Valamelyik nap az értekezleten előbb dobtam be egy témát, mielőtt végiggondoltam volna, hogy azt hogyan is kellene megfelelően kommunikálni a szuper csinos negyvenes kollégák felé. Helyette ez történt: „– Olvastam egy tök jót, mellfeszesítő jógagyakorlatokról... hmm, valaki nem teszteli le?” – mondtam darabolva és elnyújtva az utolsó három szót, mert ekkorra jöttem rá, hogy ebből én már nem fogok jól kijönni. 

Ha te is hasonló helyzetbe kerülnél, semmiképp sem segít a helyzeteden, amikor közben lassan végigfuttatod a tekinteted, és látszik rajtad közben, hogy azon töröd a fejed, kinek lenne rá szüksége a szobában. Kínodban pedig semmiképp se próbáld a szemöldököd fel- le vonogatásával, kacsintgatva jelezni a többiek felé, hogy „na, kinek lenne kedve kipróbálni”. Azt pedig soha, de soha, ne dobd be extra ötletként, hogy tök jó lenne, ha még egy előtte/utána képet is készítene a bevállalós illető róla. Esetleg többet, amit GIF-ekbe össze lehetne fűzni.

Ha ezeket mind elköveted, akkor tök jogosan vágnak nyakon egy döglött ponttyal. Ha viszont diplomatikus és szofisztikált csajok között ülsz, mint én, akkor az a szuper asszertív válasz érkezik, hogy „– Nagyon jó, mikorra csinálod meg?” Tovább súlyosbítja a helyzeted, ha van egy kollégád/Szentesid, aki a háttérben vihog, mint a Flúgos futamban Mardel.

Szóval mutatok most nektek hat olyan jógagyakorlatot, amelyek állítólag szebb dekoltázst ígérnek, hiszen két Excel-táblázat között jólesik egy kis mozgás, pláne, ha azok még feszesítik is a melleinket! Nem? De.

Tehát, készen állsz a jó mellekre? Akkor, mielőtt elkezdenéd a pózokat, picit nyújts le, melegíts be az izmaid, hogy másnap lábra tudj állni, aztán jöhet a menet!

Harcospóz


A hátul lévő lábadat nyújtsd ki, a lábfejed nézzen úgy, mint az enyém a fotón. Ezzel egy időben az elöl lévő lábadat szépen lassan hajlítsd be. Egyenes háttal állj bele a képen látható pózba. Kezeiddel pedig tartsd magad egyensúlyban; zárd össze az ujjaid, mindkét kezed nyújtózzon abba az irányba, amerre néz, és ügyelj rá, hogy egy vonalban maradjanak. Minél szebben sikerül beleállni ebbe a kitörésbe, annál jobb, de csak addig csináld, amíg bírod, nem kell, hogy fájjon. Minél többször csinálod meg ezeket a pózokat, legközelebb annál jobban fogod tudni csinálni.

Háromszögpóz

Állj jó széles terpeszbe nyújtott lábakkal, majd egyenes háttal hajolj bele a fent látható pózba, és érintsd meg a jobb kezeddel a jobb bokád. Míg a bal karodat – egy vonalban tartva a jobbal – egyenesen tartva nyújtsd az ég felé. Maradj ebben a pózban maximum tíz másodpercig, majd ismételd meg a másik irányba is.

Kobrapóz


Ez a póz talán a tesiórákról ismert lehet, egészen egyszerű és pihentető. Tök jót tesz a hátnak, főleg, ha folyton a gép előtt görnyedsz. Hasalj le a földre, zárd össze a lábaidat, a karodat szorítsd a testedhez, majd nyomd ki magad. Emeld fel a fejed, és nyújtsd előre az állad.

Íjpóz


Szintén közismert nyújtópóz, kicsit felturbózva. Maradj továbbra is a földön, fogd meg a két bokád, vegyél egy mély levegőt, és emelkedj felfelé. Ez persze baromi könnyűnek tűnik, a valóságban azonban sokkal nehezebb, ugyanis a cél az, hogy a csípőd és a mellkasod ne emelkedjen fel annyira a földről.

Híd (lábujjhegyen)


Fordulj meg, feküdj a hátadra, és emelkedj fel hídba. Amikor megvan a póz, akkor óvatosan állj lábujjhegyere. Voilá! Ha eddig azt gondoltad, hogy teljesen értelmetlenül csináltad ezt gyermekkorodban, akkor most adj magadnak egy hatalmas pacsit, mert bomba melleid lesznek tőle. Jeeee!

Tevepóz


Szerintem az összes közül ez a legnagyobb szívás. Térdelj le, dőlj hátra, és óvatosan támaszkodj a tenyereddel a talpadra. A fejedet hajlítsd a talaj felé, a tekinteteddel szúrj ki felfelé egy pontot, és nyújtózz, ameddig tudsz. Ja és közben próbálj meg nem eltaknyolni. Hajrá! Ha viszont ez megvan, a nap hátralévő részében irigylésre méltó tartásod lesz. 

Mindegyik pózt csak addig csináld, ameddig jólesik, de azért tíz-harminc másodpercig igyekezz kitartani őket. Lehet, hogy eleinte nehezebben fog menni, de hosszú távon megéri.

A kérdés persze továbbra is adott, van-e bármi haszna ezeknek a pózoknak? Javulnak e tőlük látványosan a melleid? Nos, tényleg tartásjavító hatásuk van, illetve a gép előtt görnyedést teljesen jól ellensúlyozzák. A hátaddal szemben pedig a melled van (kis képzavarral élve), úgyhogy az összefüggés az legalábbis adott. Ha nem is azért, mert jól csinálod, akkor azért lesz szép a tartásod, mert bedurran a derekad. És soha többé nem leszel képes görnyedni (vagy CSAK görnyedni leszel képes - a szerk.)

Szóval hajrá, le a melltartóval, fel a bikinivel!

Szőcs Lilla

A képek a szerző tulajdonában vannak