ez utóbbi nem is lenne praktikus ott lenn a föld alatt, a járatok ugyanis keskenyek, így nem tudná beforgatni sehogy sem a fültisztító pálcikát.

Viszont az egész teste érintkezik a talajjal, így a porcikáiban érzi, csonthallással hallja, ha egy giliszta belepottyan a járatába. Hamm!

Térszaglása van, így pontosan tudja, melyik irányból érkezik a zsákmányállat illata. Hamm! Ezen felül a prédái mozgása által indukált apró elektromos jeleket is érzékeli. Hamm! Ebből már lehet sejteni, hogy a föld alatt vakondnak lenni jó, pajornak lenni nem jó.

Penge kis gyilkos

A vakond nem eszik sem répát, sem hagymát, a veteményesbe csak a zsákmányait keresve jut. Rovarevő fogazata segítségével elképesztő hatékonysággal fal fel mindenféle talajban élő rovart, lárvát, de kedvence a földigiliszta. Ez utóbbiból télire is rak el: az elkapott férgeket úgy harapja tarkón, hogy azok a nyálától lebénulnak, de életben maradnak. Ezeket bevonszolja az éléskamrába, ahol egy–két kilót is felhalmozhat. Ott fekszenek szegények halomba rakva, és nem tudnak lábra állni.

A karácsonyi vakondmenü: zombigiliszta.

Néha kimegy a felszínre is, ilyenkor mindent felfal, ami elé kerül, nemcsak rovarokat, hanem még a földön fészkelő madarak fiókáit is.

A vakond tehát nem ült fel a szolid-visszafogott vegán-vonatra, hiszen mindig éhes, félelmetes, véres ragadozó. Egy kilenc dekás vakond évente húsz–harminc kiló gilisztát és rovart fogyaszt el. Ez olyan, mintha én naponta megennék 90 kiló gilisztát, persze kenyér nélkül. Ha az ember vakond, nem éli túl, ha egy napig éheznie kell. Minden családban van ilyen rokon. Érdekes módon vakbele sincs, nyilván elég ennyi vakság.

Negatív serpa

A föld alatti vadász elképesztő teljesítményekre képes a járatokra jellemző alacsony oxigénszint ellenére is. A vérében olyan magas a hemoglobin szint, mintha a Mount Everest megmászására készülne. A vakond tehát egy negatív serpa.

Kemény munkával fúrja új járatait, óránként hét métert is tud haladni. Ez a sebesség a négyes metró építésekor is jól jött volna.

Ha az ember vakond, akkor nem visel el a környezetében más vakondot, ellenben eltűri, hogy a területén emberek telepedjenek meg. Egy vakond két–három kertes házat is elvisel, csak legyen elég táplálék a földben, és ne burkolják le az egész telket térkővel. Föld alatti többszintes vadászjáratait kiegészíti nappalival, hálószobákkal, éléskamrával, remekül berendezkedik, vakondul jól érzi így magát. Négy hét vemhesség után a vackában hozza világra három–négy utódját, akik – nem meglepő módon – három hétig nem nyitják ki a szemüket, utána is ritkán. A vakondok körében megjelenő gyereknevelési divatokról nagyon keveset tudunk, azt gyanítjuk, hogy a kicsiknek nem tudja felolvasni a Vakond nadrágja című sci-fit, így hangoskönyvben kénytelenek ezt élvezni. Kevéske szabadidejükben esetleg rajzfilmeket hallgatnak.

A kép forrása: Wikipedia/Mick E. Talbot

Ásó, kapa, nercbunda

A területére bekéredzkedő emberekkel ellentétben nagyon szeret ásni, a mellső lábain még egy hatodik ujjszerű csont is megjelenik, amivel még hatékonyabban tudja megmozgatni a talajt. A járatásás során keletkező földet nem sittes autóval szállítja el, hanem puha vakondtúrásként a felszínre tolja a fejével.

Rövidke lábain meglepően gyorsan tud haladni, simán felveszi a versenyt egy munkahelyére igyekvő tanárral.

Bársonyos szőre pont merőlegesen nő ki a bőréből, így tolatás közben sem akadályozza a begyűrődő bunda a szűk járatokban való mozgását. A királyi palástok gallérjaként is használt prémje a fekete és a szürke nagyon sok árnyalatában megjelenhet, de előfordulnak világos, egészen sárga színű egyedek is, ezeket mégsem közösítik ki.

Az emlős underground sztárok nem élnek sokáig, a négyéves vakondpéldányok ritkák, mint a Mick Jagger. A legnagyobb ellenségük a térkőipar a betonsivatagok és az aszfaltcentrikus közlekedéskultúra: azaz az ember. Mi kiszorítjuk őket rengeteg helyről, ahol viszont a gólyák, rókák, ragadozó madarak, kutyák, macskák, menyétek és vaddisznók pusztítják. Nem is beszélve a Homo practicusról, azaz a kegyetlen kertészről, aki benzines ronggyal, beásott sörösüveggel és hangriasztóval kergeti el, ha nem orgyilkolja épp le vakondcsapdával.

Free spirit

A vakond egy szabad lény, a fogságot nem viseli, állatkertekben sem tudják rendesen tartani. Érdemes megtanulni együtt élni vele, hiszen nem fogja az autódban szétrágni a vezetékeket, nem fog a padlásodon rohangászni. A puszta életével is segít minket, nem kell vesződni az etetésével, nem kell a tejéből sajtot vagy joghurtot készíteni, csak hagyni, hadd forgassa át a földet és falja fel a kártevőinket.

A vakond tudja, hol a helye. Ideje lenne ezt megtanulnunk tőle.

 

 Kökéndy Ákos

Szerzőnk további írásait elolvashatod ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ ahmad kanbar