Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője arról kérdezte Magyar Péter miniszterelnököt a hétfői parlamenti ülésen, hogy a kormánynak szándékában áll-e engedélyezni az azonos nemű párok örökbefogadását annak fényében, hogy Pósfai Gábor belügyminiszter már világossá tette, hogy idén nem tiltják meg a Pride-felvonulást.

„Ne csak mondják, hanem jöjjenek is ki a magyar emberek hálószobáiból. Ez a kérésünk” – fogalmazott válaszában Magyar, aki szerint a Fidesz-KDNP-ben a gender és a Pride szavakkal kelnek és fekszenek, Takács Péter volt államtitkár a parlamenti ülés ideje alatt is arról posztol, „hogy bőrtangás férfiak miről álmodoznak”. Majd visszakérdezett: 

„Ön szerint hol van jobb helyen egy család nélkül felnővő vagy alkoholista családból származó gyerek? Hollandiában emberkereskedőknél, szexuális bűnözőknél, drogkartelleknél vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál? Erre az egyszerű kérdésre válaszoljon, frakcióvezető úr, Jézus nevében vagy a magyar emberek nevében” 

– fogalmazott a miniszterelnök, amire Rétvári II. János Páltól idézett.

Az ülésen a szintén KDNP-s Máthé Zsuzsa a házasságról is kérdezett. Arra volt kíváncsi, hogy megmarad-e a jelenlegi, Alaptörvényben megfogalmazott forma, miszerint „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget”?

A miniszterelnök leszögezte, hogy nem ő fog dönteni arról, mi a házasság, hanem a magyar emberek. Hamarosan elindul az alkotmányozási folyamat, amelynek van törvényes kerete, és amelybe mindenkit be fognak vonni, mert a törvények és az alkotmány az emberektől függ, a végső hatalom forrása ugyanis a nép. Máthé nem volt elégedett válasszal, szerint olyan alapvető kérdésekről, minthogy mi a házasság fogalma, ki a férfi és a nő vagy mikor kezdődik és meddig tart az élet, nem a többségi akarat dönt, mert ezek Istentől levezethető dolgok – állította. 

A Medián április végén és május elején készült felmérése szerint különben sose volt még ekkora társadalmi támogatottsága Magyarországon az azonos nemű párok házasságának és gyermekvállalásának. A házasságkötés és az örökbefogadás lehetőségét 68 százalék biztosítaná az azonos nemű pároknak, a mesterséges megtermékenyítésben való részvételt 71 százalék.

Gyermekvédelmi kérdések a parlamentben

A hétfői parlamenti ülést gyermekvédelmi kérdések dominálták. Magyar Péter miniszterelnök a bicskei gyermekotthon egyik áldozatának emlékével kezdte napirend előtti felszólalását, majd ismertette a gyermekvédelmi rendszer súlyos adatait:

  • 23 ezer gyerek van az ellátórendszerben,
  • 1600-nak nem tudnak helyet biztosítani,
  • 325 pedig kórházban ragadt.

Hozzátette, hogy csökkenő születésszám szám ellenére egyre többen kerülnek be a gyermekvédelmi rendszerbe, miközben több gyerek vár nevelőszülőre vagy örökbefogadóra, mint ahány felnőtt jelentkezne erre – erről különben a Hintalovon Alapítvány friss gyermekjogi jelentése is beszámolt.

Magyar bejelentette hat gyermekvédelmi vezető azonnali leváltását, egy egymilliárd forintos kártérítési alap létrehozását az áldozatoknak, valamint miniszteri biztos kinevezését a bántalmazási ügyek feltárására. A Fidesz részéről Gulyás Gergely vádbeszédnek minősítette a felszólalást, és az előző kormány eredményeit védte.

Nagy Andi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Facebook/ Magyar Péter hivatalos oldala